"Valahol messze egy úrhajó vár a manákra, hogy hazavigye őket. Csakhogy a manák többségének esze ágában sincs hazamenni. Szívesebben költöznének inkább egy új Áruházba, vagy Bárhová, ahol a humanók végre békén hagyják őket. Egyedül Masklin tudja, hogy nincs más esélyük, mint felvenni a kapcsolatot a hajóval. Ehhez először is el kell jutnia floridába (bárhol legyen is az), ahonnan hamarosan fellőnek egy kommunikációs műholdat (bármi legyen is az). Így hát Masklin azonnal nekilát lestoppolni egy újfajta, szárnyas teherautót, amit úgy hívnak: Concorde…"
A harmadik rész cselekménye valójában a második résszel (Földvájók) egy időben zajlik. Míg abban a részben megtudhattuk, hogyan alakult a kőfejtőben maradt manák sorsa, addig ebben a kötetben azt is megtudjuk, hogy a kalandvágyó trió hogyan jut el Floridába, és persze ott milyen bajba keverednek. Hiszen manának lenni a humanók világában nem épp eseménymentes életvitel...
Jól sejtettem, ez a rész humorosabbnak és kalandosabbnak hatott, mint a második. A hosszú utazásból adódóan tele volt új dolgokkal, mint például a gravitáció és az alligátor. A manáknak pedig mindenre, de főleg az új dolgokra remek elméleteik vannak. Úgyhogy szórakozásból nem volt hiány ebben a könyvben, ahogy izgalmakból sem hála a nagy távolságnak, amelyet ezek a picike lények megtettek.
A történet tehát továbbra is olyan szórakoztató, ahogy az olvasó megszokhatta. Van itt minden az egyre bőbeszédűbb Izén át, a cívódásokig.
"– Nem tudnátok lélegezni – ismételte türelmesen az Izé.
– Én igenis tudnék – tiltakozott dacosan Gurder. – Én mindig tudok lélegezni.
– A talajhoz közelebb több levegőt lehet találni – magyarázta neki Angalo. – Olvastam egy könyvben. Idelent sok a levegő, de odafent már sokkal kevesebb.
– Miért? – kérdezte Gurder.
– Nemtom. Szerintem a levegő fél a magasban."
A szórakoztatás mellett a finom mondanivaló is fellelhető ebben a részben is. Nagyon szeretem a szező kritikus, ám mégis kedves hozzáállását, amelybe a kötetben elhangzó társadalomkritikát csomagolta. Különösen tetszett a vallás és tudomány kérdésköre.
Az egyetlen dolog, ami nem nyerte el a tetszésemet, az a fejezetek eleji kitérő volt a békákról. Értem én a hasonlatot, elsőre is felfogtam, így feleslegesen soknak találtam, hogy újra és újra visszautalt ezekre a békákra. Lehet, hogy a manáknak szükségük van a szájbarágós információkra, ám az olvasóknak kevésbé. Ráadásul sokkal izgalmasabb volt a manák felfedező útja, mint ez a kutykuruty anekdota.
A történet lezárása megfelelt elvárásaimnak. A szerző szépen elvarrta a szálakat, és remekül ügyelt rá, hogy a manák a legvégén is olyan szerethető lények maradjanak, mint ahogy az első kötetben megismertük őket. Nos, tényleg önzetlen és kedves lények minden hibájuk ellenére is, így jó volt olvasni róluk.
Nekem tehát tetszett ez a rész és úgy egészben ez a trilógia. Szórakoztató, kedves történet, ezért bátran tudom ajánlani mindenkinek, aki könnyed kikapcsolódásra vágyik és az idézetek alapján bírja Terry Pratchett humorának stílusát. Nekem meghozta a kedvemet, hogy más könyvét is kézvbe vegyem.
Kedvenc idézet a könyvből:
"A tudomány megmagyarázza, mikor mi történik körülöttünk. Akárcsak a VALLÁS, de a tudomány jobb, mert több érthető kifogást hoz fel, amikor mégsem tud valamit megmagyarázni."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése