Kaméleon

Ezt a könyvet ajándékba kaptam a kiadótól. Nyomtatott betűket pedig mindig szívesen fogadok, akkor is, ha a krimi nem épp a kedvenc műfajom.

Korábban még nem hallottam erről a könyvről, így nem voltak magas elvárásaim. Puszta kíváncsiságból álltam neki.

A borító meglehetősen feltűnő. Először nem értettem, miért választ egy férfi író ciklámen borítót egy nyomozásos könyvhöz. Aztán, ahogy olvastam és megismertem a főszereplőt, megvilágosodtam. Kifejezetten passzol ez a szín Cameron kifacsart ízléséhez, vagy legalább is a nyakkendőihez.

Több, mint 500 oldal, így meglehetősen vaskos kötet, igaz az utolsó pár lapon Réti László másik könyvének ajánlója szerepel.

Fülszöveg:

"Cameron Larkin őrmester megcsömörlött. Elege van a nagyvárosból, s úgy dönt, a nyugdíjig hátralevő időt a vadregényes montanai hegyvidéken, álmos szülővárosában húzza ki. Azonban közbeszól a sors. Egykori akadémiai barátja a segítségét kéri egy szövevényes gyilkossági ügy felgöngyölítésében.

Mi történt a ranchon?
Először is: ki a halott?
Tényleg a családja életét pokollá tévő farmer az?
Valóban a jobb sorsra érdemes fia az elkövető?
Miért és kinek olyan fontos egy meddő aranybánya?
Családi dráma vagy fondorlatos összeesküvés?
Pusztító szenvedély vagy hideg számítás motiválta a bűntényt?

Választ – számtalan izgalom és meglepő fordulat után – e könnyed hangvételű, humorral átszőtt bűnügyi regényből kapunk, melynek szerzője, Réti László (korábban Marcus Meadow néven publikált) maga is aktív rendőrtiszt."

Ahogy már említettem, a krimi nem a szívem csücske, ám az előítéleteket igyekszem elkerülni, így ezúttal sem hagytam, hogy győzzenek.

Igazából egyetlen problémám volt a könyvvel, az is hamar elszállt, ahogy belemerültem a cselekménybe. Egy ideig ugyanis zavart, hogy magyar szerző tollából amerikai helyszínen, elsősorban amerikai szereplőkkel találkozik az olvasó. Megjegyzem mindezt következetesen, így nem csak a nevek angolos hangzása adta a háttért, hanem a részletek is. Mint például a mértékegységek, amiknek váltószámát mindig elfelejtem, így sosem tudtam pontosan belőni a távolságokat, ami egy ideig zavart, aztán csak legyintettem rá és inkább átugrottam a matekleckét.

Ettől az apróságtól eltekintve azonban nem lehet a könyvre rossz szavam.

Minden nagyon részletesen van leírva (ettől lett ilyen vastag kötet) a helyszínektől, a nyomozás fázisain át a főszereplő reggeli borotválkozásáig. Ezt talán a gyorsan lefolyó cselekményekhez szokott olvasók picit terjengősnek találhatják, ám azok, akik szeretnek minden apró részletet megismerni, élvezni fogják. 

A gyilkosságok elemzése, a helyszínelés és az azt követő vizsgálatok szintén nagyon aprólékosan vannak kidolgozva, bár talán egy rendőr írótól ez már alapkövetelménynek tekinthető. Engem a helyszínelős tévésorozatokra emlékeztetett. 

Persze az ügy nem olyan egyszerű, mint első ránézésre látszik és van, amit ki lehet következtetni és van, amit nem. A könyv végén ért néhány meglepetés.

Nekem mégsem a nyomozás adta a könyv vonzerejét, bár érdekes és izgalmas volt, hanem a főhős, Cameron Larkin minden őrültségével együtt.

Jól van összerakva minden rossz és néhány jó tulajdonságával együtt. A humora kissé beteg, cinikusan sötét, amolyan akasztófahumor, ám én ezt pont szeretem. Már a belső monológjain is mosolyogni lehet, a párbeszédek pedig egyenesen kacagtatóak. Gyilkosság ide, vagy oda, ez egy vicces könyv. Nagyon jól szórakoztam rajta és kuncogva lapoztam, előre várva, megint milyen kamudumával áll elő a következő oldalon. Cameron ugyanis úgy hazudozik, mintha a csiricsáré nyakkendőjéről olvasná. Az ostoba viccei és a már inkább csínyeknek nevezhető akciói, amikkel hobbiszinten bosszantja a körülötte lévőket egyedi figurává teszik. Nekem nagyon tetszett, hogy nem egy "kemény zsaru", hanem egészséges önkritikával rendelkező lusta, cseppet gyáva alkoholfüggő, ami igazi emberré tette. No, persze ha a szexista viccei nekem szólnának, biztos nem rajonganék érte ennyire, így a lapokon viszont kifejezetten szimpatikus pasas. 

A többi szereplő is szépen kidolgozott, többet is megkedveltem közülük, mint például a helyszínelőt és a dokit. A másik nagy kedvencem azonban az ügyésznő, aki méltó ellenfele Cameron éles nyelvének.

A cselekmény fokozatosan gyorsul, egyre több hullát hozva, hogy a végén egy Tarantino filmet idéző fináléban csúcsosodjon ki. 

Összességében tehát egy izgalmas és nagyon-nagyon vicces könyv. Jól szórakoztam rajta, így csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti a helyszínelős sorozatokat és a csípős humort. A kaméleonok rajongóinak pedig kötelező darab. 

Minden tisztelet Samanthának, az egyetlen "nőnek", aki huzamosabb ideig kibírja Cameron mellett.

Kiegészítés:

Külön öröm, hogy a Könyvfesztiválon sikerült dedikáltatnom is. Az aláíratott könyveimet mindig nagy becsben tartom.

Amúgy a szerző meglehetősen termékeny, több könyve megjelent már, ám eddig nem kapott igazi reklámot. A kiadóváltás talán majd meghozza neki a szélesebb ismeretséget. Feltéve, ha az Ulpius-ház végre belátja, hogy nem csak a pornóponyva érdemelne nagyobb figyelmet. Sőt, talán visszaszerezhetnék az említett fércmunkák miatt elpártolt olvasókat, akik igényes és értelemet is nyújtó könyvekre vágynak, ha több figyelmet fordítanának más műfajú könyveikre. 

Én mindenesetre szívesen olvasnék még a szerzőtől. Legújabb könyve, A parfümőr fel is keltette kíváncsiságomat, mivel hazai helyszínen játszódik és női főszereplőt kapott. Talán majd egyszer...