Bízz bennem

Szükségem volt egy könnyed, nyári olvasmányra, ezért belekezdtem az Iskolák Versenye sorozat második trilógiájába. Az előző trilógiát már olvastam, és kellemesen elszórakoztatott.

Nagyon tetszik a borító, és 480 lapjával megszokott terjedelmű olvasmány.

Fülszöveg:

"Egy ​év telt el az Iskolák Országos Versenye óta. A Szirtes tavalyi győzelme után a gimi összes diákja beadta a jelentkezését a következő évi megmérettetésre. Kocsis igazgatón hatalmas a nyomás: melyik négy diákja lehet képes a címvédésre amellett, hogy nem roppan össze a negatív kritikák, kommentek súlya alatt, ami az interneten és a táborban éri őket? Az igazgató úgy dönt, ezúttal nem a tanulmányi versenyeken jeleskedőket választ… A tizenhét éves Major Sára tehetséges táncos, azonban egy balul sikerült buli után kirakták a csapatából, a történtek miatt pedig megbélyegzetté vált az iskolájában. Éppen ezért ő is meglepődik, amikor Kocsis igazgató esélyt ad neki, és beválogatja a Szirtes Gimnázium csapatába, hogy három hasonló sorsú társával részt vegyen az Iskolák Országos Versenyén.
A négy név bejelentése nem kis meglepetést és felháborodást kelt a tanulók körében, az igazgató azonban bízik a megérzéseiben és a csapatában, így minden negatív reakció ellenére elindítja a Szirtes színeiben Major Sárát, Felcser Vivient, Fehér Rajmundot és Pap Dominiket." 

Kezdem egy meglepő ténnyel, Leiner Laura most tényleg megpróbálkozott valami újjal. Nem úgy, mint az előző trilógia túlhangsúlyozott drámai eleme, hanem valami tényleg újat tett, mert nyitni a negatív dolgok felé. És ami a legmegdöbbentőbb, kihagyta a szokásos, csak a poénok miatt tartott karakterét. Ez pedig dicséretes! 

Nagyon jót tett a történetnek, hogy mind a négy főbb karakter értelmes és komolyabb figura. Komoly alatt pedig azt értem, hogy nem csak egyetlen dologra vannak ráfókuszálva, és egyikőjük sem azért van tartva, hogy az olvasó az ügyetlenségén nevessen. Ráadásul mindegyikük múltjában van egy "titok", ami még érdeksebbé teszi őket, és talán a folytatásban bővebb kifejtést is kap.

Azért nem kell megijedni, a szokásos könnyed báj megmaradt. Mert persze rövid úton kiderül, hogy a zűrös csapat csupa kedves, rendes emberből áll, akik korábbi baklövések ide vagy oda, pozitív megítélés alá esnek. Ezzel persze nincs semmi baj, főleg hogy az előítéletek és sztereotípiák nagy hangsúlyt kapnak ebben a kötetben.

A főhősnő teljesen rendben van, amolyan szokásos főhős. Kedvelhető, érthetőek a motivációi és csak annyit ismétli önmagát, amennyit a szerzőtől megszoktunk. Ó, igen, minden újdonság ellenére tele van a könyv tipikus Leiner Laura-féle dolgokkal. Időről-időre felbukkanó tanmonológ, pipa. Kényszeres cselekvések folyamatos ismétlése, pipa. Sarkított szereplők, pipa. Hétköznapi cselekvések indokolatlan részletezése, pipa. Románc a környék leghelyesebb srácával, pipa. Pusztán a humort szolgáló kiegészítések, pipa. Aki olvasott már az írónő tollából, az ezeket már megszokhatta.

Na, de térjünk vissza kicsit az új dolgokhoz és a merészséghez. Itt jön a képbe Vivi, aki kifejezetten érdekes karakter lett és az online zajló kommentháború elsődleges áldozata is. Kíváncsi leszek, mennyire lesz bevállalós a szerző vele kapcsolatban. Az írónő egyébként nagyon jól eltalálta a kommentelő trollokat, és most elsősorban nem a mindent elviccelő, értelmetlen hozzászólásokra gondolok, hanem a nyílt és burkolt sértésekre. Kicsit azért meglepő volt ez a nyílt rosszindulat, ám kellett, hogy komolyan lehessen venni a szereplőket.

Ha már szereplők, lépjünk tovább a következőre, Dominikre. Kicsit úgy éreztem, nem tud vele mit kezdeni az írónő. Nem adott neki vicces mellékszereplő tulajdonságokat, ami jó, de sajnos mást sem kapott. Csak egy kényszeres cselekvést és komolyan nem láttam még fiút ennyit babrálni a hajával... Persze az is lehet, hogy csupán elfeledkezett róla, és nagyon remélem, hogy a folytatásban több szerep jut neki.

Rajmund ellenben sok-sok reflektorfényt kapott, ám ez érthető, hiszen ő az aktuális románc tárgya. Vele a szokásos kényszercselekvésen kívül (Más is észrevette, hogy minden Leiner Laura főhős srác a homlokából söpri ki a haját állandó jelleggel?) egy problémám volt, a hiteltelenség. A csapatban ő van beállítva a legbalhésabb diáknak, akinek rengeteg összetűzése volt tanárral, igazgatóval, egyebekkel, de egy esettől eltekintve, semmit sem tudunk meg ezekről az úgynevezett balhékról. Csupán utalások vannak rájuk, az okokat pedig senki sem firtatja. Olyan ez a srác, mint egy csíntalan kiskölyök, aki játékból rosszalkodik, és nem egy hétpróbás gazfickó, mint amilyennek beállítják. Ráadásul a megnyilvánulásai alapján egy teljesen normális és kedves személy, így még furcsább, hogy miért ő a "legrosszabb" a csapatban. Még a trollok sem árulnak el róla semmit. Ettől pedig a karakter olyan volt, mintha fognál egy kölyökkutyát, és azt kezdenéd sulykolni róla, hogy ő bizony egy felnőtt, nagytestű kutya, aki mindkét szomszéd baromfiudvarát megtizedelte és még a postást is leszedte a biciklijéről. Rajmund számomra épp ennyire volt hihető.

Az igazgató közösségi oldalakon való szereplése vette át a vicces mellékszereplő hiányából adódó poénkitöltő szerepet. Helyenként kicsit sok volt, ám mivel a kommentelő trolloknak más funkciója is volt a szórakoztatáson kívül, elnéztem neki.

Az írónő egyébként feladatok terén ismét nagyon kreatív volt, és a helyszínválasztás is tetszett. Sikerült kicsit megújítania a korábbi trilógiában már megismert versenyt.

Összességében ez megint egy szórakoztató, könnyed történet. Nagyon tetszettek a fent említett újdonságok, amitől eltért kicsit a megszokott sablontól. Sőt, mondanivaló tekintetében ez a könyv tűnik a legátgondoltabbnak a szerzőtől. 

Bátran tudom ajánlani. Aki kedveli az írónő munkáit nagy valószínűséggel ezt is kedvelni fogja. Aki pedig az előző trilógiával kapcsolatban hiányolta a felemlegetett komolyságot, mindenképpen pillantson bele. Illetve azok is nyugodtan tehetnek vele egy próbát, akik a szerző korábbi könyveit túlságosan rózsaszínnek és poénok szempontjából túlírtnak találták, mert ebben a könyvben jobb az egyensúly.