Kyoukai no Kanata

Ezt az animét már hónapokkal korábban elkezdtem nézni. Az előzetes alapján izgalmasnak tűnt és megtetszett a grafikája. Csakhogy akkor még nem volt teljes a magyar fordítása, én meg nem szeretek heteket várni az új részekre (elsősorban azért, mert egy rész alig több 20 percnél), így inkább szüneteltettem és kivártam. Közben viszont picit meg is feledkeztem róla - mert nem kifejezetten kapott el a történet -, ami szintén rossz szokásom. (Magi is hasonló sorsra jutott, de szándékomban áll azt is befejezni és írni róla egy bejegyzést.) Így pedig csak most jutottam a végére.

A Kyoukai no Kanata (angol címén: Beyond the Boundary) egy rövid, 12 részes anime Nagomu Torii háromkötetes light novel-je alapján. Ezzel a mondattal valószínűleg minden olyan olvasómat elriasztottam, aki távol tartja magát a japán film- és könyvvilágtól. Szóval, mi is a light novel? Lényegében egy novella vagy kisregény. Rövid történet könyv formájában, nem képregény, de tartalmaz illusztrációkat is. 

Ismertető, magam után szabadon:

Akihito Kanbara tanítás után épp hazafelé indul, mikor észrevesz egy lányt az iskola tetejének szélén egyensúlyozva. Akihito magát is meglepve azonnal felrohan, hogy lebeszélje a szemüveges szépséget az öngyilkosságról. A világ talán legostobább beszédével fel is hívja magára a lány figyelmét, aztán kiderül, nem öngyilkosságra, hanem gyilkosságra készült. A célszemély pedig pont Akihito.

Ez egy meglehetősen vegyes anime már ami a műfaját illeti. Egyrészt egy pörgős, harcolós epizódjellegű sztori megfűszerezve humorral, drámával és egy kis románccal. Másrészt pedig néha túlságosan sok lett az a fűszer.

Ebben a világban youmuk vannak, vagyis tipikus japán természetfeletti lények mindenféle formában. Rájuk pedig egy szuper képességekkel rendelkező csapat vadászik, hogy megvédjék a világot, ahogy lenni szokott. Nem hiszem, hogy meglepek bárkit azzal, ha elárulom, Mirai (a szemüveges lány a tetőn) az utóbbiba tartozik, míg Akihito inkább az előbbibe, mivel félig youmunak született. Ezzel pedig már el is mondtam a történet lényegét, de hogy még érzékletesebb legyen a dolog, illusztrálom is:

a történet lényege

Ez az anime erről szól és itt akár be is fejezhetném a bejegyzést, a cselekményről ugyanis nem érdemes többet elárulni. Inkább írok kicsit a kivitelezésről.

A rajzolása szép, nem lehet rá panasz, és bár az elején tetszett, hogy szemüveges a főhősnő, egy idő után idegesített. Ennek oka Aki szemüvegfétise volt. Minden egyes részben el kellett mondnia, mennyire odavan a szemüveges lányokért, ami egy ideig vicces, aztán meg görcsös, a végére meg: "Tudjuk, tudjuk! Mondj már valami mást is!"

A humor néhol elég erőltetett volt, én legalábbis annak éreztem ezt az élezzünk ki mindent egy kis "pajzánságra" dolgot. Nem véletlen az idézőjel, hiszen nincs ebben semmi erotikus, csak utalgatnak meg fétisekkel dobálóznak. Egyrészt szemüvegfétis, másrészt kishúgfétis (ami szerintem inkább rémisztő mint vicces), aztán ott van Hiromi kényszeres kézmelengetése és a húga nyalókamániája. Néha nem tudtam, hová tenni őket.

Persze a humor egyértelműen japán módra van jelen, amit általában szórakoztatónak tartok kis dózisban. Itt viszont egy teljes részt szenteltek neki (6. epizódról beszélek minden táncolós, éneklős és trutymós motívumával egyetemben), aminek nézése közben pudinggá változott az agyam és kifolyt a fülemen. Túl sok volt, túl sok!

Szerencsére a humor mellett a dráma és az akció is kapott bőven szerepet, ami ellensúlyozta kicsit. Volt néhány kifejezetten melankolikus rész is. Ha pedig akció, írnom kell kicsit Mirai képességéről.

Mirai Kuriyama

Mirai nem épp szokványos módon harcol a youmukkal. Ő azon ritka emberek egyike, akik kardot képesek formálni a saját vérükből. Menő, mi? Az, meg látványos, bár szegény lány utána ki van ütve a vérszegénységtől.

Amúgy, ha sikerül lecsapni egy youmut, akkor csillogó kővé változik, amit el lehet adni jó pénzért a feketepiacon. Csak én érzek erős videojáték párhuzamot?

Mivel ez egy rövid anime és egy-egy rész gyakran csak arról szól, hogyan lehet lecsapni az aktuális szörnyecskét, nehezen bontakozik ki a háttér. A néző folyamatosan kapja a morzsákat, fel-felbukkannak a szálakat mozgató alakok a sötét sarkokból, nekem a finálé mégis lapos lett.

Lapos, mert még mindig nem értem a történet lényegét. Ott volt ez a nagy és csúnya youmu, a főgonosz, akit több epizódon át próbáltak legyőzni néhány csavarral fűszerezve, aztán a végére csak bumm, lecsapták. Ráadásul ezzel járt egy kis dráma is, amit az utolsó rész utolsó pár perce ugyanúgy agyoncsapott mindenféle magyarázat nélkül. A tizenkettedik rész végére a néző tehát kapott egy foltokból összeálló történetet és nagyon kevés választ. Nekem legalábbis maradt jó néhány megválaszolatlan kérdésem.

Összességében, bár nem hibátlan, azért tetszett. Szórakoztatott, így nyugodtan ajánlom azoknak, akik akciótörténetre vágynak és nem bánják, ha egy kicsit vérszegény. Délutáni kikapcsolódásnak megfelel.

Zárszónak a nyitó dal, mert zenében nagyon eltalálták a hangulatot: