Földvájók

A Manák trilógiájának második része ránézésre épp olyan, mint az első (Sofőrök). Gyakorlatilag még a borító is egyezik, habár a színek egy manakörömnyit változtak. Vastagságra pedig 222 lapjával épp csak egy mana hajszálával hosszabb az első kötetnél.

Fülszöveg:

"Amikor az ezernyi apró mana beköltözött a kőfejtő romos épületeibe, úgy érezték, hamarosan Fényes Új Hajnal köszönt rájuk. Tévedtek.Rövidesen vészjósló események kezdik követni egymást. A tócsák teteje keménnyé és hideggé válik, az eső pedig fagyott darabokban hullik le az égből. Megjelennek a humanók, és csúnya felfordulást okoznak, a manáknak pedig harcolniuk kell, hogy megvédelmezzék új otthonukat. Ám a manák még sohasem háborúztak, és hiába áll az oldalukon Jekub, a kőfejtő sárkánya, a helyzetük egyre kilátástalanabbnak tűnik…"

A történet nagyjából fél évvel az első kötet eseményei után veszi fel a fonalat. Az Áruházat elhagyó manák új otthonra leltek egy kőfejtőben. Csakhogy az osztályok kényelméhez szokott népség nehezen bírkózik meg az Odakint nehézségeivel, például az időjárással. Úgyhogy első olvasatra nem csupán kívülről, hanem belülről is hasonlít az első részre, csakhogy ez mégsem teljesen igaz.

A történet megtartotta a legjobb és legszórakoztatóbb vonásait, vagyis továbbra is remek társadalomkritikaként szolgál. A manák társadalma az Áruházon kívül is épp olyan, mint a miénk, továbbra is megtartották hierarchiájukat, bár kicsit módosult, továbbra is vannak vezetőik, akik megmondják, mit kell tenni, és persze továbbra is civakodnak.

"az egészben az a vicc, hogy azok, akik nem teljesen biztosak az igazukban sokkal hangosabban vitatkoznak, mint azok, akik meg vannak győződve róla."

Még mindig ismerkednek új fogalmakkal, és furcsán, mégis kedvesen kicsavarva értelmezik a humanók viselkedését, na meg a nyomtatott szövegeket. Csakhogy, míg az első rész helyszíne tele volt értelmezésre váró dolgokkal és zseniális szóviccekkel, addig ez a helyszín, a kőfejtő meglehetősen sivár. Ez a sivárság pedig nem biztosított olyan termékeny táptalajt az írónak, hogy nagyobb akciók nélkül fenn tudja tartani a szórakoztatás megszokott színvonalát.

Szóval azt kell mondanom, ebben a részben bizony kevesebb volt a humor. Szórakoztató volt persze, mert a manák kifejezetten szórakoztató lények, de nem nevettem olyan sokat, mint korábban, és nem is volt olyan sok emlékezetes mozzanat. Pedig az író remek dolgokkal játszott, a női szeterotípiákkal, a vallással és persze a manák világnézetének tágulásával bekövetkezett változásokkal. Az is tetszett, hogy nagyobb kapcsolódási felületet biztosított a humanókkal, és hogy már megint írt egy remek üldözéses jelenetet.

A másik dolog, ami csökkentette kicsit a szórakozási faktort, az a szereplők egy részének távolléte volt. Egyrészt azért hiányoltam őket, mert az első részben kifejzetten szerethető csapatot alkottak, másrészt meg azért, mert az ő kalandjuk cseppet érdekesebbnek tűnt, mint a kőfejtőben zajló események. No, de tudom, hogy az a kaland adja majd a harmadik és egyben befejező kötet velejét, így érthető volt a dolog.

Összességében a manák története továbbra is szórakoztató, bár én ezt a második kötetet cseppet gyengébbnek éreztem. Azért jól szórakoztam rajta, és nagyon gyorsan végig is lapoztam, így bátran tudom ajánlani mindenkinek, aki az első részt olvasta, és megkedvelte ezeket a civakodó, ám kifejezetten kedves lényeket.

"Rá kellett jönniük, hogy a nők, nos, a nők majdnem olyan intelligensek, mint a férfiak (ámbár mindenki tudta, hogy ez nevetséges, és ha a nők túl sokat gondolkodnak, akkor túlhevül az agyuk.)"