Hű-ha! Nem is tudom, hol kezdjem. Olyan sűrű, érdekes és jó napom volt, hogy van bőven miről írnom. Úgyse tudnék aludni, hiába kell holnap reggel elcaplatnom a boltba, inkább blogolok. Kezdem a közérdekűvel és majd folytatom egy kis személyessel.
Szóval ma megnéztem Az éhezők viadalát a moziban.
Mivel olvastam a könyvet (van külön bejegyzésem hozzá nem túl meglepő módon Az éhezők viadala címen) nem volt kétséges, megnézem-e. A héten pedig bekerült a mozikba, így azonnal megragadtam az alkalmat.
Még sosem voltam filmpremieren, de nem is nagyon vágyom rá. Jó nekem kicsit később, mikor már a tömeg csillapodott. Hát ma még voltak bőven, így sajnos a 4. sorban kaptunk csak helyet, ugyanis a késés miatt elvesztettük a foglalást. A többesszám alatt Applequeent és A's boyfriendet értem.
A történetről, cselekményről nem írok, mindenki olvassa el a könyvet, úgy az igazi. Inkább csak sorra veszem, mi tetszett és mi nem.
Kezdjük a negatívumokkal:
- Annak, aki nem olvasta a filmet, néhol kissé zavaros, nem elég kidolgozottak a magyarázatok, így kiegészítésre szorulhat. Így volt ezzel Applequeen is, ám ott voltam neki én, mint kommentátor. Szóval ajánlott a könyvvel kezdeni.
- A kamerahasználat néha idegesítő volt. Persze a negyedik sorból ülve nem a legjobb a kilátás, mégis bosszantottak a cikázó képsorok, amik nem mutattak semmit. Moziba látványért mennek az emberek, tessék végre megtanulni.
- A csatajelenetek, a közelharc, főleg a kamerahasználatnak köszönhetően, nem volt túl látványos, sem izgalmas. Inkább kapkodó, kóstolgató, hiányos.
- Mutánsok grafikája csapnivaló volt. (A bőségszarut pedig egész máshogy képzeltem el, de ez már az én problémám.)
Pozitívumok:
- Könyv hű. Alig változtattak meg néhány jelenetet. Ám ezek az apróságok szinte fel sem tűntek és teljesen ésszerűek voltak. Ha minden aprócska mozzanatot vászonra vittek volna, még most is a moziban ülnék.
- A zene fenomenális. Nagyon el lett találva, tökéletesen illett a hangulathoz.
- Amit hiányoltam a könyvből, azt többé-kevésbé megkaptam a filmtől. Itt ugyanis a viadal közben megtudjuk, mi történik odakint. Betekintést nyerünk a kulisszák mögé és végre kezd beszivárogni a politika is, ami csak csurrant-cseppent az első kötetben.
- Színészek játéka tökély. Jennifer Lawrence és Josh Hutcherson nagyon jól átadták a karaktereket. Talán kicsit jobban megkedveltették velem őket.
- Rue története pedig gyönyörű volt. Jennifer ott is nagyot alakított.
- Minden konfliktushelyzet, ami nekem leegyszerűsítettnek tűnt a könyveben, itt passzolt a képbe. A pörgés, a gyorsabb történetvezetés jót tett nekik.
- A végkifejlet és főleg Cato briliáns látványra és sztorira nézve is.
- Tudom már mondtam, mint politikai elhintést, de akkor is. Sok apró elejtett infó, ami hiányzott a könyvből és ami bár a könnyebb érthetőség kedvéért került bele, kimondott csemege a lelkes olvasóknak.
Összességében egy nagyszerű adaptáció. Aki olvasta, nézze meg bátran, aki pedig nem olvasta, pótolja gyorsan, hogy minden apró képkockát élvezve nézhesse meg a filmet.
Most pedig egy kicsit személyes vizekre evezek.
Szóval volt egy jó napom, mert meghatározatlan státuszú ebéden vettem részt és találkoztam Applequeennel. Hogy ezek miért fontosak?
Mert Applequeen fél évre Németországba költözik, így sokáig nem fogom látni. Nagyon fog hiányozni. Annyira megszoktam már, hogy két-három hetente megejtünk egy csajos, nassolós, filmezős és beszélgetős napot. Meg amúgy is olyan rossz, hogy a barátaim többsége távol van tőlem és csak ritkán találkozhatunk. Nekem fontos a személyes kapcsolat.
Ami az ebédet illeti, finom volt. Státusza meghatározatlan, mert nem kimondottan (szó szerint vett) randi volt, valahogy mégis túllépett a baráti találkozáson, persze csak egy hajszállal. Nekem ez a hajszál viszont nagyon nagy lépés, amit cseppet sem bánok.
Mr. A. felhizlalta kicsit az egomat. Jól esett a kedvessége és hatalmas nagy piros pont neki az őszinteségéért. Végre! Végre nincs ködösítés, kerülgetés, célozgatás, meg taktikázás. Egyenesen és finoman tisztáztunk mindent, aminek rettentően örülök. Na, kérem ez már nevezhető férfias viselkedésnek.
Amúgy meg ismét rájöttem, mennyire máshogy éli meg két ember ugyanazt az eseményt. Ez persze nem baj, szeretem, hogy ilyen változatosak vagyunk. Az apró félreértések, amik a más típusú értelmezésből fakadnak, csupán mosolyogni valók, ha sikerül megbeszélni őket.
Sajnos, egy problémám van azzal, ha dicsérnek, maximalista vagyok és begörcsölök, hogy oké, eddig jó voltam, de majd most elszúrok valamit. Ez persze csak a saját hülyeségem, majd túlteszem magam rajta.
Egy kis üzenet Mr. A.-nak (Bár nagyon remélem, hogy nem profi nyomozó, hogy eljusson ehhez a bloghoz. A szélesebb körű nyilvánosságra még mindig nem állok készen és talán nem is fogok soha.):
Az én szívemhez nem a hasamon, hanem az őszinteségen át vezet az út.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése