Beavatás

Ezt a könyvet egy könyvbolhapiacon szereztem be, amiről írtam is korábban egyik rovatomban. Viszonylag régi könyv 1979-es kiadású, ami meg is látszik rajta, az egyszerű borítóján és a tartalmán egyaránt.

Alig több 200 oldalnál és elég picike, zsebkönyv mérete van, nekem mégis egy hónapnál tovább tartott, míg átrágtam magam rajta.

Fülszöveg:

"A Beavatás három magyar fiatal – a Fráter fivérek s az idősebbik felesége, Laura – három velencei napjának a regénye. A hetvenes évek statisztikáiban nálunk is tömeges gyakorisággal előforduló, minden tekintetben szokványos olaszországi turistaút első, „kötelező” állomásán a két testvér, az építész Károly és a tolmácskodó, szabadúszó Ambrus először éli meg, amit századok óta átél minden világjáró hazánkfia, amikor idegen környezetben, más nyelv, más szokások, másfajta erkölcs és gondolkodás, másmilyen élet másmilyen lehetőségeink a tükrében és röntgensugárzásban szembesül önmagának és annak a közösségnek a gondjaival, amelyhez tartozik. De a Fráterek e súlyos és keserves élménynek a szédületében egy másik mitikus élménynek: a testvérkapcsolatnak éppen a különleges helyzet és élmény ingerére kibomló drámáját is megéli, amit – sorsát meghatározó következményekkel – ösztöneiben és idegzetében Laura is követni kénytelen. A Beavatás – az illúziókkal, a hamis tudat fátylaival elkendőzött, rideg valóság feltárulása. Kíméletlen megvilágosodás: az intellektuális és az erkölcsi-érzelmi önámítás gátjainak tragikus eredményű áttörése. Ambrus cinikus-link életvitelének felhámja mögül előtűnik a rossz útra tévedt belső emberi szabadságharc kilátástalansága, Károly igavonó kötelességtudása, erkölcsi idealizmusa mögül az igazi megismerésre és az igazi cselekvésre való restség."

A fülszöveg alapján érdekesnek tűnt és bár korábban még nem hallottam Ács Margitról, azért a magyar szerzőség meggyőzött. Úgy érzem, bedőltem a borító ezüstös csillogásának.

Ez a könyv ugyanis unalmas. Nem azért mert lényegében csak beszélgetnek és sétálgatnak benne - ez kifejezetten érdekes és izgalmas is lehetne -, hanem mert ezek a beszélgetések szörnyűek.

A karakterek teljesen hidegen hagytak, vagy unszimpatikusak voltak, néha pedig idegesítettek, így a szájukból elhangzó mondatok sem érdekeltek különösebben. Minden szereplő elvan a saját kis világában és felesleges dolgokon fecserészve próbálja meggyőzni a többit, hogy az ő világa a helyes, az igazi. Pedig valójában egyikük sem szereti a világát, életét, csak nem mer vagy nem tud változtatni rajta, így inkább piedesztálra állítja, nagy szavakkal elfedi és élvezi az egoját.

A beszélgetések nagyon filozofikusnak tűnnek, vagy legalábbis annak szánták őket. Hosszú és bonyolult okfejtés elvekről, világnézetekről, politikáról, történelemről, ám a mélyükön mind üresek, hiábavalók és nem vezetnek sehova. A szereplők újra és újra lefutják ugyanazt a kört: ránéznek valamire - lehet az templom vagy egy kupac szar (nem vicc, tényleg egy adag kakáról is órákig társalogtak) - megtárgyalják, győzködik egymást, majd lezárás nélkül továbbállnak. Ezektől a beszélgetésektől (amiknek semmi értelmét nem találtam az önigazoló szótépésen kívül) a könyv darabos, unalmas, lassú lesz, míg a cselekménye egy helyben toporog. 

Persze érezhető rajtuk, hogy a '70-es évek viszonyaihoz idomulnak, mégsem voltak igazi korképek. Nem lettem tőlük se okosabb, se nyitottabb, se több. Inkább csak növelték gátlásaimat a szocialista Magyarország iránt.

No, de hogy hová fut ki ez az egész? Hiszen kell lennie lezárásnak, végnek is egy könyvben. Van is meg nincs is. Van, mert a kötet végén a főszereplő hölgynek megjön a kellő bátorsága a változtatáshoz és nincs, mert ez a kutyát sem érdekli. Magasról tettem rá, hogy Laura boldog, nem boldog, szerelmes-e vagy sem, evett-e reggelit vagy nem. Felszínes volt számomra és érdektelen, így a végén meghozott nagy döntése csak annyiban dobott fel, hogy egyben a kötet végét is jelentette.

A cselekmény ugyanis nem úgy van felépítve, hogy megismerjük Laura helyzetét, beleássuk magunkat a gondolataiba, megnézzük mi változtatja meg őket és a végén megtudjuk, mit kezd új tapasztalataival. Nem, itt csak van, néha meg se szólal, néha meg gyerekesen közbevág, bár a fiúk lehurrogják, aztán bumm, kijelenti, nem boldog, a végén meg tesz egy lépést, hogy változtasson ezen. Csakhogy ő maga sem tudja, mit akar, az olvasó meg még kevésbé és ennyi körmönfont barokk szócséplés után, amit közben az olvasónak végig kell szenvednie, már ugyan mindegy, mi van a csajjal. Én legalábbis tettem rá magasról, meg mondjuk a többi szereplőre is. Bár a kockás öltönyös hippi vicces figura volt.

Összefoglalva nem tetszett, nem élveztem, míg olvastam, így inkább nem ajánlanám senkinek. 

Néhány megjegyzés:

Ács Margitnak további három könyvéről tudok. Egy regényről (amiben valójában két darab kisregény szerepel), egy novelláról és egy novelláskötetről. Mivel nem fogott meg se a stílusa se semmi a fent említett könyvben, nem hiszem, hogy próbálkozom még a munkáival. Ettől függetlenül nem akarom mindenki kedvét elvenni tőle, talán a többi kötete jobb.

Ami pedig a bolhapiacolást illeti, úgy néz ki körültekintőbben kellene válogatnom. A négy adoptált könyvből kettőt olvastam eddig (a másik A bukott lány volt) és mindegyik nélkül boldogan meglettem volna. Remélem a másik kettő ad végre egy kis pozitív élményt.