Korábbi ígéretemhez híven, írok néhány bejegyzést a nyaralásomról. Egyrészt, mert örömteli napjaimat szívesen osztom meg olvasóimmal, másrészt, hátha valaki kedvet kap felfedezni ezt a gyönyörű várost.
Ebben a bejegyzésben magáról az utazásról és a szervezésről fogok beszámolni.
 |
| Neszebár |
Felvetül a kérdés: Miért pont Neszebár?
Általában kétféle embertípus van. Az egyik számára a nyaralás konkrét semmittevést jelent lehetőleg egy homokos tengerparton és a legnagyobb távolság, amelyet gyalog hajlandó megtenni a part és a hotel közötti táv. A másik számára a nyaralás aktív program és nem nézi, hány kilométert tesz meg egy nap, mert a felfedezés öröme hajtja elérő, bármennyire is elfáradt már.
Én a második csoportba tartozom, vagyis számomra a nyaralás kifejezetten aktív program és a városnézést többre becsülöm, mint a strandot. Persze szeretek úszni és feküdni kicsit a parton, de ha nincs velem mondjuk egy könyv, rettentő gyorsan elunom magam. Tehát olyan helyszínt kellett találnom, ahol szabadon engedhetem a bennem élő felfedezőt, ezért elsősorban városokat néztem ki magamnak. Csakhogy közben tudatosult bennem, hogy egy európai város rettentően zsúfolt tud lenni a főszezonban és mivel nehezen viselem a kánikulát, nem árt, ha hűsölés is szerepel a programban. Nyáron ezért a tengerpart mégis csak csábító és mikor Tigris ajánlotta Bulgáriát, rögtön utánajártam, milyen helyszínek vannak errefelé.
Végigböngészve Bulgária nevezetes parti városait, jött szembe velem Neszebár. Aztán, mikor megnéztem műholdas térképen, rögtön beleszerettem. Ez a város gyakorlatilag egy félsziget. Az óváros, amely egyébként a Világörökség része és az ókorban már kikötő volt, benyúlik a Fekete-tengerbe és egy keskeny út köti össze a parton elhelyezkedő nagyobb és modernebb városrésszel. Egyszerűen csodálatos!
A helyszín kérdése tehát eldőlt és röpke pár nap alatt kitűztem az időpontot is, mikor el tudok szakadni a munkahelyemről. A következő lépés a szállás és utazás megszervezése volt.
Viszonylag hamar eldöntöttem, hogy az óváros az, ami engem érdekel, itt is kellene szállást keresni és hála az online szállásfoglalásnak, gyorsan le is csaptam egy családi vállalkozásként üzemeltetett hotelre (Stankoff Hotel).
 |
| a szobánk |
Az ár barátságos volt és tartalmazta a tengerre néző szobát, légkondival, internettel, fürdőszobával, dupla ággyal, tévével, hűtővel és reggelivel. Az előzetes képek alapján már-már túl szép volt, ám amint megérkeztünk, bebizonyosodott, igaz.
A reklámképek nem hazudtak, az erkélyünk a kikötőre nézett és maga a szoba tágas, finoman berendezett és tökéletesen tiszta volt. Minden nap jött a kedves, mosolygós takarítónő, aki csak bolgárul beszélt, hogy kitakarítsa a fürdőszobát és még az ágyat is bevesse. Az összkomfort tehát adva volt és egyedül a reptér és a szálloda távolsága okozott egy kis fennakadást.
Tehát úti cél és szállás megvolt, jöhetett maga az utazás.
 |
| kilátás az erkélyről |
Bulgáriába kétféle módon juthat el az ember tömegközlekedéssel. Vonatozik fél napot országokon át meglehetősen drágán, vagy rászánja magát a repülőre. Én az utóbbi mellett döntöttem, mert bármennyire is macerás repülni, még mindig ez az egyszerűbb és a gyorsabb.
Magyarországról naponta csupán pár (ha információim helyesek kettő) repülő indul Bulgáriába, azon belül is Burgaszba.
Burgasz egyébként hiába van a tengerparton és hiába van strandja, tipikus város méghozzá az ipari fajtából. Nem sok időt töltöttünk ott, ám a landolás előtti kép alapján, illetve amit az öböl túloldaláról láttam belőle, nem volt számomra kifejezetten szimpatikus.
 |
| valahol Szerbia fölött... |
Tehát repültem, ami elsőre olcsónak tűnik, ám ahogy elkezd kattintgatni az ember a légitársaság honlapján, egyre csak nőnek a költségei... No, de mégsem bántam meg a repülőt, mert cirka másfél óra alatt odaértünk, a járatunk kivételesen pontos is volt és ezúttal nem untam halálra magam várakozás közben. Például mert elfoglaltam magam egy naplóval.
Az út ezért lehetett volna sima és zökkenőmentes, csakhogy Burgaszból el kellett még jutni Neszebárba.
Ezt igyekeztem leegyeztetni a hotellel, hogy ugyan jöjjön már ki értünk valaki és el is vállalták. A gond ott kezdődött, hogy megérkeztünk, leszálltunk, összeszedtük a csomagot és vártunk és vártunk. Több mint fél óra után kezdtem cseppet aggódni, főleg mert a telefonom nem akaródzott feléledni a repülő üzemmódból. Ráadásul előtte éjszaka aludtam vagy két órát és a repülés mindig dehidratál. Szóval meguntam és szereztem egy taxit. A taxis Neszebárig gyorsan eljutott, csak a hotel címe adta fel neki kissé a leckét és mivel euróban akartam fizetni a helyi valuta, a leva helyett kissé kerekítve váltott...
A lényeg azonban az volt, hogy megérkeztünk és bár picit várni kellett a beköltözésig, kedvesen fogadtak minket. Majd, miután elkezdtük otthon érezni magunkat a szép szobánkban, jött a nap kellemetlen híre: a tulaj mégis csak kijött elénk a reptérre.
A bácsi beszélt franciául, németül és oroszul, az angolt viszont csak törte, mégis hamar tudtomra adta, két órát várt ránk, szégyelljem magam. Szégyelltem is, ám ez a tényen, hogy én a reptéren akkor sem láttam a színét sem, nem sokat változtatott... Szerencsére hamar megenyhült és az ottlétünk minden napján kedvesen mosolygott ránk.
Tanulság: ha transzfert kérsz és nem találod, mindig hívd fel az illetékest, mielőtt útnak indulnál magad!
A bolgár taxisok egyébként (akik oda és vissza vannak a popzenéért) bármelyik városba bárkit szívesen elvisznek. Mivel a taxióra levában számol, érdemes helyi pénzben fizetni, különben a pénznemek különbözetét az utasnak kell állnia...
Neszebár nem nagy város, ezért ott nem használtunk semmilyen közlekedési eszközt. Bár a sétahajósok szinte percenként megafonba üvöltve tudtunkra adták, mikor indul a következő hajó Sunny Beach-re. A strandparadicsomok azonban a bejegyzés elején említett okokból nem vonzanak, így a hajókázást kihagytuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése