Nefertiti

Egyik kedves olvasóm ajánlotta ezt a könyvet. (Az illető jelentkezhet egy köszönömért.)

A borító nagyon szép és a belső kivitelezésre sem eshet panasz, a kiadó tehát remek munkát végzett. Piros pont a lábjegyzetekért és a szójegyzékért.

Közel ötszáz oldal, mégis gyorsan lehet haladni vele.

Fülszöveg, ami talán egy kicsit sokat árul el:

"Nefertiti és húga Egyiptom egyik leghatalmasabb családjának két lánya, amely lánygyermekeit évszázadok óta fáraókhoz adja nőül. Az ambiciózus és gyönyörű Nefertiti sorsa az, hogy a vonzó, ám lelkileg instabil fáraóhoz, IV. Amenhotephez menjen feleségül. Környezetükben mindenki reménykedik, hogy a fiatal lány képes lesz megakadályozni, hogy férje hátat fordítson Egyiptom isteneinek és egy addig ismeretlen napistent, Atont emelje fölébük. Ám Amenhotep akármennyire szereti is a feleségét, nem mond le tervéről. Nefertiti pedig nem nyugodhat meg, míg meg nem ajándékozza férjét és országát egy fiú trónörökössel. Csak erre tud gondolni, így nem veszi észre, hogy a nagy hatalommal bíró papság és a katonaság lassan férje ellen fordul. Csupán egyvalaki van olyan okos és bátor, hogy felismerje a kialakult helyzet komolyságát, és mindezt el is merje mondani a királynénak – a húga, Mutnedzsmet.
A komoly, megfontolt lány nővérével ellentétben sosem vágyott hatalomra. Csendesen, békében szeretne élni a férfival, aki meghódította a szívét. Ám Nefertiti ragaszkodik hozzá, hogy húga politikai érdekeket szem előtt tartva válasszon magának férjet.
Mutnedzsmetre nehéz feladat vár: meg kell találnia a boldogságot, ám ehhez szembe kell szállnia nővérével."

Nefertitit gondolom senkinek sem kell bemutatnom és bár az ő neve szerepel a könyv címében, mégsem egészen róla szól. A főszereplő ugyanis a húga, Mutnedzsmet (későbbiekben csak Mutni), az ő szemszögéből íródik a történet.

Ez a könyv történelmi regény, vagyis a fikció és a valóság mértékletes keveréke. A szereplők valóban léteztek, ám a gondolataikat, érzéseiket és az események nagy részét az író fantáziája teremtette, vagyis szórakoztatásra és nem ismeretterjesztésre készült.

Michelle Moran érezhetően felkészült a témában és most nem csak az alapvető történelmi tényekre gondolok, hanem az apróságokra is. Ilyenek voltak a fejeztek elején megjelölt hónapok, a szövegbe ékelt egyiptomi kifejezések és Mutni gyógynövényei.

Nem tudom miért, de eddig minden gyógynövényszakértő főhősnő megnyert magának és ez most sem volt másképp. Mutni, bár az elején egy naiv kislány, könnyedén megszerethető. Olyan karakter, akiért lehet izgulni, akinek boldogságáért drukkol az olvasó.

Természetesen a többi szereplő is ki van dolgozva Nefertitivel az élen. Nefertiti azonban inkább negatív karakter volt a szememben. Annyira önző, arrogáns és ostoba volt, hogy nem tudtam nemhogy kedvelni, sajnálni sem. Magának kereste a bajt, mégis mindig talált valakit bűnbaknak.

A történet érdekes és szórakoztató, de néha elegem lett a sok ármánykodásból és a királyné viselkedéséből. Mutni egy szent, hogy ennyit eltűrt, én már régen leléptem volna egy jóképű katonával, de ő maradt és megtette a kötelességét. Talán épp ebben a kötelességben van a könyv legjobb tulajdonsága, a mondanivaló.

A családi összetartás és a testvéri szeretet végig jelen van a történetben. Bármennyire is elnyomták Mutnit (mert bizony nem becsülték eléggé) a családja igazán irigylésre méltó. Nem azért, mert ilyen sokra vitték, hanem mert végig egységet alkottak és a háttérből is gondoskodtak a másikról. Viszont ennek az egységnek a céljai néha a benne foglaltak egyéni céljaival kerültek szembe, ettől azonban csak még reálisabbá vált. 

A történet nagyon valóságízű, a szereplők hús és vér emberek, hibáznak, Ámon ad nekik jót és rosszat egyaránt, így cseppet sem tűnnek távolinak. Még akkor is közel érzi magához őket az olvasó, mikor fáraókká, szinte istenekké válnak. Sőt, talán épp akkor a leginkább.

A könyv másik mondanivalója a hatalom. A hatalom, amire olyan sokan vágynak, ami teljesen elszédítheti az embert és aminek megtartása mindig nagy áldozatot követel. Mivel sosem vágytam hasonlóan ambiciózus dolgokra, nem teljesen tudtam megérteni, miért. Miért kell mindent megtenni (hazudni, ártani másoknak, átgázolni embereken) csak azért hogy megtarthassák a látszatbeli fölényüket. A hatalom ugyanis illékony dolog, könnyedén kicsúszik az ember ujjai közül és ha ezért valaki mindent feláldoz, a végén nem marad neki semmi.

A könyvnek tehát kifejezetten pozitív üzenetei vannak, és hogy ezek elérjék az olvasót bizony szükség van az intrikákra és árulásokra, mert a hibákból lehet a legjobban tanulni.

Összességében tetszett a könyv, remek volt a stílusa és a mértéke, ahogy a történelmet és vallást vegyítette az élet hullámvölgyeivel. 

Bátran ajánlom mindenkinek, különösen azoknak, akik Egyiptomról szeretnének olvasni, akik szívesen bepillantanak a hatalmi játszmákba és akik szeretik a családtörténeket. Garantáltan nem fognak csalódni, ahogy én sem csalódtam.

Extra:

Michelle Moran szerencsére folytatta az írást. Eddig további három könyve jelent meg magyarul. Ebből kettő szintén ókori témát dolgoz fel és szintén az I.P.C. kiadó gondozásában jelent meg. Az eretnek királyné akár a Nefertiti folytatásának is tekinthető, bár teljesen különálló kötet, más szereplőkkel. A Kleopátra lánya pedig ha úgy tetszik időrend szerint ennek a folytatása is lehetne.

Moran az ókor után a 18. század felé fordult Madame Tussaud című könyvével, ami a Geopen kiadó jóvoltából olvasható magyarul.

Mivel tetszett az írónő stílusa, szívesen olvasnék még a tollából.