A lány a toronyban

Az északi erdő legendájának első része, A medve és a csalogány nagyon tetszett, így nem haboztam lecsapni a folytatására.

A borító ezúttal is gyönyörű és 416 lapjával picit vaskosabb kötet, mint az előző. A megnövekedett oldalszám azonban nem indokolta azt a rengeteg elgépelést, ami fellelhető a szövegben. Kifejezetten bosszantó tud lenni, hogy egy remek történetből a nyelvtani hibák rúgnak ki páros lábbal. Ejnye-bejnye a kiadónak, a szöveget még valakinek lektorálnia kellett volna!

Fülszöveg:

"Vászja számára nincs túl sok lehetőség, miután árvaságra jutott, és faluja boszorkánynak kiáltotta ki: vagy zárdába vonul, vagy hagyja, hogy a nővére összeboronálja egy moszkvai herceggel. Bármelyiket is választja, egy toronyba zárva éli majd le az életét, elzárva a tágas világtól, melyet annyira szeretne felfedezni. Így hát a kalandot választja: fiúnak álcázva magát lóháton nekivág az erdőnek. Miután a falvakat rettegésben tartó útonállókkal folytatott küzdelemben kivívja magának a moszkvai nagyherceg elismerését, gondosan meg kell őriznie a titkát, hogy valójában lány, nehogy elveszítse az uralkodó jóindulatát – még akkor is, amikor rájön, hogy a nagyhercegséget olyan titokzatos erők fenyegetik, melyeket csak ő, Vászja tud megállítani."

A történet ott folytatódik, ahol az első kötet véget ért, így az olvasó könnyedén felveszi a fonalat a hólepte tájon. A hangulata is épp olyan, mint megszokhattunk, kellemesen mesés és finoman varázslatos. Az írónő tehát hozta a jól bevált dolgokat és csak a cselekmény alakulása hozott némi változást.

Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem a fiúnak öltözött lány szituációja hiába elcsépelt (rengeteg, de tényleg rengeteg ilyen történet van), még mindig nagyon izgalmas. Főleg, ha középkori orosz tájon játszódik, ahol a férfiak uralják a vidéket, a nők meg jobban teszik, ha csendben varrogatnak a sarokban. A könyv tehát már megint kapott egy erőteljes feminista hangvételt a klasszikus és kellemes fajtából és a fent említett szituáció, illetve a bukás nagy valószínűsége csak fokozta az izgalmakat.

Nagyon tetszett, hogy Vászja nem egy teljesen idegen környezetben bontogatta szárnyait, hanem a rokonai és ismerősei közelében, így mindig volt lehetőség a segítségre és a már ismert szereplők otthonosabbá tették a történetet. Azért be kell ismernem, a pópa cseppet sem hiányzott...

Az is tetszett, ahogy az író a fagydémont kezelte. Ezúttal sem hagyta, hogy jeges sármjával elvonja a figyelmet, pedig nagy volt rá a kísértés. A többi mágikus lénnyel is óvatosan bánt, pedig ők a kedvenceim, így olvastam volna még többet és többet róluk. Már nem is zavar, hogy rébuszokban beszélnek, csak fejezzék be a mondataikat.

A történet megtartott valamennyit családregény mivoltából, hiszen itt is nagy hangsúlyt kapott Vászja rokonsága és felmenői, de már egyértelműen a lány körül forgott minden. No és itt kell szót ejteni a főszereplőről, aki cserfes kislányból vakmerő hajadonná serdült.

Számomra még mindig szimpatikus Vászja karaktere, bár kétségtelenül változott az előző részhez képest. Megmaradt a tökéletessége a képességeit illetően, viszont kifejezetten esendővé is vált és ez a kettősség jót tett neki. Tetszett, hogy hibázott, tetszett, hogy gondolkodás nélkül belevetette magát a dolgok sűrűjébe és tetszett, hogy a meggondolatlanságáért meg is fizetett. Minden botlása szükségszerű volt, még akkor is, ha az olvasó előre csóválta a fejét "Ennek rossz vége lesz!" felkiáltásokat mormogva. Ezek a hibák tették őt emberivé, így cseppet sem bántam őket. Vászja tehát nem tökéletes és ez így van rendjén.

Egyetlen dolog zavart csupán ebben a kötetben, a vége. Nem az ostromjelenetre gondolok, hanem az utána következő lezárásra. Picike spoiler veszély! Vászja végre elmondta a családjának mi is történt otthon (vagyis az első kötet végén) és mindezt szépen tudomásul vették. Ez pedig azért sántít, mert a történet egyik fő konfliktusforrása, hogy titkolózik, mert úgysem hisznek neki, a végére mégis teljesen eloszlanak a kétségek. Félreértés ne essék, nem azt szerettem volna, hogy a családja ellene forduljon, hanem hogy legyen konfliktus, legyen picit nehezebb meggyőzni őket, ha eddig ez volt az egyik legnagyobb problémának beállítva. Az én ízlésemnek túl simán ment a dolog. Spoiler vége.

A könyv végén van néhány kiegészítés, amit ki kell még emelnem. Olvasható egy szószedet, ami segíti a szövegben előforduló idegen kifejezések megértését és elég hasznos, illetve az írónő érdekesek megjegyzéseket is hozzátoldott. Tetszett, hogy megadta milyen forrásokból dolgozott és még további olvasnivalót is ajánlott a korszak iránt érdeklődőknek.

Összességében nekem nagyon tetszett ez a rész is, megkaptam tőle azt a hangulatot, amit vártam és épp olyan izgalmasnak találtam, mint az előzőt. Még mindig nagyon szeretem ezt a szláv mitológiába csomagolt mesét.

Bátran ajánlom mindenkinek, aki az első részt olvasta és kedvelte. Már a visszatérő csjertik miatt is érdemes kézbe venni.

Kiegészítés:

A trilógia befejező részének (The Winter of the Witch) magyar megjelenését az év első felére ígérte a kiadó. Bármennyire is szeretném elolvasni, remélem, nem kapkodják el és megfelelő módon gondozzák majd a szöveget, hogy ne legyen annyi hiba benne, mint a második részben. A jó munkához idő kell és ezt értelmes olvasó megérti, így kedves Alexandra Kiadó, tessék alapos munkát végezni!