Incarceron

Molyon találkoztam először ezzel a könyvvel. Elég nagy reklámja volt és a Pongrác Kiadó jóvoltából, még nyereményjáték is folyt érte.
A borító egyből felkeltette az érdeklődésemet. Szerintem, gyönyörű. Persze a tetszetős külső még nem elég, így elolvastam a fülszöveget, ami szintén ígéretesnek tűnt. Fel is került az elolvasandó könyveim listájára.
Aztán a Pongrác ismét játékot hirdetett, ezúttal vásárlási utalványért. Szemfüles voltam és gyors, be is zsebeltem a nyereményt, vagyis egy könyv árát. Nem volt kérdés, milyen kötetre használom fel. Hát így került hozzám, a karácsonyfa alá az Incarceron.
Külsőre még csodásabb, mint a képen. Keménytáblás, több mint 500 oldalas, csinos darab. Olvasmányos, könnyen lehet haladni vele és a fejezetek elején lévő kis kiegészítések kifejezetten tetszettek. Főleg, amikor versek voltak.
Mielőtt azonban belemerülnék a tartalmába, íme az ismertető:

"Képzelj el egy világot, amelyben nemcsak megállították, de vissza is forgatták az idő kerekét. Beköszöntött az örökké tartó 17. század, ahol csak a gazdagok élvezhetik a technika vívmányait.
Képzelj el egy börtönt, hatalmasat, amelyben a cellák és a folyosók mellett egész erdők, városok és tengerek is elférnek. Most képzelj el egy rabot, akinek nincsenek emlékei! Csak annyit tud, hogyOdakintről jött – pedig a börtönt évszázadokkal ezelőtt lezárták, és azóta csak egyetlen embernek sikerült kijutnia.
Aztán képzelj el egy lányt, aki egy nemesi birtokon lakik! A sorsa – úgy tűnik – megpecsételődött: megrendezett, szerelem nélküli érdekházasság vár rá. Ő azonban még nem adta fel, kiutat keres, és összeesküvések kusza hálójába gabalyodik.
Az egyikük Bent van, a másik Odakint, ám mindketten rabok.
Hát ez az Incarceron!"

Nekem a Monte Cristo grófja ugrott be. Gondoltam, valami kosztümös, királyos, szöktetős történet. Hát, nem éppen.
A cselekmény két szálon fut. Hol Finn van a főszerepben, hol Claudia. Viszont egyikük világa sem olyan, mint ahogy elképzeltem. Persze, én voltam túl korlátozott, hogy nyirkos falakat, rácsokat, meg kis cellákban kushadó rabokat vártam az Incarcerontól. Ő ennél sokkal hatalmasabb és összetettebb. Mégsem igazán nyűgözött le.
Nem szeretem sci-fit. Egyszerűen nem érdekelnek a mechanikus dolgok, az ultramodern kütyük, vagy a bonyolult szerkezetek. Ez a könyv pedig pontosan ilyen elemekre épül. Jobban szeretem a fantasyt. Valamire azt mondják, varázslat, már el is fogadom. De ha megpróbálják tudományosan alátámasztani mindenféle hipotézisekkel, makacsul ellenállok és azon kezdek agyalni, hol a hiba a rendszerbe.
Éppen ezért nem igazán tudtam beleélni magam ebbe a könyvbe. Sem a börtön, sem a külvilág nem fogott meg. Sőt, sokáig nem is igazán értettem a börtön világát. Nekem a félig robot, félig hús-vér birkák, emberek és a csupa vas erdő túl szürreális volt. El tudom ugyan képzelni, de annyi kérdést vet fel pl: "Hogyan tudnak járni a fém fűszálakon? Mégis mit legelnek a birkák egy fémerdőben? Hol találnak vizet? Miért szedik le a fémfák gyümölcsét és egyszerűen hogyan lehet egy fémfának ehető gyümölcse?" És ez még csak a jéghegy csúcsa. Szóval a könyv világa nem tetszett.
Ami a szereplőket illeti, ők sem lettek a kedvenceim. Általában akad egy karakter, aki a szívemhez nő. Sajnos itt valahogyan hiányzott ez a figura. Finn néha elég szánalmas, míg Claudia egy elkényeztetett liba. Attia a féltékenykedése és Keiro iránti ellenszenve miatt lett kegyvesztett nálam. Mellesleg Keiro nem rossz karakter, csípem a szövegét, de belőle is hiányzik a mélység. Mégis inkább ő, meg a többi negatívabb karakter, mint az Igazgató vagy Incarceron nyerte el tetszésemet. Bennük láttam fantáziát, csak nem bontakoztak ki eléggé. Jared az egyetlen alak, akit végig kedveltem, ám igazi kedvenc mégsem lett.
Tehát a karakterek is hagytak némi kivetnivalót, ahogy cselekmény is. Nem izgultam túlságosan a kalandokon és ki is számítottam volna, mi a következő lépés, ha a sci-fi környezet meg nem zavar.
Ismét egy a nagyközönség által agyondicsért könyvről derült ki számomra, hogy nem nekem való. Ezért nem adok sokat sem a reklámra, sem mások véleményére. Mindent a saját bőrömön akarok megtapasztalni.
Összességében az Incarceron egyszer olvasható darab és azoknak ajánlom, akik szeretik a tudományos fantasztikumot.

Kiegészítés, érdekességek a könyvhöz:
Ismét egy sorozat. Igaz, ez most csak két kötetes, de akkor is. Már kezd nagyon elegem lenni, hogy ha találok egy érdekes történetet, nem merek belevágni, mert csődbe megyek, mire az összes részét beszerzem és a végére érek. Olyan jó lenne, ha az egykötetes könyveket is szorgalmaznák a kiadók.
Szóval az Incarceronnak van folytatása, ami a Sapphique címet viseli.
Már készül a film is belőle, amit 2013-ra ígérnek. Egyelőre csak a két főszereplő van meg, ráadásul Finn szerepére egy ismerős arcot választottak, Taylor Lautnert. Rettentő kíváncsi vagyok a kivitelezésre. A látványtervezők bizonyára megdolgoznak majd a pénzükért.