Never look back

Nem tudom normálisan beosztani az időmet. Folyton le vagyok maradva mindenben. Néha olyan, mintha egyedül állnék egy peronon és csupa gyorsvonat száguldana el mellettem, ami meg sem áll abban a megállóban.
Nincs most túl jó hangulatom, bár nem tudnám megfogalmazni, pontosan miért. Csak érzem a feszültséget, hiába süt a nap és még a jóga sem segít. Melankolikus és nyűgös vagyok, na meg el vagyok havazva már megint, a túlcsorduló gondolatokról nem is beszélve. Épp ezért járatom ujjaimat a klaviatúrán. Talán helyretesz, ha kiírom magamból. Értelmesebb témám azonban nincs, így csupán azt tudom megosztani, mit csináltam mostanában.

Kezdem a hosszú hétvégénél, ami nem is volt hosszú.
Egy napot lazultam. Úgy éreztem, megérdemlem, így filmeztem, olvastam és olvastam. Néha jó párhuzamosan több könyvet is bújni. Főleg, ha a két kötet ég és föld. Mindig az aktuális hangulatomhoz igazodva nyúltam a valós háború vagy épp a mesevilág után.
Egy nap tehát kilőve, maradt három.
Pénteken kapva kaptam a kínálkozó lehetőségen, mi szerint költségek nélkül mehettem színházba. Szeretek színházba járni. Van egy különleges hangulata, mint a mozinak és egy kis elegáns plusz is kerül mellé. Szóval a nap nagy részében hol A könyvtolvajt lapoztam, hol az estére készültem. Szerencsére kocsival mentünk, így a kényelem adva volt a háromnegyed órás úton.
Közben pedig rájöttem valamire, kezdem behatárolni az öltözködési stílusomat, ami valahol a darkos (esetleg gótos), a punk és a hippi között ingadozik. Akad rajtam mindegyikből bőven.
Például színházi szerelésem a következő darabokból állt: fekete csipke felső, vörös csipke szoknya (ez a gótos irány), hosszú szárú, fűzős, barna bőrcsizma (ez inkább punk) és barna bőrkabát egy fehér, fonott tarisznyával (ez lenne a hippi vonal).
A kis ruhatári kitérő után visszatérek a színházhoz. Operett darabot néztem, ami a Mária főhadnagy címet viselte, tehát épp aktuális volt az ünnep szempontjából. Még sosem ültem erkélyen, így ez is új volt. Az előadás után pedig leszűrtem a következtetéseket:
1. erkélyen csak az első sorban jó ülni, bár ott sem a legkényelmesebb
2. az operett nem rossz, de nem lett a kedvencem
A darab bohókás és aranyos volt. Tetszett, bár a sztorit keveselltem az elnyújtott énekes és táncos produkciók mellett. A musical nekem valamivel jobban bejön.
Maradt két nap a hétvégémből. Mindegyik nagyobb részét tanulással töltöttem, a fennmaradó időben pedig éltem társasági életet és utaztam.
F. barátommal ültem be a szokásos kávéra, amiből melegszendvics és tea is lett, így egy kicsit kirúgtunk a hámból, bár a forrócsoki csábításának sikeresen ellenálltunk.
Vasárnapom maradéka pedig a szokásos vonatúttal telt el vissza a koliba.
Szóval, bár nem csináltam semmi extrát, olyan gyorsan elsuhant a hosszú hétvége, mint egy betépett, mérgezett egér.

A gond csak az, hogy a hétköznapjaim is ilyen sebes lábakon járnak.
Oké, a tanulás és az órára járás alap. No, de amikor órákig ücsörgök egy három-négy soros latin szöveg fölött és még mindig nem bírnak értelmesen összeállni a magyar szavak, kissé kiakadok. Nem jó, mikor a befektetett energia nem arányos az eredménnyel.
A maximalizmus néha ösztönző áldás, néha keserű átok.

Ma azért történt valami cseppet talán közérdekű is.
Úgy esett, hogy az egyik órám helyett konferenciára mentem. Kicsit sem bántam, mikor a tanár közölte, itt az albán miniszter és el kellene menni meghallgatni. Mi persze benne voltunk, csak órát ne tartsunk.
Szóval az ELTE és az egyik neves albán egyetem közti kölcsönös baráti megegyezés aláírásának voltam ma tanúja. Sajnos, pontosabb információt nem tudok adni arról, mit takar ez a megegyezés, csak egy kis helyzetjelentést az aktusról.
Az persze nem meglepő, hogy fel se tűnt, már megint ellepték a sötét autók és a rendőrök az egyetemet, meg hogy ilyen és olyan fórumokon az albánok érkezése volt a téma. Általában le vagyok maradva a hírekről, aztán csak pislogok, mikor belecsöppenek valamibe.
Most is így esett, hogy a konferencia nézősorának szélén találtam magam néhány hasonszőrű csoporttársam és baromi sok öltönyös és kosztümös alak között.
Az esemény érdekességei a következők:
1. Életemben először vizsgált át biztonsági őr, nem vagyok-e terrorista. Mindenkinek átnézték a táskáját, mielőtt beengedték a terembe.
2. A fejesek sem tartják magukat a pontossághoz. Fél óra csúszás mondjuk még nem a legvészesebb.
3. Kemény meló lehet tolmácsnak lenni.
4. Asszem benne leszek az egyik albán tévében.
5. Jókor vettem fel csíkos harisnyát.
Amúgy a konferencia szerencsére elég rövid volt, csupán három beszédet kellett végighallgatni, mielőtt aláírták a szerződést. Az albán beszédét nem teljesen értettem, elég fura akcentusa volt, de a magyar beszélő minden szavát vágtam. Persze angolul folyt a dolog.

Unatkozni tehát nem szoktam.
Holnap latin előtt beveszek egy magnéziumot és ha túléltem az órát, már rendben is leszek.
Aztán koncentrálhatok a terveimre, mert azok vannak bőven. Lesz egyszer egy könyvbemutató, egy koncert, talán egy mozi és társasági élet Applequeen, Pucca és elméletileg Mr. A. társaságában, sőt még rokonbabanézőbe is szeretnék menni.
Ó, és holnap veszek egy könyvet, mert mi a legjobb gyógyír egy könyvmoly melankóliájára? Persze, hogy a frissen nyomott betűk illata.

Kiegészítés:
A bejegyzés címe a The Nearly Deads nevű banda egyik számának címe. Tegnap bukkantam rá teljesen véletlenül és azóta vagy ötvenszer meghallgattam. Íme:
The Nearly Deads - Never Look Back