A fekete brigád

Ezt a könyvet egy bolhapiacon fogadtam örökbe három sorstársával együtt. Mivel társai közül kettő nem bizonyult túl jó választásnak, kissé félve kezdtem bele.

Vékony könyvecske, alig több mint 160 oldal, amihez szerintem jól passzol a rajzolt borító. 

Pont azt kaptam tőle, amit első ránézésre vártam.

Fülszöveg:

"A könyv történetét Walter Scott meséli el vendéglátóinak Párizsban. A XVIII. század Angliájában vagyunk. Skócia behódolt György királynak, de megmaradt híres hadtestje, a Fekete Brigád. A király elhatározza, hogy egyszer s mindenkorra fölszámolja a lázadásnak ezt a fészkét. Egy áruló segítségével tőrbe csalják a csapatot… Szerelemről, ármányról, vérbosszúról, hősies helytállásról, nemes küzdelemről olvashatunk az ismert francia szerző romantikus történelmi regényében."

Meglehetősen régi könyv és most nem csak az 1990-es magyar kiadására gondolok, hanem az eredeti 19. századi megjelenésére is. Az író, Paul Féval nem a legismertebb hazai körökben, én legalábbis eddig nem hallottam róla. Pedig meglehetősen termékeny író és a maga korában, mikor ez a műfaj népszerű volt, bizonyára akadt olvasója bőven.

Ez a könyv több szempontból érdekes. Egyrészt skót becsületbeli ügyet dolgoz fel, amit a lehető legjobb időpontban olvastam. Aki nem követné nyomon a híreket, annak mondom, hogy épp a napokban tartottak népszavazást Skócia függetlenedéséről. (A végeredményben a nemek kerültek többségbe.) Így kifejezetten személyes élménynek éltem meg, hogy pont most pont egy ilyen könyvet olvashattam. Az ilyen apróságok szerintem sokat lendítenek az olvasási élményen, én legalábbis szeretem, ha kicsit személyessé válik a könyv.

Másrészt érdekes a narráció. Jó húzás a történet a történetben koncepció, itt viszont ez halmozottan igaz. Külső narrátorral nyit a könyv, amiben Féval elmondja, Walter Scott hamarosan megérkezik a párizsi szalonba. Aztán, amint a skót író színre lép, átveszi a szót és mint mesélő belekezd egy múltbeli történetbe. Ezt a mesélést néha az eredeti narráció megszakítja, mintha csak élő szóban hangzana el a történet és épp levegőt venne. Eddig tiszta a dolog, csakhogy a mesében is van egy mesélő. Az egyik szereplő szintén megragadja a szót, így pedig történet a történetben és azon belül is egy történet lesz a dologból.

A mese szempontjából rendben is van, mert így minden nézőpont kap egy kis teret, ám olvasói szempontból itt-ott zavaró. Az éles narrációváltások meglehetősen váratlanul történnek, az olvasónak tehát résen kell lennie.

Ami a történetet illeti, tipikus. Tipikus 19. századi romantika és ahogy a fülszöveg is írja, minden benne van, ami ehhez kell. Vérbosszú, eltúlzott becsületesség, szélsőségesen negatív szereplők és idealizált pozitívak és a tipikus hősiesség, ami nélkül nem lehet párbajról írni.

Habár ez a műfaj már nem tekinthető divatosnak, tökéletesen értem, miért volt a maga korában olyan népszerű. Az olvasó könnyen beleéli magát a gördülékeny sorokba és nem kell sokat töprengeni a szereplőkön, a főhős mindig azonnal szimpatikus, a negatív karakter pedig kifejezetten ellenszenves. Ráadásul ennek a kissé ostoba becsületességnek és a sok-sok magasztos vonásnak kellemes bája van. Egyszerűen csak jó néha szimpla hősökről olvasni, ahol a végén garantált az esküvő és a jó diadala.

Összességében tehát egy szokványos romantikus, történelmi regény, ami pont annyit ad, amennyit a műfajtól el lehet várni. Elvagyok a műfajjal, így nem bántam meg, hogy kézbe vettem.

Azoknak ajánlom, akik szívesen olvasnak 19. századi szerzőktől, akik viszont ezen szerzőket nem szívlelik (például egyetlen Jókai köteten sem tudták átrágni magukat) jobban teszik, ha inkább más olvasnivalót keresnek.

Extra:

Utánajártam kicsit az írónak és még egy magyar nyelven kiadott könyvet találtam a tollából: A púpos. Picit sajnálom, hogy a többi regényét nem adták ki, különösen a vámpíros könyvére lettem volna kíváncsi (La Ville Vampire).