13 perc

Már Könyvfesztiválon szemeztem ezzel a könyvvel. Tetszett a borító és a fülszöveg is ígéretesnek tűnt. Épp ezért, mikor szembejött a könyvtárban, nem haboztam lecsapni rá.

A kivitelezés nagyon igényes. 368 oldal, mégis kemény kötést kapott és a tördelése is kellemes. Olvasás közben érzi az ember, hogy halad, gyorsan ki is lehet végezni.

Fülszöveg:

"13 percig halott voltam.
Nem emlékszem, hogyan kerültem a jeges vízbe, de valamiben biztos vagyok – nem baleset történt és nem akartam megölni magamat.
Azt mondják, tartsd közel a barátaidat, az ellenségeidet pedig még közelebb. De egy tinédzser lány nehezen tesz különbséget a kettő között…"

Mielőtt belekezdenék, muszáj leírnom: ha valaki 13 percig halott, azt már nem lehet visszahozni. Kivéve egy fantasy történetben zombiként... Ezt azonban elnéztem alkotói szabadságnak. Bár, ha jobban belegondolok, teljesen felesleges volt, mert annyit nem adott hozzá ez a 13-as szám a történethez.

A cselekmény alapja ettől függetlenül ötletes. Tinilányok rivalizálása érdekes tud lenni, főleg ha messzire mennek a hajtépésben és főleg, ha nem egyértelmű, ki is a hunyó ebben az ügyben. A könyv így jól indult, csak aztán valahogy megrekedt.

Az alap tehát tetszett és a megfogalmazás is rendben volt, könnyedén gördülékenyek a sorok és passzoltak bele az sms beszélgetések, ám volt valami, ami zavart, méghozzá a karakterek.

A cselekmény több nézőpontban fut (erre majd még visszatérek) és több szereplőt mozgat egyszerre. A két hangsúlyos karakter azonban Rebecca és Natasha (Hadd ne hívjam őket a becenevükön! - könyörgött a becézésellenes olvasó.) Ez a két lány pedig rémes. Elég gyorsan ellenszenvessé váltak és elég gyorsan ellenszenvessé tették a többi szereplőt is a gonosz, kicsinyes, egoista, hülye tinilány gondolataikkal. Történet szempontjából persze jó karakterek, hiszen pont ilyen manipulatív és sekélyes libák kellenek egy ilyen cselekménybe, ám olvasói szempontból kissé gyötrelmes. Szóval megutáltam a karaktereket, nem tudtam velük azonosulni, nem tudtam őket sajnálni és ez nem épp szerencsés. Főleg akkor, ha az olvasónak van egy kis esze, mert így a karaktereken kívül minden másra szívesebben figyel felgöngyölítve az ügyet idő előtt.

No, de nem szimpatikusak a lányok, ez egyéni probléma, csakhogy nem pusztán erről volt itt szó. A könyv célközönsége a tizenévesek és lehet, hogy én vagyok leragadva a népmeséknél, de igen is kell egy picurka tanulság. Itt azonban a tanulság az, hogy a barátok képesek egymás életére törni és ha valaki kedves és nem felszínesen csüng a "barátnőjén", akkor az nem menő. Ellenben menő drogozni, mert a könyv konklúziója: betépve jobb a szex. Nem hiszem, hogy ezt az üzenetet az írónő átgondolta... Pedig adhatott volna pozitív mondanivalót a történetnek. Például, hogy csak akkor jön rá az ember, ki az igaz barátja, mikor már elvesztette. Sajnos, nem tette és ezzel nekem csalódást okozott. Sőt, még nagyobb csalódás volt, hogy az egész konfliktushelyzet a barátság köré építkezik, ám egyetlen mondat sem szólt a 4 hisztis tinilány barátságáról. Nem, az, hogy régen öribarik voltunk, most meg már nem vagyunk, nem leírás. Nem tudni, mi tartotta össze őket, mitől lettek barátok, miben nyilvánult meg ez a barátság, mert csak a sekélyes felszínt mutatta és az egymás ellen áskálódást.

Azonban a könyv középpontjában nem is a barátság van, hanem egy majdnem haláleset. Ez a nyomozós szál pedig jól indult. Az írónő okosan építkezett és jól játszott a szöveggel. Az elbeszélői nézőpontok váltogatása remek húzás volt, majdnem sikerült is elterelnie a figyelmemet, de csak majdnem. A történet ugyanis kicsit lassan haladt, talán túlságosan sok időt szánt a karakterek felépítésére (és ezzel együtt arra, hogy megutálhassam őket) és aztán a kötet kb. felénél jött egy "fordulat" (ami igazából adta magát az első pillanattól foga) és ezzel le is csapta a rejtélyt. Szemfüles olvasó ezért már a könyv felénél összerakhatja, mi is történt, hogyan került Natasha a vízbe és innentől a kötet cselekménye eléggé lagymatag. Az olvasó előbbre jár mint a szereplők, akiket továbbra sem lehet jobban megkedvelni, sőt, inkább még ellenszenvesebbé válnak, és alig várja, hogy végre rájöjjenek a megoldásra. Csakhogy az írónő itt is behúzta a kéziféket és olyan lassú tempóban göngyölgette tovább a "rejtélyt", hogy a végére már nem maradt több ereje. 

Értettem is a lezárást, meg nem is. Az addigi mindent lassan kifejtő stílushoz képest, kissé radikális vágással lett vége. Másrészt viszont egy epilógus már papírpazarlásnak is minősülhetett volna. Csak azt sajnáltam, hogy a történet nem adott feloldozást arra a sok negatív cselekedetre, amelyet felvonultatott.

Összességében nem mondhatom, hogy tetszett (a karakterek bosszantottak és kiszámítható volt), de azt sem mondhatom, hogy nem tetszett, mert látom benne az ötletességet és nem untatott.

Elsősorban azoknak ajánlom, akik kedvelik az olyan történeteket, amelyekben tinédzserek intrikái vannak a középpontban és nem zavarja őket, ha elmarad a pozitív üzenet. Nagy csavarokkal teli nyomozásra azonban senki se számítson.