Egy magyar regény

Kristen adta kölcsön ezt a könyvecskét, amit a Könyvfesztiválon zsákmányolt. (Megszerzésének körülményeit már abban a bejegyzésben felvázoltam, így nem ismételném magam. Legyen elég annyi, hogy én is szemeztem vele, ám végül a Puszták mellett döntöttem.)

Az alcím az, ami igazán megfogott: "Minden nagy író mögött áll egy kisasszony" Hangzatosnak és izgalmasnak ígérkezik, nem igaz? Nos, így elolvasva a könyvet, inkább csalinak és beetetésnek tűnik, legalábbis engem horogra akasztott vele és bedobott a vízbe.

Libri Kiadó munkája, egyszerű, mégis bájos borítót kapott, a külsőségekre így nem lehet panaszom. Zsebkönyvnek is elmenne a maga 174 oldalával, akár egyetlen lélegzetre végig lehet olvasni.

Fülszöveg:

"Megengedheti-e magának Móricz Zsigmond, a nemzet nagy írója, hogy egy kis lelenccel, egy kis utcalánnyal hozzák szóba? – hangzik el Barna Dávid első regényében a kérdés, mely aztán szalonokban, kávéházi asztalok között és garniszállók folyosóin visszhangzik tovább, hogy végül a könyv fiatal szerzőjének személyes családtörténetét is meghatározza. A könyv egyszerre vallomás, korrajz, és képzeletbeli portré egy íróról és szeretteiről, akiket ismerni véltünk de leginkább se több, se kevesebb, mint egy magyar regény, a kortárs magyar irodalom váratlan felfedezettjének lenyűgöző küzdelme és párbeszéde egy örök klasszikussal."

Móricz Zsigmondot mindenki ismeri, így ez a pár soros ismertető egy újabb mézes madzagnak is tekinthető főleg az írók magánéletére kíváncsi olvasók számára. Nos, én nem tartozom ebbe a kategóriába, engem egy írónak csupán az ujjai érdekelnek, amivel így vagy úgy papírra veti a sorokat. Az, hogy ezt egyedül egy szobában kuksolva, egy zsúfolt kávézóban ücsörögve, a metrón firkálgatva, vagy selyemtakarón hat kéjhölgy csupasz hátsóján egyensúlyozó tollal teszi, teljesen hidegen hagy. Ez ugyanis szerintem az író magánügye, aki még ha világhírű is, akkor is csak egy ember a sokból emberi tulajdonságokkal és élettel.

Épp ezért ebben a furcsán kusza regényben nem igazán kötött le a nagy író szaftos szerelmi élete. Szívesebben olvastam volna mondjuk a könyv szerzőjének sorsáról, vagy a családjáról, ami amúgy az elején felvezetésként felbukkant és maradt lógva a többi fejezet között.

Barna Dávid jól bánik a szavakkal, ezt el kell ismerni, mivel bármennyire is kusza ez a regény, mégis gördülékeny és olvastatja magát. Azt azonban már nem tudom, mit is akart kezdeni vele.

Ahogy már írtam, az elején egy kis önéletrajz olvasható zsidósága kihangsúlyozásával, aminek nem sok köze van Móricz Zsigmondhoz. Oké, a nagyanyja dedikáltatta egyik könyvét és a versein nőtt fel, de ezzel cseppet sincs egyedül az országban, sőt. 

Aztán jön a lényegi rész, vagyis a hatásvadász tartalom, mert én annak éreztem. Pletykákra és feltételezésekre építkezve mutatja be a nagy író kései szerelmét, amivel nem is lenne baj, ha volna értelme. Szerelmi légyottjai által nem kerülünk közelebb Móriczhoz, nem ismerjük meg jobban, sőt valahogy még azonosítani sem tudjuk az irodalmi munkája alapján kialakult képpel. Egy öregúr története ez az öregség, a magány és a hétköznapok profán világával szegélyezve. Talán meg kellett volna döbbennem, ahogy a regény terjedelméhez viszonyítva részletes pásztorórákat olvashattam az idős író és egy fiatal fruska között, én mégis csak a szemöldököm húzogattam egyre feljebb és agyaltam, hogy ez engem miért is érdekel. Nem jöttem rá...

A cselekmény, ami évek, napok, hónapok foszlányaival és teljesen érdektelen, már-már felesleges leírásokból áll, nem ad egész képet. Kicsit se füle, se farka tehénre emlékeztet, aminek, ahogy mind tudjuk, nem tanácsos meghúzni a farkát. A szerző mégis meg-megcibálja kicsit tesztelve olvasói éberségét, vagy inkább felrázva őket, hátha bealudtak a részletesen leírt étkezéseken. Értem itt a teljesen oda nem illő sorokat, mikor például a szálloda felé menet megjegyzi, hogy mi a helyzet a Közel-Keleten, aminek sem a cselekmény sem a regény ideje szempontjából semmi jelentősége. Mintha csak azt kérdezné: "Figyelsz még? Vagy már a tévét lesed?" Az impozáns szőlőportréról nem is beszélve, ami bár esztétikus, mégis nagyon fura volt. Érdekes, hogy ezek a nem oda illő dolgok jobban megmaradtak, mint Zsigmond bácsi magánélete. 

A könyv vége pedig nem sokat segít ezen a katyvaszon, nem fűzi össze a szerző életrajzi megjegyzéseit, a szőlőt, Móricz Zsigmond felvázolt képét a köztudatban élővel. Ez pedig nem könnyíti meg a könyv megértését és megítélését.

Összességében tehát ez egy kusza regényfoszlánycsokor, ami nem igazán tudom, mit is akar pontosan mondani. Én legalábbis nem találtam benne olyan üzenetet, amiért azt mondanám, érdemes volt elolvasni.

Azoknak ajánlom, akiknek sok a szabadideje és nem tudják, mit olvassanak, ez meg kéznél van. Móricz Zsigmond rajongói viszont csak saját felelősségre vegyék kezükbe, legalábbis ha nem kíváncsiak kedvenc írójuk idős kori szexuális életére.