Amnesia

Régen írtam animéről, úgyhogy már itt az ideje egy újabb bejegyzésnek.

Általában nyáron vetemedem anime nézésre, mivel ekkor van hozzá elég szabadidőm és az olvasztó forróságban úgyse lehet mást csinálni, mint bámulni valamit a sötét szobában. 

Szóval feltúrtam az íróasztalomon tanyázó kusza jegyzetlapokat (kissé szétszórt vagyok, asztalomat, fiókomat különféle fecnik birtokolják, amikre felfirkantottam valamit, ami érdekesnek vagy később még hasznosnak tűnhetett), hogy megtaláljam az animés cetlimet. Erre firkáltam fel néhány sorozat címét, amikbe korábban itt-ott belebotlottam és érdekesnek tűntek. Köztük volt a bejegyzés tárgya, az Amnesia is, amire végül a választásom is esett.

2013-as vagyis meglehetősen friss anime mindössze 12 epizóddal. Az alapjául egy játék szolgált (ami meg is látszik a sztorin) és van belőle visual novel is.

A történet meglehetősen kusza, az ember csak pislog és semmit sem ért.

Ismertető saját kútfőből:

A főszereplő lány néhány emléktöredék után egy kávézó kanapéján tér magához és semmire sem emlékszik. Nem tudja ki ő, hol van, és kik azok az emberek, akik körbeveszik. Ráadásul egy furcsa fiú lebeg mellette, akit csak ő lát és hall. A fiú, Orion elmondja neki, hogy ő egy tündér, aki véletlenül a lány lelkébe ütközött, ezért veszítette el az emlékezetét. A főhősnő kénytelen úgy tenni, mintha minden rendben lenne, hogy visszaszerezze elvesztet emlékeit. Közben pedig a világ állandóan változik körülötte, mert a háttérben több bujkál, mint néhány elfelejtett emlék...

Ahogy már írtam, a történet meglehetősen kusza. Ezen pedig nem sokat segít a négy helyes srác, akik a főhősnő kegyeibe kívánnak férkőzni és a gyanús fotós idegen, aki sokkal furcsább, mint első ránézésre tűnik.

Nem szeretnék többet mondani a cselekményről, mert akkor valószínűleg sokat árulnék el belőle és estig ezt a bejegyzést írnám. Legyen elég annyi, hogy sokáig nem lehet érteni, mi is folyik itt és legfőképp, hogyan lehetséges ez és miért.

A grafikára nem lehet panasz. Szépen és igényesen vannak megrajzolva a szereplők és a háttér is tetszetős. Az egyetlen furcsasága (a fiúk ruhatárát leszámítva) a szemszínekben van. A szereplők egy részének két élesen elütő szín adja az íriszét, amik közül az egyik általában rózsaszín. Ettől eltekintve azonban megnyerő figurák.

Ha be kellene skatulyáznom egy műfajba, misztikus bishounennek titulálnám. A misztikum adja a keretet, hogy a női nézőknek kedvezhessen. A fiúk természetesen impozáns látványt nyújtanak és mindegyik külön egyéniség.

Shin, Ikki, Toma, Kent

A néző egymás után ismerheti meg őket, jellemüket és kapcsolatukat a főszereplőnővel. A maga módján mindegyik szimpatikus. Shin a tipikus rossz fiú, akibe minden lány könnyen belehabarodik, hiába goromba a modora. Ikki a szívtipró, aki lovagias és saját női rajongóklubja is van. Toma a rendes srác, aki mindig vidám és kedves és akinek csak a főhős boldogsága a fontos. Kent pedig az analitikus zseni, aki nincs épp az emberi kapcsolatok magaslatán.

Minden női néző megtalálhatja tehát a kedvére valót köztük és ha a négy fiú közül mégsem tudna választani, ott a joker jelölt, a rejtélyes hosszú hajú fazon. 

Nekem Kent volt a legszimpatikusabb. Jót mosolyogtam az "udvarlási szokásain" és ő volt az egyetlen, aki megpróbálta megérteni a főhősnőt és a körülötte zajló zűröket.

Apropó főhősnő, akinek az animében el sem hangzik a neve (a készítők amúgy a nem túl fantázia gazdag Heroine nevet szánták neki) elég esetlen karakter. Az elején szimpatikus volt, együtt éreztem vele a sok zavaros kérdés között és alapvetően egy rendes lány. Aztán, ahogy teltek a részek, idegesített. Nem értek egyet Orionnal, cseppet sem tudott megbirkózni az új helyzetekkel, csak sodródott egyik fiútól a másikig. Ráadásul minden augusztus elsején, mintha elfelejtette volna az előzőben tapasztaltakat. Volt hogy a négy fiú közül kettő eszébe sem jutott, nem is próbált beszélni velük. No, igaz a beszéd nem az erőssége. Az utolsó két részen kívül könnyedén meg tudom számolni, hányszor nyögött ki hangosan egy épkézláb kerek mondatot. Nem lett a szívem csücske.

Orion ellenben egy aranyos figura, nagyon kedveltem.

Szóval ez egy karakterközpontú anime, ahol szinte minden a részletekben rejlik. Megdolgozza az ember agyát és fantáziáját, ahogy értelmet próbál keresni a furcsa dolgokban. Én legalábbis sokat töprengtem közben, hogy összerakjam a szálakat.

Aztán a végkifejlet megmagyarázott mindent, bár nem vagyok épp elégedett vele. A legutolsó jelenet azonban kárpótolt, Heroine pont azt kapta az ajtó mögött, amire számítottam.

Meg kell még említenem a zenét, amit nagyon jól eltaláltak. Tökéletesen passzolt az anime hangulatához és az opening különösen ütősre sikerült.

Összességében tehát egy érdekes, de kusza anime. Nem bántam meg, hogy megnéztem, de kedvencem sem lett. 

Azoknak ajánlom, akiket nem zavar, ha sokáig a sötétben kell tapogatózni és azoknak, akik kifejezetten bishounenre vágynak. Aki azonban pörgős akciót és konkrét tényeket szeretne, keressen valami mást.

Ízelítőnek itt az opening: Nagi Yanagi - Zeotrope