Forever

Mindig vegyes érzelmeket vált ki belőlem, mikor befejezek egy könyvsorozatot. Egyrészt elégedett és boldog vagyok, másrészt üres és szomorú. De ennek így kell lennie, ettől tudom, hogy valami nagyszerű része voltam.
Tehát Forever, Maggie Stiefvater trilógiájának befejező kötete. A sorozat két korábbi kötetéről (Shiver és Linger) már írtam külön bejegyzést. Ajánlott azokkal kezdeni az olvasást és bár nem szoktam spoilerezni, sorozat befejezésénél nehéz elkerülni, azért megpróbálom.
Fülszövegecske, ami igazán semmitmondóra sikerült és ez így jó:

"Amikor csókolóztunk, nem számított, hogy két órája még farkas voltam, vagy hogy újra farkas leszek. Nem számított, hogy ezernyi csapdával találjuk szembe magunkat, amint kilépünk ebből a pillanatból. Csak ez számított: hogy összeért az orrunk, a szája puhasága, a sajgás a bensőmben."

Cseppet félve vágtam neki. A sorozat elég nagy népszerűségnek örvend, legalábbis Vörös Pöttyös körökben, így a kiadó egyik legvártabb kötete lett. Sokan már a megjelenés első napjaiban lecsaptak rá, így mire ehhez a kötethez értem, keringett már jó néhány vélemény az interneten. A többség pedig nem volt teljesen pozitív, sokan csalódásként élték meg a befejezést, többet vagy épp mást vártak. Ez pedig engem is elbizonytalanított.
Azonban ismételten bebizonyosodott, teljesen más vagyok, mint a többség. Az én ízlésem nem a trend körül mozog, hanem a periférián vagy néha úgy tűnik, egy másik bolygón. A véleményem ugyanis az, a Forever méltó és tökéletes befejezése a sorozatnak. Maggie eltalálta, ahogy a korábbi köteteket is. Gratula neki!
Észrevettem még valamit az általános véleményekkel kapcsolatban. Az emberek többsége nem érzékeli az íveket. Annyira hozzá vagyunk szokva a gyors, azonnali reakciókhoz, hogy nem látjuk meg a megfontoltság szépségét. Nyugodt, lassú víz partot mos természet vagyok, bár szeretem a pörgést is. Néha mégis többre értékelem a szépen finoman kibontott dolgokat, Stiefvater könyvei pedig épp ilyenek.
A Shiver elindít valami szépet, valami érzelmest, valami lágyat, valóban borzongató. A Linger átvezet, lappangó feszültséggel teli, várat és összeköti az első kötetet az utolsó résszel, ez adja meg az ív görbületét. A Forever pedig összefoglal, elvarrja a szálakat és úgy zár le, hogy nem vés semmit kőbe. A sorozat tehát egy szép boltív, mint a szivárvány egy borongós, esős napon.
No, de most az utolsó kötet van terítéken.
Izgalmak akadnak bőven, a bajok halmozódnak és kicsúcsosodnak egy nagy fináléban. Sam és Grace szerelme még mindig a romantika netovábbja, míg Cole és Isabel igazi színfoltnak számat.
Meg kell jegyeznem, Cole a kedvencem. Belehabarodtam a srácba, az őrültségébe, a beszólásaiba, az egész lényébe. Szerintem Sam a tökéletes fiú, aki igazán boldoggá tudja tenni a lányokat és akiről reális cukorszirupos dolgokról álmodozni. Ő az ideális, mégis ott van Cole. Cole, aki maga a drog. Ő az, aki megbánt, aki mellett egy csepp boldogság idővel méreggé válik, akitől tudod, hogy nem számíthatsz semmi jóra, mégis képtelen vagy ellenállni. Megfertőz és függőséget okoz. Imádom a srácot.
Grace szüleit még mindig agyoncsapnám, a viselkedésük dühítő. Még Isabel szülei is szimpatikusabbak voltak néha, ami tekintve Mr. Culpeper tettét, elég nagy szó.
A cselekmény végig izgalmas, fenn tartja az ember érdeklődését, amire a végkifejlet teszi fel a koronát. Igaz, engem nem lepett meg.
Azoknak pedig, akik nem találják elég befejezettnek, üzenem, nem olvastak még befejezetlen könyvet. Itt a fő konfliktushelyzetek megoldódtak és hogy később hogyan alakulnak a romantikus szálak, mindenki eldöntheti maga. Ha nem így lett volna, Maggie nyugdíjaskorunkig írhatta volna a farkasok történetét mindenféle felesleges huzavonát beleszőve, hogy ne legyen unalmas. Szerencsére nem így tett. Jó író ő, így tudja, mikor kell abbahagyni és hogyan kell elvarrni a szálakat.
Összességében szép munkát végzett mind a sorozat egészét, mind a befejező kötetet nézve. Az alapsztori pedig zseniális. Egész más megközelítése ez a vérfarkas létnek és végre valami, amiben a tudományos magyarázat tényleg tudományos és nem valami álbiológiai humbug.
Meleg szívvel ajánlom ezt a történetet mindazoknak, akik szeretik a szépen megírt könyveket, akik értékelik a pillanatot és nem rohannak, akik szeretik a farkasokat és akik romantikus kedvükben vannak. (Romantikus, nem csöpögős!)

Néhány idézet a végére, főleg Cole lehengerlő szövege miatt:

"– Rossz híreket kaptunk, Ringo – szólalt meg Cole, és megint a jó öreg Cole volt. – Meghalunk."

"– Szegény nyomorultak – szólalt meg Cole, a csillagokat bámulva. – Eléggé unhatják már, hogy mindig minket néznek, mi pedig mindig ugyanazokat a hibákat követjük el."

"Az emberek nem változtatják meg magukat. Csak az változhat, amit kezdeni akarnak magukkal."

1.üzenet:„Szia , Isabel Culpeper. Az ágyamon fekszem ,nézem a mennyezetet . Majdnem meztelen vagyok. Éppen anyádra gondolok.Hívj fel !"

"Az embereknek nem kiérdemelniük kell a kedvességet. Kiérdemelni a gonoszságot kell."