Portugália gyöngyszemei

Öt napig voltunk Lisszabonban, aztán autót béreltünk és elindultunk Porto felé. Útközben azonban tettünk néhány kitérőt és a beiktatott helyszínek szerintem Portugália igazi gyöngyszemei. Megérte miattuk keringeni kicsit a portugál autópályán és megérte késő éjszaka megérkezni portói szállásunkra. Kár lett volna kihagyni őket, épp ezért mindenkit arra biztatok, ha Portugáliában jár, mindenképpen nézze meg őket.

Cabo da Roca

a legnyugatibb pont

Portugália a kontinens legnyugatibb országa. Azonban van az országon belül egy hely, amely konkréten Európa legnyugatibb pontja, ez pedig a Cabo da Roca.

Itt ér véget a szárazföld és itt kezdődik az Atlanti óceán. A helyet egy világítótorony és egy tábla jelöli. Utána pedig már csak a nagy kékség terül el egészen az amerikai kontinensig.

Már az út is gyönyörű volt, ahogy a kacskaringós hegyi utakon haladva, fel-feltűnt az óceán. Aztán megérkeztünk, leparkoltunk, felvettünk egy pulóvert (Hiába volt szép napsütés, olyan erős és hűvös szél fújt ezen a magaslaton, hogy az ember füle is fázni kezdett.) és kimentünk a szikla peremére. Oké, nem teljesen a peremére, csak ameddig a turistaút engedte. Itt ugyanis meglehetősen sok vakmerő és/vagy figyelmetlen turista potyog a mélybe. (Ottjártunk előtt pár héttel meghalt valaki...) 

kilátás világítótoronnyal

A sziklaszirt teteje 140 méterrel van az óceán fölött és tényleg állandóan fúj a szél. A sziklákon mégis össze-vissza botorkáló embereket lehetett látni, na meg néhány helybélit, akik rutinosan másztak le úszni. Én egy kicsit lejjebb merészkedtem, ám hamar rájöttem, hogy a kilátás fentről is épp olyan gyönyörű. Mert gyönyörű!

Az óceán színe meseszép, a sziklák bámulatosak és a zöld növénykék remek kontrasztot adtak mindehhez. A távolban pedig csak néhány hatalmas óceánjáró halászhajót lehetett kivenni, mást nem. Mintha a világ peremére jutottunk volna. Igazán lenyűgöző.

sziklák és óceán

Óbidos

Mikor megbeszéltük, merrefelé fogunk kitérőt tenni a Portóba vezető úton, felmerült Óbidos. Főszervezőnk úgy hivatkozott rá, hogy egy középkori város, amivel rögtön meg is nyert magának. Nagyon szeretem a középkori alapokra épült városokat, a kacskaringós, szűk utcáikkal, a megmaradt romokkal és persze a cuki házakkal. Óbidos pedig felülmúlta minden várakozásomat.

a város

A város kezdete valójában időszámításunk előtti, mivel az első település kelta eredetű, majd a rómaiak elfoglalták. Aztán jöttek a mórok, akiknek a ma is látható utcaszerkezetet köszönhetjük.
A mórok erődítménnyel és városfallal erősítették meg a várost és ez az a városfal, ami ma is körülveszi és ami a hely legnagyobb báját adja.

Az utcák tele vannak boltokkal, fagyizókkal és mindennel, ami egy turistát csalogathat. A fehérre meszelt, cseréptetős házak között pedig fák és gyönyörű virágok bújnak meg. Szóval remek alaphangulata van és a kis utcákban feltorlódó tömeg ellenére is kellemes itt sétálni.

sétálóutca

Na, de sétálni fent jó igazán, mert a mór várfal körbejárható. Mi mit sem sejtve elindultunk az erődítmény romjai felől és nem adtuk fel, amíg körbe nem értünk. Elképesztő volt!

A háztetők fölött sétálhattunk, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a városra, miközben csak egyik oldalról határolt minket a mór fal. Remek séta volt, bár a tériszonnyal küzdők óvatosan vágjanak bele. Két ember kényelmesen elfér egymás mellett, ám időnként jönnek szembe is.

Ilyen eseteknél San Diego, akinek nem nagy barátja a magasság, meglapult egy kicsit a fal mellett és séta közben húzott vissza engem is a peremtől, mert én  kíváncsian egyensúlyoztam a szélén, hogy minden házikót, citromfát jól meg tudjak csodálni.

Óbidos tehát zseniális hely. Nekem ez a város tetszett a legjobban, ennek a hangulata fogott meg a leginkább és imádtam végigsétálni a városfalon. Kedves mórok, több mint ezer év távlatából is köszönöm nektek, hogy megépítettétek!

Sáta indul!

körbe a városfalon

ilyen csodálatos kilátással

Coimbra

Ez a város volt az utolsó kitérőnk Porto előtt. Lényegében vacsorázni ugrottunk be ide, egyébként útba is esett. Nem térképeztük fel igazán, ám így is tetszett, sőt San Diegonak nagyon tetszett, ezért méltán kerül be a gyöngyszemek közé.

katedrális

Coimbra is egy folyó, a Mondego partjára épült. Szintén római illetve mór gyökerei vannak, ám a legnagyobb nevezetessége az, hogy itt van Portugália első egyeteme. Szóval egyetemi város és megvan benne minden, mi portugál városok éke a csempéktől a templomokig.
Mi csak bolyongtunk az utcáin kicsit, miközben szimpatikus éttermet kerestünk. Így történt, hogy belebotlottunk két nevezetességbe (mellékelt képeken) és elkeveredtünk a város leglepukkantabb részére. Érdekes, hogy a szegényebb környék csapatunk néhány tagjára lehangolóan hatott, míg másikokra, mint például San Diegora, inkább felvillanyozóan. Szerintem ezek a részek is ugyanúgy a városokhoz tartoznak, mint a "szebb" utcák, így a hangulat fontos összetevői és ugyanolyan érdekesek. Ráadásul a város ezen része rövid úton megvett magának.

Szent Klára-kolostor

Rendszeres olvasóim már tudják, hogy nem csupán a várakért rajongok, hanem a cicákért is. Annyira szeretem a macskákat, hogy bármerre járok, keresem őket (néha keresni sem kell, mert megtalálnak) és erős késztetést érzek, hogy meg is simogassam a puha bundájukat. Eddigi utazásaim során Olaszország és Horvátország volt a legjobb macskafelhozatalban és úgy tűnt, Portugália, hiába van közel az óceánhoz, inkább kutyás ország. Lisszabonban egy kivétellel csak benti cicákat láttam ablakokban. Na, de aztán jött Coimbra és pár méteren belül két kedves cicusba is belebotlottam. Ez egyrészt feldobta a napomat, másrészt pedig feljavította az ország megítélését a szememben. Mediterrán országokban igen is kell, hogy legyen macska!
Szóval a kevésbé frekventált városrészek is tartogathatnak kellemes meglepetéseket. Azért éttermet mégis inkább a jobb környéken választottunk, konkrétan a Szent Klára-kolostorhoz közel. Remek volt a vacsi, így nem bántuk meg. Utána azonban sietnünk kellet tovább Portoba, de erről majd a következő bejegyzésben.

Végre egy portugál cica!