Tövisek királya

A széthullott birodalom trilógia első kötetét már lassan két éve olvastam. Nagy elvárásokkal indultam és a Tövisek hercege nem teljesítette őket maradéktalanul. Volt néhány mozzanat, ami nem tetszett, így nem siettem a folytatásért. Mivel azonban sok szépet mondtak nekem róla, elhatároztam, adok neki még egy esélyt.
Milyen jól tettem! Nagy hiba lett volna nem folytatni, mert a második kötet már sokkal jobban tetszett, mint az első.

A borító ezúttal is szép, kemény kötést kapott, amit 500 oldalával meg is érdemelt.

Fülszöveg:

"A fiú, aki király akart lenni, megszerezte a trónt…
Csaták százai perzselik fel a földeket, amint nagyurak és kiskirályok viaskodnak a széthullott birodalom uralmáért. A galádul lemészárolt anyja és öccse megbosszulásához vezető hosszú úton Honorous Jorg Ancrath herceg kiderítette, kik állnak valójában e végtelen háború mögött. Megismerte a játszmát, és elhatározta, hogy ő fogja letarolni a táblát, bármi áron.
Húszezres hadsereg vonul Jorg vára ellen, a próféciák és a nép istenített bajnokának vezetésével. Minden becsületes ember azért fohászkodik, hogy ez a dicső lovag egyesítse a birodalmat, begyógyítva sebeit. Minden jó király tudja, hogy meg kell hajolnia a túlerő és a jövendölések előtt, ha másért nem, hogy népét és birtokát mentse. De Jorg király nem jó király.
Jorg tisztában van vele, hogy a nála sokkal erősebb ellenséget tisztességes harcban nem győzheti le. Ám a tisztességes játszma sohasem szerepelt a tervei közt."

Két okból tetszett ez a könyv: amit az előző részben szerettem, az itt is megvolt és ami az előző részben nem tetszett, az itt már nem zavart annyira.

A cselekmény ismét két idősíkon fut, egyrészt a múltban, közvetlenül az első könyv vége után, másrészt pedig négy évvel később, a második kötet jelenében. Ezt a két szálat Katherine naplóbejegyzései szakítják meg időnként. Utóbbi, bár jó volt kiegészítésnek, nem érdekelt különösebben, mivel nem csípem a csajt.

Mark Lawrence ismét kitett magáért. A szöveg ismét szép és letisztult, Jorg még mindig zseniális és most nem csupán a gyilkolási képességeire gondolok, hanem a szarkazmusára, illetve minden megint a helyén van. Olyannyira a helyén, hogy az olvasó, bár gyakorlatilag két történetet olvas, egyet a múltban, egyet a jelenben, mégis egy kerek egészet kap a végére. Nincs üresjárat, mindennek van szerepe és belengi a vérgőzös hangulat, ahogy az a Testvérektől már megszokott.

Jorg végre felnőtt. Igaz, csak az egyik szálon lett felnőtt, mégis sokkal hitelesebb lett a karaktere. Talán mert a múltban azért mutatta a gyereklét jeleit és így végre maradéktalanul tudtam kedvelni. Hiába gonosz, hiába őrült, ő tipikusan az a karakter, akit az olvasó minden hibája ellenére megszeret. 

Makin szintén hozta a formáját a többi testvérrel együtt. Jorg szedett-vetett bandájában igazán remek karakterek vannak, egyéniségek, még akkor is, ha kissé nagyon erőszakosak. Viszont negatív szereplők is akadnak bőven a boszorkányokkal és Jorg apjával az élen. Ráadásul ki nem állhatom Katherine-t. Már az első részben bosszantott, nem értettem minek kavar be és most sem tudtam megkedvelni. Van benne valami, ami taszít, pedig általában kedvelni szoktam a határozott nőket. Vele szemben azonban Miana megnyert magának. Na, ő egy kifejezetten szimpatikus lány, neki drukkolok, Katherine meg elmehet a búsba...

A szereplők tehát rendben voltak és nekem a cselekmény is sokkal izgalmasabbnak hatott. Végre volt célja az utazásnak, a harcnak és nem csupán mászkáltak össze-vissza hullahegyeket teremtve. Az író most sem bánt kesztyűs kézzel főhősével, ritkította kicsit a szereplőket is és igazán ötletes csatákat mutatott az olvasóknak. A figyelmemet így végig fenntartotta mindkét szál.

Ellentétbe az első kötettel, itt már tisztán láttam, mikor és hol vagyok, így nem okoztak meglepetést az újra és újra felbukkanó Építők hátrahagyott dolgai. Ez a szál azonban még mindig az a része a történetnek, ami hagy maga után némi kivetnivalót. Néha kicsit túlbonyolítva éreztem, néha szerettem volna több magyarázatot (pl: Történelem minden szegmensével tisztában vannak, főleg az ókorral, de az Építők koráról semmit sem tudnak. Hogy is van ez?), néha pedig elegem volt a ködösítésből. Viszont akadt pár rész, amikor tetszett, a földrajzi neveken kitűnően szórakoztam, ahogy nyomon követtem Jorgot Európa mai térképén és a vége nagyon tetszett. Kiszámítható befejezés volt, de így sem veszített bájából.

Tehát tetszett a könyv. Hajrá Jorg! Én neked szurkolok.

Ajánlom mindenkinek, aki olvasta a Tövisek hercegét. Ha tetszett, ez a rész még jobban fog tetszeni, ha pedig nem, ez garantáltan fog. Engem meggyőzött, kíváncsian várom, mit hoz a befejező kötet.

Ízelítő a könyvből:

"Azt mondják, az élet jó tanítómester, csak sajnos minden tanítványát megöli."

Zárszónak hoztam egy kis muzsikát, mert szerintem passzol a könyvhöz. Zúzós, ordibálós, uralkodós: