Úgy néz ki, visszatértem a megszokott egyetemista rutinba, aminek elengedhetetlen kelléke a manga kötet. Néha életmentőnek bizonyulnak ezek a kis könyvecskék, főleg egy hosszú és fárasztó előadáson, mikor a pad alatt olvasva ismét úgy érezhetem, nem teljesen záp az agyam.
Szóval Kensin, kedvenc kardforgatóm és történetének második része. Az első kötetről írtam már korábban, azzal javallott kezdeni az olvasást.
A borítóra ezúttal minden főbb szereplő rákerült és vastagságra is tartja a 200 körüli oldalszámot. A tagolása ezúttal is tetszetős, ott veszi fel a fonalat, ahol az első rész elhagyta.
Fülszöveg:
"Kensin, a sógunátus-kori Japán végnapjainak legendás emberölője ma álnéven, egyszerű vándorként az élet megóvásának szenteli tudását. Vannak azonban, akik gyűlöletből, vagy becsvágyból felkeresik és párbajra hívják a legerősebbként számon tartott forradalmi harcost…"
Nem mond sokat, igaz? Erre azonban nincs is szükség, hiszen az, hogy Kensin épp kivel kerül összetűzésbe, jobb ha olvasás közben derül ki. Épp ezért én sem szeretnék a cselekmény részleteiről írni. Legyen elég annyi, hogy miután Kensin befejezi az első kötet végén megkezdett párharcot Szanoval, újabb ellenfele akad a vérszomjas és őrült fajtából.
Egyre jobban kedvelem Vacuki Nobuhirot, annyira jó a humora, ami nem csak a szereplők közti párbeszédekben mutatkozik meg - pedig Kaoru és Kensin veszekedései fenomenálisak - hanem az olvasókhoz fűzött kommentárokban is. A kötetbe ugyanis ismét került néhány rész A karakterek születésének titkos történetéből, amikben Vacuki nagy adag öniróniával is szórakoztatja rajongóit. Erre legjobb példa Szagara Szanoszuke esete, ahol Vacuki megjegyzi, olvasói gyakran félreírják szegény Szano nevét és még példát is ír rá:
"Sőt, olyan is volt, aki nemes egyszerűséggel Szaszukének írta! Mit mondhatnék erre - emberek, ő nem is nindzsa... (sírok)"
Hát ennyire laza mangaka Vacuki, simán beleír egy "konkurens" mangát is. (Akinek nem esett volna le, Narutoról van szó.)
A rajzstílus továbbra is igényes és szép. Nekem nagyon tetszik a sötét ábrázolásmód a véres jeleneteknél. Sőt, a kissé sarkított gonosz és jó szembenállása is, amit jól mutat Kensin gyermeki bája és aktuális ellenfele taszító megjelenése. Kensin amúgy továbbra is szépen ingadozik a bájos vándor és az ijesztő harcos között. Mindkettő jól áll neki, bár nem szeretném, ha bármelyikben végleg bennragadna...
Az akció szál mellett továbbra is aprócska utalásokkal bontakozik ki a romantikus vonal. Ez pedig Kaouru fokozott aggodalmaskodásában nyilvánul meg, illetve egy beszólásban Szanoszuke részéről, amit Kensin fülébe súg bizalmasan vigyorogva:
"Együtt töltjük az éjszakát, hajnalban jövünk, hmm? Remélem most már megvolt végre!"
Lehet nem kedvelni Szanot, mikor ilyen pimasz és heves? Én nagyon szeretem őt is és persze mindenki mást is ebben a mangában. Szórakoztatóak, a humor mégis csak fűszerként van jelen és a fő vonal továbbra is egy komoly, drámai cselekmény sok-sok történelmi utalással.
Nem tudom levetkőzni érdeklődési köreimet (bár ez talán nem is baj) így árgus szemekkel figyeltem minden történelmi morzsát és Kensin vívó tartásait. Nagyon tetszik a harcművészeti stílusa.
Összességében tehát nem csalódtam ebben a részben, sőt talán még inkább mélyítette vonzalmamat Kensin története iránt. Csak ajánlani tudom, a kardok szerelmeseinek pedig kötelező darab.
Kiegészítés:
Jó hírrel szolgálhatok a sorozat rajongóinak. A 13. kötet pár napon belül (az Őszi Mondoconon) megjelenik magyarul, vagyis a Mangafan nem feledkezett meg erről a remek sorozatról.
Szép lassan én is felzárkózom az olvasásban, addig pedig ha valakinek Kensin elvonási tünetei lennének, ajánlom figyelmébe az élőszereplős filmet. Nekem nagyon tetszett. (Írtam is róla rövid véleményt, ami elolvasható a Mozgóképek rovat IX. részében.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése