2016. július 30., szombat

Ne bántsátok a feketerigót!

Ez a könyv igazi klasszikus és már régóta szerepelt az "Illene egyszer elolvasnom" listámon. Most, hogy megtettem, azt kell mondanom, teljes joggal került a listára és cseppet sem bántam meg.
2012-es kiadáshoz volt szerencsém Máthé Elek fordításában. Nekem ez a borító tetszik a legjobban, mert egyszerű, mégis nagyon kifejező. 412 oldal, ezért nem lehet egy délután alatt a végére érni, ám nem is baj. Jó ezt a könyvet ízlelgetni.
Fülszöveg:
"Az alabamai Maycomb városában utolsó gondtalan nyarát tölti egy testvérpár, Jem és négy évvel fiatalabb húga Scout. Az őket anya nélkül nevelő Finch ügyvéd megpróbál tökéletes apaként viselkedni, ám neki sem könnyű. Izzik körülötte a levegő: egy színes bőrű férfit véd a bíróságon… Ráadásul váratlan események, misztikus jelenések, nyugtalanító hírek zavarják meg a család nyugalmát. A gyerekek élete is gyökeresen megváltozik: a felnőtté válás varázslatos és fájdalmas útja immár elkerülhetetlen számukra…"
Ez a könyv igazi nyári olvasmány. Egyrészt az USA déli államában játszódik, ami önmagában megalapozza a nyárias hangulatot, másrészt többnyire két gyerek nyári szüneteit meséli el. Vidéki lányként számomra ez igazán nosztalgikus volt. Felidéztem, milyen sokat voltam kint nyaranta a többi gyerekkel, hogy meghódítsuk a szomszéd utcát vagy csak együtt nyafogjunk, mennyire unatkozunk. Ó, igen, akkoriban a nyári szünet még hosszúnak tűnt, míg mire a gimi végére értem, egy szempillantás lett csupán.
A remek hangulathoz társul a gyerekek nézőpontja, amelyet az írónőnek tökéletesen sikerült visszaadnia. Harper Lee remekül megragadta, hogyan gondolkodik egy kisgyerek. Mi az, ami felkelti a kíváncsiságát, mit tesz, ha valamit nem ért és hogyan vélekedik a világról és a benne élő emberekről. A történet ezért könnyedén gördül előre és szinte olvastatja magát.
No, de mielőtt valaki strandkönyvnek vélné, írnom kell néhány szót azokról a kifejezetten komoly témákról, amelyek ehhez a könnyed nyári történethez súlyos mondanivalót adnak.
Az elbeszélő életkorából adódóan a család központi szerepet kap. A szülő és a gyerekek illetve a testvérek közötti kapcsolat állandó eleme a könyvnek és remek üzeneteket ad át. Atticus nagyszerű apa. Pont olyan bölcs és megfontolt, ahogy kell és bár hagyja szabadon dönteni és cselekedni a gyerekeket, mindig ott van a közelben, hogy segíthessen. Attól pedig, hogy az ő nevelési módszereit a többi szülő elítéli, csak még vonzóbbá válik. Közben ott a gyerekek szemszöge, akik valóban fel sem fogják, micsoda remek apukájuk van, sőt néha a többi apukához hasonlítják. Ehhez jön hozzá a két testvér civakodásokkal teli, ám szoros kapcsolata és az eltávolodás, amit a kamaszkor magával hoz. A családi viszonyok tehát szépen és aprólékosan bontakoznak ki.
A korszak, amelyben az események játszódnak, szintén. Az írónő remekül megragadta az emberek gondolkodásmódját, mi foglalkoztatta őket, mit tekintettek elvártnak és mi botránkoztatta meg őket. A szereplők ehhez mérten rendkívül színesek, minden apróbb mellékszereplő is érdekes és ad valamit a történethez. Elég a mogorva tornácon üldögélő nénire vagy a zacskóból iszogató úrra gondolni.
Ilyen környezetben a társadalomkritika sem maradhatott el. Harper Lee kritizálja az oktatási módszereket, a női és férfi szerepeket és a társadalom berendezkedését. No, és itt értem el a központi mondanivalóhoz, vagyis ahhoz, hogy minden ember egyenlő.
"Nem, Jem, én azt hiszem, csak egyféle emberek vannak. Emberek."
Mai olvasói szemszögből hihetetlen és vérlázító mindaz, ami Tommal történik. Csakhogy az 1930-as évek - és sajnos még jóval utána is - Amerikájában mindez tényleg megtörténhetett, sőt meg is történt nem is egyszer. Magyar olvasó számára persze távoli a téma, hiszen a négereket érintő megkülönböztetésekről mi csak hallottunk, olvastunk, de nem tapasztaltuk. Azonban, ha belegondolunk, milyen sokáig húzódott mindez (Az 1960-as évekig!), megértjük a könyv jelentőségét. Persze az üzenetek háttértudástól függetlenül átjönnek és úgy hatnak, ahogy kell. Mert, ahogy a könyv is mondja, a gyerekek azok, akik igazán tisztán látnak.
A kötet tehát tele van csodás gondolatokkal és maradandó üzenetekkel. Mert mindegy melyik évben élünk, a világ melyik pontján, az emberség és igazság fogalma mindenhol érvényes. 
Összességében tehát ez egy csodálatos könyv és csak ajánlani tudom gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, de főleg gyerekeknek, mert ők azok, akiknek minden gondolata hatványozottan fontos lehet.

Néhány örök érvényű gondolat a könyvből:
"Az a bátorság, amikor előre tudod, hogy vereség vár rád, és legyen, aminek lennie kell, mégis kitartasz."
"Vannak, akiket annyira gyötör, mi lesz velük a másvilágon, hogy nem tanulnak meg a földön élni…"
"Egyetlen dolog van, amiben sose dönthet többségi vélemény, és ez az egyén lelkiismerete."

Kiegészítés:
Magyarul is megjelent a kötet "folytatása" Menj, állíts őrt! címmel. Azért tettem idézőjelbe, mert ez valójában egy kiegészítő kötet, amely évtizedekig pihent az írónő fiókjában. Harper Lee első regénye után ugyanis nem adott ki több könyvet, bár továbbra is dolgozott. Sajnálatos módon a kötet 2015-ös kiadása után az írónő elhunyt (89 éves volt), így kérdéses, mennyire is akarta ilyen hosszú idő után nyilvánosság elé tárni ezt a történetet és mennyire volt ez a kiadás inkább külső nyomás hatása.
A kiegészítő könyv a már felnőtt Scout szemszögéből íródott és ugyanott játszódik. Egyrészt érdekel, mit tehet még hozzá a könyvhöz, másrészt viszont nem akarom tudni. Ez a könyv önmagában jó, ahogy van, nincs szüksége kiegészítésre. Szóval ha el is olvasom az új regényt, nem mostanában teszem, mert egy ideig biztosan élni fog még bennem a figyelmeztetés, hogy ne bántsam a feketerigót.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése