Felszabadulás

Ez a kötet Az Archívum folytatása. 

Megjelenésére nem lehet panasz. 300 oldalas és nekem a magyar borító jobban tetszik, mint az eredeti. Jól passzol az előző részhez mindenféle tekintetben.

Fülszöveg:

"Mackenzie Bishop, az Őrzők egyike, akinek feladata, hogy megakadályozza az erőszakos Történeteket kijutását az Archívumból, nemrég kis híján maga is egy Történet keze között lelte halálát. Most pedig, amikor az új iskolában új tanév kezdődik, Mackenzie igyekszik új életet is kezdeni – és maga mögött hagyni a nyáron történteket. A továbblépés azonban nem könnyű – különösen akkor nem, ha az ember álmát a történtek és a Történetek kísértik. A múlt persze múlt és már nem okozhat több fájdalmat, amikor azonban egy rémálom Mackenzie ébren töltött perceiben is újra és újra felbukkant, az Őrző kénytelen eltűnődni azon, vajon tényleg annyira biztonságban van-e, mint gondolja.
Mindeközben emberek tűnnek el nyom nélkül, és látszólag az egyetlen közös bennük Mackenzie – aki ugyan biztos benne, hogy az Archívum többet tud, mint amennyit elárul, mielőtt azonban ezt bebizonyíthatná, ő maga válik az első számú gyanúsítottá. És ha Mac nem találja meg az igazi bűnöst, akkor mindent elveszíthet: nem csupán az Archívummal való kapcsolatát, hanem az emlékeit is – sőt, akár még az életét is. Vajon képes lesz-e Mackenzie kibogozni ezt a rejtélyt, mielőtt ő maga is végleg fennakadna az őrült történések hálójában?"

Ez a kötet jobb, mint az előző. Sokkal izgalmasabb, rejtélyesebb és hangulatosabb. Könnyedén bele tudtam süppedni a könyv világába, a kulcslyukakba és ajtókba Történetekkel és Könyvtárosokkal. A szereplőket is közelebb éreztem magamhoz, mint az előző részben, így valóban méltó folytatása lett.

Szükség volt már egy kis környezetváltozásra, valamire, ami kívül esik az Archívumon és a Coronado-n. Ez a változás pedig meg is történt, ahogy elkezdődött a tanév és Mac végre kénytelen volt kimozdulni. Az olvasó látótere ennek köszönhetően kiszélesedett, nem csupán földrajzilag a városra nézve, hanem emberileg is sok-sok új szereplő képében. Nagy szükség volt már erre a térre, ettől lett ugyanis izgalmasabb ez a rész.

A cselekménynek jót tett a több helyszín és a több szereplő. Én legalábbis nagyon élveztem a suliban töltött órákat és a bringázást egyik helyről a másikra. Az első kötet kicsit klausztrofóbiát idéző volt csupa folyosóval és falakkal, míg itt minden a tágasság érzetét keltette. Még az Archívum is a sok szekcióval és újabb megmutatott részekkel.

Az új kalandok kuszasága is tettszett az álmokon át az őrület kétségéig. Végre olyan szülői voltak a titkolózó kamasz főhősnek, akik tettek is valamit és megpróbáltak okot találni a viselkedésére. Az persze más kérdés, hogy mérföldekre jártak az igazságtól.

A rejtélyekre tehát nem lehet panasz, ködösek és kuszák, a végére viszont összeáll a kép, mint egy kirakós. Közben pedig további bepillantásokat kap az olvasó Mac múltjába. Igaz, a vastagon szedett múltbéli pillanatok ritkultak kicsit és már nem csupán Papira korlátozódnak. Néha az előző kötetből idéztek, ami csak szorosabbra fűzte a részek közötti kapcsolatot.

Papi kevesebb szerepet kapott Mac gondolataiban, de nem bántam. Olyan sok új és érdekes szereplő bukkant fel, akik ellensúlyozták az öreget. Az újak mellett azonban a régiekről sem feledkezett meg a szerző. És itt jön a könyv újabb pozitív élménye, a személyiségek kibontakozása.

Mac sokkal szimpatikusabb figura volt, talán pont kétségei miatt, mint az előző részben. Megkedveltem. Bár erőltetettnek éreztem, hogy minden srác pont körülötte forgott (még egy mezei futó is) és a végén jól megcsapkodtam volna. Értem én a kétségeit, ismertem már kötelességtudatát, de annyira bosszantott a bizalmatlansága. Mindenkitől azt kérte, hogy bízzon benne, ő viszont nem adott cserébe bizalmat. A bizalom ugyanis nem csak abból áll, hogy nem titkolózunk a másik előtt, hanem abból is, hogy elfogadjuk a segítséget. Az Archívum vezetőségének helyében a finálé miatt szigorú büntetést szabtam volna ki rá. Hazárd játékot játszott.

Ami a többi szereplőt illeti, Roland még mindig szimpatikusan rejtélyes, a többi Könyvtáros és az Alakulat pedig egyre érdekesebbnek tűnik. Tetszett a változatosságuk, bár még mindig nem tudom eldönteni, szimpatizálok-e a rendszerrel, vagy sem. Félreértés ne essék, Owen úgy őrült, ahogy van és a tévképzetei cseppet sem voltak hatással rám, csak valahogy ez a vasszigor - vagy legalábbis annak látszata - nem mindig tűnt helyénvalónak. Egy kis rugalmasság rájuk férne.

A kedvenc szereplőm tehát továbbra is Wesley. Nagyon kedvelem a srácot szemfestékkel vagy anélkül. A dumája továbbra is lehengerlő a személyiségéről nem is beszélve. Ő egy igazán erős karakter és egy világító pötty a sötét folyosón. Mindig előre mosolyogtam, mikor feltűnt és hiányoltam, mikor távol volt. Már csak miatta is érdemes volt elolvasni ezt a könyvet.

Csurrant-cseppent ugyan néhány információ morzsa az Archívumról és annak felépítéséről, de még mindig több a kérdés, mint a válasz, így kíváncsian várom a folytatást.

Összességében tehát jó könyv, remek folytatása az előző kötetnek.

Ajánlom mindenkinek, aki már olvasta Az Archívumot, garantáltan nem fog csalódni. Aki pedig még nem tette és kíváncsi egy misztikus és rejtélyes történetre, vágjon bele bátran. 

Kiegészítés:

Még egy kötet biztosan lesz, ám sajnos bővebb információkkal nem szolgálhatok. Valószínűleg még az írás stádiumában jár a dolog, mivel még az amerikai megjelenés dátumát sem tűzték ki. 

Türelmesen kivárom a magyar megjelenéssel együtt.