Egy könyvmoly naplójából

"Az olvasott nő veszélyes lény"

Köztudottan könyvmoly vagyok. Mindig van nálam könyv, muszáj naponta legalább pár oldalt olvasnom, különben elvonási tüneteim lesznek, sosem tudok üres kézzel kijönni a könyvtárból és ha van egy kis elkölthető pénzem, nyomtatott betűket veszek rajta. Szóval szeretem a könyveket, a szép borítókat, a vaskos köteteket, a frissen nyomott papír illatát, ez pedig kihat a mindennapjaimra is.

Most pedig elhatároztam, megosztom a világgal (szűkebb értelemben a blog olvasóival) mégis milyen az, ha valaki a könyvekbe szerelmes.

Ez az új rovat, ami Egy könyvmoly naplójából címet viseli és rendszertelenül jelentkezik majd időnként, életképekről fog szólni, vagyis arról, hogyan jelenik meg könyvek iránti szenvedélyem az unalmas hétköznapok során. 

Talán más könyvmolyokat megnyugtathatok vele, nincsenek egyedül a könyvimádatukkal, de talán a könyvek iránt annyira nem lelkesedők is szórakoztatónak találják majd.

Az ötletet a Moly adta, ahol már két éve tag vagyok és ahol néha egy-egy karcban megosztottam könyves életképeimet. Jó volt leírni őket más könyvmolyoknak, így a rovat első bejegyzésében elsősorban ezek közül mazsoláztam. Kezdetnek egy régebbi karcom, ami talán jól összefoglalja, milyen lény is vagyok:

Ma egyik barátommal kávéztam és míg a megbeszélt helyen vártam rá, A mamutvadászokat bújtam. Se kép, se hang nem ért el hozzám a külvilágból, míg meg nem érkezett és ezzel a mondattal nem fogadott:
„Tipikus bölcsész vagy.”
Erre én kidugtam az orromat a könyvlapok közül, elvigyorodtam, majd büszkén kihúztam magam. Ennél szebb bókot nem is kaphattam volna. (:

Könyvszeretetem köztudott. A barátaim hol osztoznak rajta, hol nem, de mindenképpen mosolyogva fogadják, mikor előkapom táskámból az éppen aktuális olvasmányomat, vagy nagy lelkesedéssel ecsetelgetem, mit olvastam, ami talán őket is érdekelheti.

Amúgy nem tanácsos könyvekről kérdezni, mert hosszú-hosszú kiselőadást fogok tartani ijesztően lelkesen csillogó tekintettel. A könyv ugyanis azon kevés témák közé tartozik, amikről órákig tudok beszélni noszogatás nélkül is.

Ehhez pedig hozzátartozik, hogy két lábon járó könyvkatalógus vagyok. Mondok három példát:

1.

Egyik ismerősömmel beszélgettem egy Libri könyvesbolt kirakata előtt. Kijött a boltból két lány, az egyik kezében épp a frissen szerzett könyv lapult. Mire én megjegyeztem:

- Ó, A könyvtolvaj lesz!

Ismerősöm értetlenül pislogott rám, míg én nyakamat nyújtogatva a lányok után néztem és további megfigyelésekről adtam hírt:

- Igen, az határozottan A könyvtolvaj. Jó könyv, biztos nem fog csalódni benne.

- Ja, hogy neked csak így megy - döbbent meg még jobban ismerősöm.

2.

Pucca barátommal Alexandrában nézelődtünk "Ha lenne egy milliónk, mire költenénk" jelszóval. Pár méterre a bejárattól már el is költöttem a képzeletbeli milliómat, de azért bámészkodtunk tovább rendületlenül. Közben meg-megsimogattam azokat a köteteket, amiket olvastam és tetszett és egyet-egyet Pucca kezébe nyomtam, hátha neki is megtetszik. 

Aztán megálltunk az ifjúsági polc előtt és Könyvmolyképzős kötetekkel kezdtünk szemezni. Pucca nem kedveli őket, mégis eltöprengve állt meg, hogy megjegyezze:

- Van egy ismerősöm, aki ilyet ír. Most jelent meg a második kötete és épp a harmadikat írja.

- Komolyan? Ki az? Könyvmolyképzős? - kérdeztem lelkesen.

- Azt hiszem, valami boszorkányos. Szabadesés a címe, ha jól emlékszem.

A könyvkatalógus a fejemben már pittyegni is kezdett találatot jelezve és már vágtam is rá:

- Nem a Könyvmolyképző adta ki, de tudom, mire gondolsz.

Aztán megindultam a polcok között, hogy pár perc alatt felkutassam a szóban forgó kötetet. Pucca meglepetten vigyorogva nézett rám, mikor a kezébe nyomtam.

- Ez az! 

Bár még nem olvastam a könyvet, hallottam róla és egy könyvmoly agya tele van ilyen hallomásból szerezett információkkal. A világ pedig elég picike (bár nem olyan népes a kortárs, magyar ifjúsági irodalom írónépessége), hogy pont az egyik barátom ismerőse írta gondolati katalógusom egyik kötetét.

3.

Kedvenc könyvtáramban bóklászva és gyűjtögetve a könyveket, meghallottam, hogy egy lány épp kedvenc könyvtárosomat faggatja, hányadik kötet az, amit a kezében tart.

Mivel háttal álltam, nem láttam a könyvet, csak hallottam az eszmecserét, mikor a könyvtáros megnézte a katalógusban:

- Rettentő gyönyörűséget olvastam, most szeretném a második részt. Ez az? - érdeklődött a lány.

- A katalógus szerint igen. Csak ezt a két könyvet írja.

- Rendben, akkor kiveszem.

Ekkor megfordultam és a kezemben egyensúlyozott könyvtoronnyal a könyvtáros asztalához csoszogtam megállva a lány mellett. Aztán megpillantottam a kérdéses könyvet (Az az édes, távoli harang) és egyből rávágtam:

- Ez a harmadik rész és nem  a második.

A lány meglepetten nézett rám, míg a könyvtáros természetesnek vette belekotyogásomat a dologba.

- Ó, és mi a második rész címe? - kérdezte.

- Lázadó angyalok.

Könyvtáros ezután bepötyögte a gépbe és megállapította, igazam van. A második rész valahogyan átkerült a fiókkönyvtárba, ezért nem dobta ki.

Anyukám szokta megkérdezni, hol tárolom a fejemben a sok könyvekkel kapcsolatos információt. Ő ugyanis rendszeresen elfelejti, hány kötetes egy sorozat, abból mennyit olvasott, vagy akár azt is, hogy mi a címe. Én ellenben mindig tudom, a könyveim közül, mit olvasott és mit nem, melyiknek lesz még folytatása és melyiknek nem. Ráadásul párhuzamosan több könyvet olvasok, ami szintén meglepő neki. Erre általában azt felelem, könyvmoly nő vagyok, megy a figyelemmegosztás a könyvek terén is.

Épp ezért sok-sok könyv lapul mindig a polcaimon otthon és a koliban egyaránt. A probléma mindig akkor adódik, ha nincs időm rájuk, vagy ha hirtelen olyan sok kitöltendő időm akad, hogy befalom őket és ott állok szenvedve, amiért elfogyott az olvasnivalóm.

Utóbbi esett meg velem két hete, ami a következő beszélgetéshez vezetett Szobatársam és köztem:

"Olvasás az én drogom"

Szobatársam pakol össze, mivel a hétvégére hazamegy és a következő eszmecserét folytatja velem:
Szobatárs: Itt hagyom neked a Gatsbyt, úgyis azt mondtad, elfogy az olvasnivalód.
Én: Köszi, bár a hétvégét talán kihúzom. Ma befejezem a megkezdettet, aztán nekiállok A szív mechanikájának.
Sz.: És mi lesz veled jövő héten?
Én: Jó kérdés… van még egy fél manhwám.
Sz.: Mit csinálsz, ha elfogy? Veszel egy könyvet, hogy legyen mit olvasnod?
Én: Ühüm, azt hiszem, ezt fogom tenni. Igazából tegnap rendeltem is egyet az Alexandrában, hétfőre talán már mehetek is érte.
Sz.: Te tényleg függő vagy! Többet költesz könyvekre, mint én ruhákra és kiegészítőkre…
Itt már nem tudtam mit felhozni mentségemre, úgyhogy csak elvigyorodtam és tömören kijelentettem: „Szeretem a könyveket!” A lap nekem a nikotin, a nyomtatott betű rajta a heroin és ha olvashatok, elszállok a valóságtól, mint aki betépett.

 Szobatársam már edzett, ha rólam és a könyvekről van szó. Mindig azt figyeli, az ágyam feletti polc mikor szakad a nyakamba a sok könyvtől. Elnéző mosollyal szemléli, ha új könyvvel a kezemben érek haza és osztozik is örömömben. Ő is szeret olvasni, mindig akad regény az asztalán, csak nem annyira elvetemült fanatikus a témában, mint én. Azért így is megértjük egymást, amire újabb jó példa legutóbbi közös látogatásunk az IKEA-ba, ahol hosszú töprengés és válogatás után végül vettünk egy növénykét, elhatározva, megpróbáljuk nem megölni. 

Már van egy növényünk, amit még én hoztam és több mint két éve lakik velünk sikeresen (vagyis még mindig életben van), pedig egyszer már megöltük. Ő Jézus (feltámadásáról kapta nevét), aki bizonyára jobb társaságra is vágyik, mint két lökött csaj.

Szóval Jézusnak társa lett, akit el kellett neveznünk, így a következő eszmecserét folytattuk tömegközlekedésen utazva kezünkben egy sárkányfával vihorászva:

Hogyan választ a könyvmoly nevet új növényének, avagy nevezzünk el egy sárkányfát:
Szobatársam: Mi legyen a neve?
Én: Valami sárkányos… mondjuk, György. Tudod, Sárkányölő Szent György.
Sz.: De ő a sárkány, nem a sárkánygyilkos. Kapjon sárkánynevet!
Én: Legyen Süsü, mert zöld.
Sz.: Ne! Hogy is hívták a Sárkányszívben a sárkányt?
Én: Draco, de ez túl fantáziátlan.
Sz.: És nem is illik hozzá.
Én: Legyen Draco Malfoy!
Malfoy így beköltözött hozzánk és kifejezetten otthon érzi magát, amiben szerepet játszik a Főnix Rendje poszter a falon, szobatársam Harry Potter újraolvasása és a könyvbarát légkör. :) Nem vagyunk elvetemült Harry Potter rajongók, á, nem… :D

A tömegközlekedés amúgy remek színtér az olvasáshoz. Én legalábbis szeretek vonaton, buszon, villamoson, metrón olvasni. (Trolin nem, de úgy általában sem szeretem a trolikat...) Főleg, ha mások is olvasnak körülöttem. Ilyenkor általában megpróbálom lelesni a könyv címét és memorizálni ki, mikor és hol olvasta.

Van ugyanis a bejegyzés elején emlegetett Moly-nak egy olyan funkciója, amit észlelésnek hívnak. Ha valaki lát egy olvasó embert "észlelheti" vagyis a könyv adatlapján leírhatja, hol látta, mikor és kinek a kezében. Én rendszeresen szoktam észlelni hol számomra ismert, hol ismeretlen könyveket és mindig megpróbálok pontos leírást adni az illetőről. A fővárosban ugyanis sok molytag szaladgál, aki talán nézi is ezeket az észleléseket és lehet, hogy magára ismer. Eddig ugyan még nem sikerült molyt észlelnem, bár volt már olyan, hogy egy másik mollyal ugyanazt az olvasót észleltük, ami vicces és pozitív. 

Múlt héten azonban különös dolog történt, én lettem az észlelés tárgya. Egy másik molyocska pont engem szúrt ki a buszon, ahogy épp belemerültem egy kötetbe. Vigyorogtam ezerrel, mikor magamra ismertem a rövid leírásban, amit most meg is osztok:

"Most olvassa egy lány a 7A-n a Blaha felé. Narancs színű bőrdzseki és hasonló táska van rajtra, fekete nadrág, zöld póló, utóbbi franciakártya mintás. A körme sárga alapon fekete pöttyös és csíkos, egészen olyan, mint egy halom katicabogár. Egyenes, rövid, homokszőke haja van."

Hát így telnek egy könyvmoly mindennapjai, akinek igazán kevés igénye van a boldogsághoz.

Csak egy kényelmes sarok kell, egy jó könyv és talán egy imádni való társaság a dorombolós fajtából. 

Szerelmemmel, Gideonnal a legjobb olvasni

Még akkor is, ha néha apróbb nehézségekbe ütközik a dolog...