Ez lesz az utolsó bejegyzésem olaszországi utamról. Az előzményeket követve maradok a vallásos vonalon. Ezúttal két helyről szeretnék megemlékezni, amit érdemes Rómában felkeresni.
Santa Maria della Concezione dei Cappuccini
Maradva a római katolikus vallásnál, előbb egy érdekes barokk templomról szeretnék néhány sort írni.
Ez a 17. századi templom a kupucinus rend (ferencesek egyik ága) tulajdonában áll közvetlenül a rendház mellett és egy igazán érdekes kiállítást nyújt az arra tévedő kíváncsi látogatóknak.
A kiállítás gyakorlatilag két részből áll, egy hagyományos kiállításból, ami bemutatja a rend működését kezdetektől napjainkig, illetve egy meglehetősen szokatlan kriptából.
Előbbi érdekes, remekül illusztrált (Caravaggio Szent Ferenc festményének másolata is megtekinthető) és van íve. Nagyon tetszett, hogy az első termekben a 16. századi gyógyítás kellékeit lehet megcsodálni, míg az utolsókban 20. századi szerzetesekkel készült interjúkat lehet megnézni. Mivel kisebb rendről van szó (bár Magyarországon is van rendházuk) nem sokat tudtam a tevékenységükről, ám a kiállításnak köszönhetően kicsit bepillantást nyertem tevékenységükbe. Tetszett. Tetszett mert rendkívül hasznosnak találtam őket és nem csupán a gyógyítás miatt, hanem mert mindig ott próbálnak segíteni az embereknek, ahol a legnagyobb szükség van rá. Szimpatikus rend.
Aztán lementünk a kriptába, a csontkamrába, ami igazán vonzza a látogatókat.
"Voltunk, aki vagy, leszel, akik vagyunk"
Olvasható a jelmondat a kripta bejáratánál és ez bizony igaz, bár valószínűleg a látogatók nem szeretnének halott műalkotások lenni.
Idelent ugyanis négyezer szerzetes csontjai (1631 és 1870 közötti időből) láthatók több teremben művészien elrendezve. Csontokból kirakott mozaikok borítják a falat és még a plafonról lelógó mécsestartó is csontokból van összerakva. Közöttük pedig egy-egy egész csontváz (bár nem csupán csont, mert aszott bőr is van rajtuk) csuhában álldogál vagy fekszik vigyázva társai csontjaira.
A termek tematikusak: A koponyák kriptája, A medencecsontok kriptája, A lábszár- és combcsontok kriptája és A három koponya kriptája. Ezek a termek nem nagyok, ám sötétek, hűvösek és egy kissé dohos a levegő, így gyerekeknek nem ajánlanám.
A miértre senki sem tud pontos választ adni, a termek mellé ugyanis nem mellékeltek magyarázatot, ami talán nem is baj. A látogató maga dönthet felőle, minek véli. A többség valószínűleg értelmetlennek, morbidnak és hátborzongatónak tartja.
Pék nem lelkesedett különösképpen, hogy emberi csontok vették körül, én meg lelkesen mutogattam: "Nézd, még a csillár is csontból van!" Valószínűleg bennem van a hiba, hogy borzongás helyett csak ámuldoztam. Ámultam, mert ehhez bizony nagy adag kreativitás és bátorság kellett, illetve mert sejtem, mit akartak elérni vele és nálam bizony sikerült. Elgondolkodtatott.
A kijáratnál lévő ajándékboltot azonban már én is soknak éreztem. Nem vágytam koponyás képeslapra vagy pólóra...
Szerintem nagyon érdekes ez a templom és ha valaki valami szokatlant is szeretne látni vagy érdeklődik a rend iránt, ne hagyja ki. Gyerekeket viszont semmiképpen sem kellene bevinni, rémálmaik lennének tőle.
Ghetto
Katolikusokról térjünk át a zsidókra, mert ez a negyed igazán megérdemli a figyelmet. Nem csak azért mert itt a legjobb a fagyi és mert Bernini teknősbékái is a közelben vannak, hanem mert nagyon hangulatos.
Persze nem volt mindig ilyen. 1555-ben kicsi és egészségtelen kerület volt, ahová a pápai bulla a zsidó lakosságot kényszerítette. Ma viszont egy pezsgő negyed hatalmas zsinagógával a közepén és egy remek gasztronómiai utcával a Teatro di Marcello szomszédságában.
Szinte minden nap jártunk erre, elsősorban az isteni fagyi miatt, ami nem csupán kóser volt, hanem természetes alapanyagokból készült. Mindig forgalmasnak találtuk ezt a negyedet, különösen este, mikor a hangulatos kockás terítős éttermek megteltek vendégekkel.
A vallásosság a római zsidókra is igaz, láttam jó néhány férfit kipával a fején. Illetve volt egy nagyon vallásos turista is, aki talán kicsit túlzásba esett. Előttünk vásárolt fagyit a feleségével és hatszor (nem vicc, fejben striguláztam) megkérdezte, hogy valóban kóser-e a fagyi. Szegény fagyis lány, már a szemét forgatta kínjában, nekem pedig kedvem támadt tudálékosan a falra mutatni, hogy felfogja végre. A falon ugyanis egy igazolás függött képkeretben, a fagyizó kóser mivoltáról a helyi rabbi aláírásával. A túlbuzgó turistát azonban úgy tűnt, nem hatotta meg és mielőtt végre választott volna, a fél kínálatot megkóstolta. Pofátlanság a négyzeten.
Azonban szélsőségek nélkül is érezhető volt a negyed vallásossága főleg szombaton. Rendesen betartották az ünnepet, így legnagyobb sajnálatunkra péntek este nem kaptunk fagyit. (A Sabbath ugyanis péntek napnyugtától számítandó.) Ezért a búcsú kóser fagylaltunkról le kellett mondanunk és most már értékelem, hogy a katolikusok ellenben nem veszik ennyire szigorúan a vasárnapot. Bár az ilyen ragaszkodásnak is megvan a maga varázsa.
A negyed legszebb épülete a Tempio Maggiore zsinagóga.
Amit érdemes róla tudni:
- Európa egyik legnagyobb zsinagógája
- 1904-ben tervezték
- a zsidó múzeumba (Museo Ebraico) váltott jegy a zsinagóga megtekintésére is jogosít
 |
| Tempio Maggiore |
Ezzel végére is értem római élményeimnek. Remélem olvasóim és az erre vetődő látogatók érdekesnek találták egyik-másik bejegyzést vagy csak gyönyörködtek kicsit a képekben.
Nagyon szeretnék egyszer újra Róma utcáin sétálni és amennyiben a szökőkútba dobott apró mágiája működik, fogok is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése