Ez lesz az utolsó bejegyzésem Portugáliáról. A nyaralás második felét az ország északi felén, Porto vonzáskörzetében töltöttük. Itt pedig négy olyan gyönyörű helyszínt látogattunk meg, amelyekről muszáj írnom.
Aveiro
 |
| a csatorna |
Ezt a várost úgy is nevezik, mint Portugália Velencéjét. Az olasz Velencében még nem jártam, így nem állíthatom teljes meggyőződéssel, de úgy gondolom, ez egy erős túlzás. Oké, itt is van csatorna és vannak "gondolák", de teljesen más okból, mint Olaszországban.
Egyrészt ez egy kikötőváros, ahová egyetlen indokkal építették ezt a mesterséges csatorna rendszert, hogy könnyebben eljusson a hal a piacra. Aztán jött az ötlet, hogy nem csak halat, hanem turistát is lehetne szállítani rajta. Na, és ha egy üzlet beindul...
A város látványossága tehát az, hogy a helyes sorházak előtt végig lehet csorogni a csatornán egy-egy ilyen "csónakban". Ezekkel a lapos fenekű motoros hajókkal van tele a víz. A látogató bármelyiket választhatja, mert az áraik és a szolgáltatások egységesek. Csupán a hajók színe és az orrukra festett kép az (a legtöbb prosti vagy focista volt...), ami változik.
 |
| a hajóban |
Mi is kipróbáltuk és bár rettentően meleg volt, nem bántuk meg. Kellemes tempóban cirka 45 percet csónakáztunk a csatornán, miközben néhány érdekességet és helyi fado muzsikát hallgathattunk. Így megtudtam, hogy ez a város az ország egyik legdrágább városa (Nem igazán értettük, mert a csatornán kívül nem sok dolog van itt.) és a legbiztonságosabb is. Legalábbis kísérőnk ezt állította. (San Diego még azt is kiderítette idegenvezetőnktől, hogy egyébként Johannesburgból származik, ami köztudottan a világ legkevésbé biztonságos városa, így ez az információ sem 100%-os.)
Csónakázás közben megtudtam azt is, hogy a fado nem nekem való. Ez a zene egy bús, lírai dalokból álló stílus, amelyre rendkívül büszkék és amitől az ember úgy is mély depresszióba eshet, hogy nem érti a portugál szöveget. Nem lettünk a rajongói. Sőt, alig vártuk, hogy végre kiszállhassunk a hajóból és minél távolabb kerüljünk ettől a muzsikától...
Csónakázás közben megtudtam azt is, hogy a fado nem nekem való. Ez a zene egy bús, lírai dalokból álló stílus, amelyre rendkívül büszkék és amitől az ember úgy is mély depresszióba eshet, hogy nem érti a portugál szöveget. Nem lettünk a rajongói. Sőt, alig vártuk, hogy végre kiszállhassunk a hajóból és minél távolabb kerüljünk ettől a muzsikától...
A hajókázás után, ettünk egy nagy adag fagyit és kicsit körbesétáltunk a városban. A régi városrész házain kívül azonban nincs sok látnivaló. Gyorsan tovább is álltunk az óceánpartra.
Costa Nova
Mivel eléggé felmelegedett az időjárás, úgy döntöttünk, Aveiro után megnézzük magunknak az óceánt. Ezt Costa Nován tettük, ami gyakorlatilag egy földnyúlványon elhelyezkedő nyaraló övezet. A földnyúlvány egyik oldalán a folyó, míg a másikon az Atlanti óceán helyezkedik el. Közöttük a szárazföldön csíkos nyaralóházak sorakoznak, sétányokkal és homokkal, na meg minden mással, ami strandolásra épül a boltoktól az éttermekig.
 |
| a csíkos házak |
Rengeteg autó állt itt, nem is volt könnyű parkolót találni, ám amint megleltük, sétáltunk kicsit a folyó mellett, majd átmentünk a partra bevárni a többieket, akik elakadtak a dugóban.
Mikor megláttuk a homokdűnéket, lelkesen siettünk a fapallókhoz, hogy minél előbb megpillanthassuk az óceánt. Aztán lerúgtuk a cipőnket és már rohantunk is a vízhez. Én legalábbis ezt tettem és húztam magammal San Diegót olyan lelkesedéssel, mint egy kisgyerek. Ez a lelkesedés pedig végig kitartott.
Nyaralásunk kezdetén kissé csalódottan konstatáltuk, hogy az óceán csupán 18-20 C°-os. Ahogy azonban belegázoltunk, kellemesen hűvösnek tűnt. El is döntöttük, itt az ideje a strandolásnak. Szóval visszamentünk az autóhoz a fürdőruhánkért és kezdődhetett a pancsolás.
Nem mondhatom, hogy úsztam az óceánban, mert esélyem sem volt. Olyan nagy és sűrű hullámzás volt, hogy nem lehetett átevickélni rajta. Szóval inkább bohóckodtunk az egyre nagyobb hullámokban. Kacagtunk, ahogy beterített minket, prüszköltünk a sós víztől és próbáltunk nem kisodródni a partra. Az egyik nagyobb hullám telibe kapott és már nincs kétségem az óceán hatalmát illetően. Ez a hullám ugyanis lenyomott, mint a bélyeget, majd kilökdösött a partra.
Miután meguntuk a játékot a hullámokkal, sétálgattunk kicsit a homokban. Itt kapott el gyűjtögető szenvedélyem.
Olyan sok és olyan szép kagylóval van beborítva az egész part, hogy muszáj volt összeszednem belőlük vagy fél kilót. Ráadásul találtam csigaházat, kiszáradt rákollót és tintahal vázat is. Na meg persze minden méretű és színű kagylót, amivel megtöltöttem egy nagy papírtasakot.
Egyébként nagyon jól tettük, hogy bekészítettük reggel a fürdőruhát és bevállaltuk a kissé hűvös vizet, mert több alkalmunk sajnos nem volt arra, hogy az óceánban pancsoljunk. Azonban így is hatalmas élmény volt!
Rio Paiva
Egyik napon úgy döntöttünk, elmegyünk túrázni. Főszervezőnk tudott is egy jó helyet nem messze Portótól. Ez egy 8 km-es táv a Paiva folyó mentén. Az útvonal egyik végén, egy Espiunca nevű helyen indultunk. Itt parkoltuk le az autókat és sétáltunk el a túraútvonal kezdetéhez.
Itt megtudtunk azt, hogy az útvonal fizetős (ha jól emlékszem 2-3 euró/fő) és épp felújítás alatt állt az egyik hídja, ezért csak 7 km-t lehetett megtenni rajta, onnan vissza kellett fordulni.
Természetesen így is nekivágtunk és engem rögtön lenyűgözött a folyó szépsége.
Az útvonal a folyót követi és remekül kiépített fapallókon és lépcsőkön vezet végig. Folyásiránnyal szemben haladtunk és egyre magasabbra emelkedtünk. 7 km nem tűnik soknak, ám napsütésben, hőségben, emelkedőn, azért nem a legkönnyebb táv. Egy idő után olyan szomjas voltam és olyan melegem volt, hogy kedvem támadt lemászni a folyóhoz. Ezt azonban nem kellett megtennem, mert nagyjából 5 km magasságában megtaláltuk a strandot.
A strand a folyómeder egy kiszélesedő szakasza, ahol a fáradt túrázó megállhat kicsit felfrissülni. Vettünk hideg vizet egy helyi árustól és letelepedtünk a partra. Kis csapatunk néhány vállalkozó kedvű tagja (például San Diego) bement úszni, míg én és egyik női útitársam csak combközépig gázoltunk a vízbe megnézni a halakat.
A víz hűvösebb volt mint az óceán, de nagyon jólesett a hőség miatt és olyan kristálytiszta volt, hogy nem csupán az összes kavicsot lehetett látni az alján, hanem a kis halacskákat is. Valószínűleg elég ideig álldogáltam a vízben, hogy megszokjanak, mert egy idő után pár halacska elkezdte csiklandozni a bokámat.
A felfrissülés után mentünk tovább és úgy gondoltuk, a további 2 km már könnyű lesz. Nos, nem így történt. Innen következett ugyanis a túra meredek része, konkréten a tömérdek lépcsősor fel a hegy tetejére. Mikor messziről megpillantottuk a felfelé és még tovább felfelé kígyózó lépcsőrengeteget, ketten csapatunkból inkább visszafordultak. Mi meg baktattunk tovább felfelé a csúcsra. Kitikkadtam mire felértem, míg San Diego képes volt az utolsó négy lépcsősor előtt felkiáltani: "Verseny a tetejére!" és előreszaladni. Fogalmam sem volt honnan lett ennyi energiája, így rezignáltan baktattam utána. Aztán, mikor felértünk csapatunk előttünk járó tagjai közölték, itt van vége az útnak. Úgyhogy megpihentünk kicsit a csúcson, majd elindultunk visszafelé.
Visszafelé már egy fokkal könnyebb dolgunk volt, mivel többnyire lefelé haladtunk, de akkor is újabb 7 km várt ránk és akkor is forrón sütött a nap. Szóval már esteledett mire visszaértünk az autóhoz fáradtan, porosan, leizzadva, szomjasan és rettentő éhesen. Ki is fosztottuk a helyi büfét, mielőtt elkezdtünk volna a környéken éttermet keresni.
Tehát elfáradtam, ám ez jóleső fáradtság volt, mert az útvonal remek módon volt kiépítve és a gyönyörű kilátás kárpótolt minden verejtékcseppért. Nagyon örülök, hogy beiktattuk ezt a túrás napot és csak ajánlani tudom, szuper élmény.
Guimaraes
Mielőtt hazaindultunk volna Portóból, volt még egy délutánunk a repülőnk indulásáig. Ezt a plusz időt pedig igyekeztünk hasznosan tölteni. Szóval tettük egy kitérőt Guimaraesbe.
Ezt a várost Portugália bölcsőjének is nevezik, mert ez volt az ország első központja. Itt született Portugália első királya, I. Henrik Alfonz. Konkrétan az itteni várban, amely a 10. században épült.
A vár látogatható a hozzá tartozó park másik felén álló palotával együtt. Lehet is kombinált jegyet venni mindkettőbe.
Mi a várral kezdtünk, amelyből szinte csak a várfalak maradtak meg. Szépen végig lehet sétálni rajta (Óbidos városfalához képest nem olyan nagy szám.) és a középső toronyban egy kisebb kiállítás is megtekinthető.
A palota már egy fokkal látványosabb a szépen berendezett szobáival, a fegyvertárral és a hatalmas falikárpitokkal. Minden teremben volt angol nyelvű leírás, ám nem túl bőbeszédű, lényegében csak felsorolta a bútorokat. Azért így is jó volt körbejárni.
Nyaralásunk kezdetén kissé csalódottan konstatáltuk, hogy az óceán csupán 18-20 C°-os. Ahogy azonban belegázoltunk, kellemesen hűvösnek tűnt. El is döntöttük, itt az ideje a strandolásnak. Szóval visszamentünk az autóhoz a fürdőruhánkért és kezdődhetett a pancsolás.
 |
| mártózás az óceán vizében |
Miután meguntuk a játékot a hullámokkal, sétálgattunk kicsit a homokban. Itt kapott el gyűjtögető szenvedélyem.
Olyan sok és olyan szép kagylóval van beborítva az egész part, hogy muszáj volt összeszednem belőlük vagy fél kilót. Ráadásul találtam csigaházat, kiszáradt rákollót és tintahal vázat is. Na meg persze minden méretű és színű kagylót, amivel megtöltöttem egy nagy papírtasakot.
Egyébként nagyon jól tettük, hogy bekészítettük reggel a fürdőruhát és bevállaltuk a kissé hűvös vizet, mert több alkalmunk sajnos nem volt arra, hogy az óceánban pancsoljunk. Azonban így is hatalmas élmény volt!
 |
| út a homokdűnéken át |
 |
| a strand |
Rio Paiva
Egyik napon úgy döntöttünk, elmegyünk túrázni. Főszervezőnk tudott is egy jó helyet nem messze Portótól. Ez egy 8 km-es táv a Paiva folyó mentén. Az útvonal egyik végén, egy Espiunca nevű helyen indultunk. Itt parkoltuk le az autókat és sétáltunk el a túraútvonal kezdetéhez.
 |
| Paiva folyó |
Természetesen így is nekivágtunk és engem rögtön lenyűgözött a folyó szépsége.
Az útvonal a folyót követi és remekül kiépített fapallókon és lépcsőkön vezet végig. Folyásiránnyal szemben haladtunk és egyre magasabbra emelkedtünk. 7 km nem tűnik soknak, ám napsütésben, hőségben, emelkedőn, azért nem a legkönnyebb táv. Egy idő után olyan szomjas voltam és olyan melegem volt, hogy kedvem támadt lemászni a folyóhoz. Ezt azonban nem kellett megtennem, mert nagyjából 5 km magasságában megtaláltuk a strandot.
 |
| túra kilátással |
A víz hűvösebb volt mint az óceán, de nagyon jólesett a hőség miatt és olyan kristálytiszta volt, hogy nem csupán az összes kavicsot lehetett látni az alján, hanem a kis halacskákat is. Valószínűleg elég ideig álldogáltam a vízben, hogy megszokjanak, mert egy idő után pár halacska elkezdte csiklandozni a bokámat.
A felfrissülés után mentünk tovább és úgy gondoltuk, a további 2 km már könnyű lesz. Nos, nem így történt. Innen következett ugyanis a túra meredek része, konkréten a tömérdek lépcsősor fel a hegy tetejére. Mikor messziről megpillantottuk a felfelé és még tovább felfelé kígyózó lépcsőrengeteget, ketten csapatunkból inkább visszafordultak. Mi meg baktattunk tovább felfelé a csúcsra. Kitikkadtam mire felértem, míg San Diego képes volt az utolsó négy lépcsősor előtt felkiáltani: "Verseny a tetejére!" és előreszaladni. Fogalmam sem volt honnan lett ennyi energiája, így rezignáltan baktattam utána. Aztán, mikor felértünk csapatunk előttünk járó tagjai közölték, itt van vége az útnak. Úgyhogy megpihentünk kicsit a csúcson, majd elindultunk visszafelé.
 |
| úton |
Tehát elfáradtam, ám ez jóleső fáradtság volt, mert az útvonal remek módon volt kiépítve és a gyönyörű kilátás kárpótolt minden verejtékcseppért. Nagyon örülök, hogy beiktattuk ezt a túrás napot és csak ajánlani tudom, szuper élmény.
 |
| strand |
 |
| a lépcsőn |
 |
| kilátás a magasból |
 |
| még magasabb lépcsőn |
Guimaraes
Mielőtt hazaindultunk volna Portóból, volt még egy délutánunk a repülőnk indulásáig. Ezt a plusz időt pedig igyekeztünk hasznosan tölteni. Szóval tettük egy kitérőt Guimaraesbe.
 |
| a vár |
A vár látogatható a hozzá tartozó park másik felén álló palotával együtt. Lehet is kombinált jegyet venni mindkettőbe.
Mi a várral kezdtünk, amelyből szinte csak a várfalak maradtak meg. Szépen végig lehet sétálni rajta (Óbidos városfalához képest nem olyan nagy szám.) és a középső toronyban egy kisebb kiállítás is megtekinthető.
 |
| várfalon |
A város igazi báját számomra mégsem a vár és környezete adta, hanem a hangulatos utcaszerkezet. Szűk kis utcák, helyes házak és mindenhol egy-egy műemlék fogadott minket.
Le is telepedtünk ebédelne egy gyönyörű téren, aminek fényét a Nossa Senhora da Oliveira templom adta. A templomhoz ugyanis tartozik egy gótikus boltív, ami igazán különleges hangulatot ad a térnek.
A város egyébként tele van kézműves boltokkal, így csak sétálgatni is megéri itt, annyi a sok szép látnivaló.
Ezzel végére is értem portugáliai úti beszámolómnak, remélem, érdekesnek találtátok.
 |
| a palota |
 |
| tér boltívvel |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése