A szél árnyéka

Már nagyon régóta el szerettem volna olvasni ezt a könyvet. Észt levelezőtársam ajánlotta, ami jól mutatja Zafón nemzetközi elismertségét. Sok dicséretet hallottam a történetről és a szerző stílusáról is, így felkeltette az érdeklődésemet. Beszerezni azonban nem volt ilyen egyszerű. Többszöri nekifutás kellett, mivel vagy elfogyott, vagy valami közbejött, valahányszor útra keltem megvásárolni. Stílusosan mondhatnám, hogy mintha Carax egyik regényét üldöztem volna. Végül sikerrel jártam és büszkén jelenthetem jó helyre került, a polcomra, kedves könyveim társaságába.

Fülszöveg:

"Barcelona csendes óvárosának szívében hatalmas épület áll. Az ódon palota falai különös labirintust rejtenek: ez az Elfeledett Könyvek Temetője. 1945 egyik ködös júniusi hajnalán egy megözvegyült könyvkereskedő kézen fogja kisfiát, és miután megesketi, hogy mindarról, amit látni fognak, soha senkinek nem beszél, magával viszi a titokzatos épületbe. Azt azonban egyikük sem sejti, hogy a látogatás az akkor tízéves Daniel Sampere egész életét gyökeresen megváltoztatja majd."

Mikor először olvastam el az ismertetőt, a titokzatos épület valami misztikus, természetfeletti helynek tetszett. Persze, most már tudom, hogy a varázslat nem a mágiában van, hanem a szavakban. Ez a könyv ugyanis maga a varázslat. Van benn valami, ami az olvasói szíveket megérinti, amitől egy nem fanatikus könyvmoly is simogatni kezdi a kezében tartott kötetet, amitől mindenki különlegesnek érzi magát.

Kivételes módon, teljes mértékben egyetértek a fülszöveg alatt olvasható ajánlószöveggel is:

"Carlos Ruiz Zafón a világ egyik legismertebb írója. A szél árnyéka hatalmas nemzetközi sikert aratott, több, mint negyven nyelven jelent meg. Az író páratlan hangulatú, szépséges, érzelmes és filmszerű regényével olvasók millióit hódította meg világszerte. Regényei valóságos labirintusok, tele titokkal, szenvedéllyel és a könyvek iránti sosem múló szerelemmel."

Valóban nemzetközileg is elismert, hiszen Észtországban is ismerik és a könyvek szeretete átjárja minden sorát. Már azért érdemes kézbe venni minden olvasni szeretőnek, hogy érezze, nincs egyedül. Zafón és főszereplői úgy rajonganak a nyomtatott szavakért, ahogy egy igazi könyvmoly, mint jómagam is szoktam.

A történet izgalmas, fordulatos és sorsszerű. Egyszerre követhetjük nyomon Daniel felnőtté válását és a múlt titkait. Engem a könyv feléig jobban érdekeltek a Julián körüli rejtélyek, míg Daniel magánélete csupán a körítésnek tűnt. Aztán eljött a fordulat és egy teljes egésszé állt össze a múlt és a jelen.

Gyártottam jó néhány elméletet olvasás közben, mégis értek meglepetések. Zafón szépen játszik a szálakkal.

A karakterek szerethetők. Julián látatlanban is belopta magát a szívembe, Danielnek sokat drukkoltam és Fermín nagy kedvencemé vált. A negatív alakok pedig az igazán sötét és megátalkodott fajtából vannak, amitől a veszély valódinak hat.

A könyvet áthatja a háború árnyéka és bár az elején igazán könnyed, nyomozásos történetnek tűnik, ahogy a múlt feltárul, sötét titkok kerülnek elő, amik már szinte borongóssá teszik.

A végkifejlet tökéletesre sikerült. Minden szál a helyére kerül, minden titokra fény derül és az olvasó megnyugodva, elégedetten teszi le a kötetet. Szépen fel van építve az elejétől a végéig, és bár terjedelmes műről van szó, egyáltalán nem unalmas. Én még az utcán sétálva is bújtam a sorokat, annyira lekötött.

Azoknak ajánlom, akik szeretnek titkok végére járni, akik megismernék Barcelonát, illetve azoknak, akik szívében a könyvek előkelő helyen szerepelnek.

Néhány kedvenc idézetem a könyvből:

"Az embert semmi nem jellemzi olyan jól, mint az a könyv, amely legelőször ejti rabul a lelkét."

"Minden itt látható könyvnek, kötetnek lelke van. Mindegyikben benne rejtőzik annak a lelke, aki írta, és mindazoké, akik olvasták, átélték és álmodtak róla. Ahányszor csak valaki a kezébe vesz egy könyvet, s tekintetével átfutja a lapjait, a könyv szelleme újraéled, erőre kap."

"A könyvek olyanok, mint a tükör: mindenki azt látja bennük, amit a lelkében hordoz."

"Holt nyelv tudniillik nincs, csak elmaradott elme."

Az utolsó idézetet szoktam mantraként ismételgetni, mikor latint tanulok és nem érzem magam elég okosnak hozzá. Néha segít, néha nem...