Zabhegyező

Ez a könyv szerepelt az "amit illene már elolvasnom" listámon. Nagyon híres kötet, már-már kultuszkönyvnek számít, így rettentő kíváncsi voltam rá. Tudni akartam, mi ez a nagy felhajtás körülötte 50 évvel az első megjelenése után is.

Kaptam is rá választ és nem is. Egy dolog azonban biztos, megosztja az embereket. Valakit vagy elkap a hangulata és megszereti, vagy nem és akkor szinte megutálja. Nincs átmenet a kettő között, mégis úgy érzem, valahol a határvonalon egyensúlyozok.

Rövid könyv, mindössze 256 oldal, így viszonylag hamar a végére lehet érni, természetesen attól függően tetszik-e vagy sem. Több kiadást is megélt (ha jól számoltam, eddig vagy 20-at), így több borítót is kapott. Én a legfrissebbel olvastam, ami a mellékelt képen is látszik, és ami szerintem illik hozzá.

Fülszöveg:

"A regény főhőse Holden Caulfield 17 éves amerikai gimnazista, akit éppen a negyedik iskolából rúgtak ki. A cselekmény egy meg nem értett, a társadalmi konvenciókat befogadni és gyakorolni képtelen s ezért mindenünnen kitaszított kamasz fiú háromnapos kálváriája. Holden első személyben mondja el a kicsapása utáni három napjának történetét, melyet New Yorkban éjszakai mulatóhelyeken, kétes hírű szállodában s az utcán tölt el. Közben mindent megpróbál, hogy a világgal, az emberekkel normális kapcsolatot alakítson ki, de sikertelenül. Menekül az emberek elől, de mindenütt hazug embereket talál. Az egyetlen élőlény, akivel őszintén beszélhet, s aki talán meg is érti valamennyire, titokban felkeresett tízéves kishúga. De ő sem tud segíteni: Holden a történteket egy ideggyógyintézet lakójaként meséli el."

Az olvasó legnagyobb próbája maga a főhős, Holden. Az ember vagy szimpatizál vele és élvezi a stílusát, vagy nem és szenved minden egyes mondatán. Én kedveltem, azonosulni ugyan nem tudtam vele, de kedveltem.

Holden egyrészt tipikus kamasz, keresi a helyét a világban általában sikertelenül, dühöt és ellenszenvet táplál a többi ember iránt és úgy érzi senki sem érti meg. Ezek pedig a tinédzserkor általános tünetei. Másrészt viszont hajlamos az önpusztításra, nem számol a következményekkel, pillanatnyi szeszélyeinek és indulatainak él, fél és képzeleg. Ezen pedig szerencsére nem mindenki esik át.

A stílusa a személyiségét tükrözi, laza, kissé pimasz és nemtörődöm. Csapong egyik gondolatból a másikba, ahogy ő maga is sodródik az eseményekkel, valahogy mégis összeáll az elmesélt pár nap. Néhol kifejezetten szórakoztató, néhol okos megjegyzései vannak és tisztán látja a dolgokat, míg néhol hervasztó. 

Hervasztó a céltalansága, hogy alig van olyan dolog, amiben kedvét leli, hogy a kapcsolatai is csupán felületes látszatkapcsolatok, pedig Holden gyűlöl minden álcázást és képmutatást. Lehangoló, hogy a félelmei és negatív érzelmei mögött szomorú és komoly dolgok húzódnak. Pedig egy jószívű és értelmes srác, csak nem tudja, mit kezdjen a világgal, vagy akár saját magával. 

Szerintem, mindenkinek volt már legalább egy olyan osztálytársa (általában fiú), aki link alaknak tűnt, nem mutatott hajlandóságot az iskolai kötelezettségek iránt, a tanárok mégis jó képességűnek tartották, olyannak, aki sokra vihetné. Nos, Holden pont ilyen és elolvasva gondolatait talán segít megérteni a többi hasonló csellengőt. 

A könyv cselekménye csupán pár napot ölel fel, ebben a pár napban mégis egész sok esemény történik, sok gondolat bontakozik ki és ez a sok apróság csak lóg a levegőben. A vége ugyanis le van csapva. Nincs végkifejlet, nincs megoldás, nincs tanulság, nincs semmi, csak elfogynak a fejezetek. Engem ez általában bosszant és gyakran feldühít, ám itt úgy érzem, rendjén van. A könyv maga Holden Caulfield és ő pont ilyen céltalan, picit bosszantó, lebegő alak, aki amilyen gyorsan felbukkan, olyan gyorsan el is tűnik és az ember csak néz utána, próbálja megérteni, miközben kérdőjelek hemzsegnek a feje körül.

Összességében egy érdekes és megosztó könyv, ami nem csupán önmagában ad valamit, ha az olvasó fogékony rá, hanem azáltal is, mennyi embert kapott már el. Nem bántam meg, hogy elolvastam, de nem is tartom lenyűgözőnek.

Ajánlom minden céltalan lézengőnek és azoknak, akik még úgy érzik, ezt a könyvet illik ismerni.

Kedvenc idézetem:

"Engem az ken a falhoz, mikor olyan a könyv, hogy az ember a végén azt szeretné, ha az író iszonyú jó haverja lenne, akit akkor hív fel, amikor akar."