Tövisek hercege

Béke és szeretet ünnepe van, én meg vértől csöpögő könyvet olvasok. Na, ja, ezért sötétlila a lelkem.

Mentségemre szolgáljon, hogy a karácsonyfa már áll, a sütemények elkészültek, ajándékok becsomagolva, az ünnepi vacsora meg nem az én feladatom (a világ nagy örömére), szóval van egy kis időm olvasni, illetve blogolni. Ezt a könyvet pedig már egy jó ideje, október óta bújom, így ideje volt már a végére érnem.

Megismerkedésem vele úgy kezdődött, hogy bedőltem az ajánlásnak. Brent Weeks Éjangyal trilógiája után valami hasonlóan sötét fantasyra vágytam. El is kezdtem szemezgetni a Tövisek hercegével és sokáig rágódtam a gondolaton. Aztán végül elhatároztam, teszek vele egy próbát.

Kedves molyocskától vásároltam meg igazán jó áron. Mikor pedig átvettem, megjegyezte: "Nem olyan jó könyv, mert a főszereplő gonosz." Ettől azonban nem csappant lelkesedésem, sőt, egyre kíváncsibb lettem. Mikor pedig elegem lett a romantikából, a cukorszirupos izékből és a semmitmondó történetekből, rávetettem magam, mint éhező a kenyérmorzsára. Be is váltotta sötétség és vér iránti vágyaimat és kirántott a rózsaszín kátyúból. 

Fumax Kiadónak köszönhető a magyar változat, akiktől mostanában meglehetősen sok könyvet lapozgatok, így örömmel jelenthetem, igényes munkát végeznek. 

Kemény borítós, ami szerintem kifejezőre sikerült, és több, mint 300 oldal. A betűméret azonban elég nagy, míg a fejezetek rövidkék, néhány soros bevezetéssekkel közöttük, így gyorsan lehet haladni vele. Feltéve, ha az olvasó bírja a tömény erőszakot és szívesen cipeli magával a nem épp vékony kötetet. Én csupán azért ültem rajta két hónapig, mert nem fért bele a bőröndömbe (mindig cipelek magammal néhány könyvet, néha többet is, mint feltétlen szükséges), így csak két-három hetente lapozhattam bele.

Fülszöveg:

"Óvakodj a Tövisek Hercegétől…
Kilencévesen végignézte, ahogy anyját és öccsét meggyilkolják. Tizenhárom évesen már egy vérszomjas rablóbanda vezére.
Tizenöt évesen király akar lenni…
Elérkezett az idő, hogy Honorous Jorg Ancrath herceg visszatérjen a várba, amelynek egykor hátat fordított, és elvegye, ami jog szerint őt illeti. Mióta egy tüskebokor tövisein vergődve végig kellett néznie, ahogy Renar gróf emberei lemészárolják anyját és kistestvérét, Jorgot pusztán a harag vezérli. Élet és halál számára csak játszma – és nincs vesztenivalója.
Ám atyja várában ármány leselkedik rá. Ármány és fekete mágia. Bármennyire megingathatatlan is az akaratereje, legyőzheti-e egyetlen fiatalember az elképzelhetetlen hatalommal bíró ellenséget?"

Mielőtt belemennék a részletekbe, meg kell jegyeznem, hogy ez a könyv egy trilógia, A széthullott birodalom nyitó kötete.

Ütős és sötét fantasyként harangozták be, ennek megfelelő elvárásaim voltak, amiket azonban nem teljesített maradéktalanul.

Sötétnek sötét, hiszen szinte tocsog a vérben, belsőségekben és gonoszságban. Jorg valóban nem egy vajszínű főhős, hanem egy igazán kegyetlen, kemény és céltudatos alak. Kedvelem a negatív szereplőket, ha jól vannak felépítve, így az ő jellemével sem voltak kifejezett problémáim. Azonban akadt egy-két apróság, ami tövisként böködött egészen az utolsó oldalakig. 

Szóval, mivel vegyes érzelmeket váltott ki belőlem, sorra veszem, mi tetszett és mi nem.

Kezdjük a jó dolgokkal:

Jorg sötét, szarkasztikus természete tetszetős volt. Bírtam, hogy hosszú monológok nélkül gyilkolt és hogy mindig mindent jól átgondolt.

Volt két kedvenc mellékszereplőm. Az egyik Makin, a rossz útra tért lovag, akinek bírtam a humorát és becsültem a hűségét, ugyanakkor az esze is jól vágott, nem csak a kardja. A másik a Núbai, aki bár alig beszélt, ha megszólalt, bebizonyította, hogy értelmesebb az egész szedett-vetett társaságnál. Volt mélység a karakterében, így könnyen a szívemhez nőtt.

A megfogalmazás nagyon szép, bár az, amit megfogalmaz, már kevésbé. Jó volt naturalisztikusan, ám igényesen megírt sorokban olvasni a sok feketét és vérvöröset.

Tetszett, hogy a fantasy elemek szépen lassan bontakoztak ki. Itt egy kis lápi szellemecske, ott egy kis mágus, amott meg egy seregnyi holt. Nem zúdult az egész mágikus katyvasz az olvasó nyakába, hanem szépen lassan lepte el, mint a futóhomok. Piros pont érte.

A cselekmény, bár néhol nem látszott teljesen összeszedettnek, fel volt építve és meglepő fordulatokat produkált. Nem lehetett előre tudni, ki éli túl az újabb csatát és ki nem, ami kifejezetten tetszetős az öldöklős, harcolós könyvekben. A visszaemlékezések pedig segítettek összerakni a dolgokat és szerencsére nem nyomták el a jelen eseményeit.

Az érem másik oldala, avagy azok a fránya tövisek:

Nem tudtam teljesen megkedvelni Jorgot, mivel nem stimmelt a kora. Rémes gyerekkori trauma és fekete mágia ide, vagy oda, egy gyerek nem így viselkedik, nem így gondolkodik. 10 évesen senki sem hidegvérű gyilkos, még az elfajzott pszichopaták sem. 14 évesen pedig tapasztalatok nélkül, pusztán könyvek alapján nem lehet megnyerni egy csatát. Szóval a karakter jó, de egyáltalán nem hiteles. Még a gondolkodása és a beszédstílusa is rikítóan idősebb volt, mint beállították. Értem én, hogy fiatal főhőst szeretett volna az író, hogy ütősebb legyen, de ha még egy-két évet hozzáad a korához, akkor is taknyosnak számít a felnőttek világában, viszont könnyebben emészthető lett volna.

Írói stílus, mint már mondtam tetszett, ám elviseltem volna egy kicsivel több leírást a világról. Először fiktív környezetnek tűnt, aztán itt-ott felbukkant néhány helyszín (Róma) vagy név (ókori görög szerzők) akik a való világhoz húztak. Mindezt középkori köntösben tálalva, kezdtem belőni, hol is vagyok, mikor bumm úgy kólintott fejbe a poszt-apokaliptikus vonatkozás, mint egy csatabárd. Lehet elhallgatni dolgokat, de egy ilyen alap információt nem. Ez nem meglepetés, ez szándékos összezavarás. 

A romantikus cérnafoszlány nagyon nem tetszett. Nem értettem, minek bele, simán ki lehetett volna hagyni, valahogy nem illett a hangulathoz.

A végkifejlet, bár tetszett a háttérben lapuló ellenség kiléte, szánalmasan egyszerűen lett lecsapva, igaz, máshogy nem is lehetett volna megoldani. Ezt elnézem.

Van azonban valami, ami felett nem tudok elsiklani, a legmakacsabb, leghegyesebb tövis, ami sajnos spoileres, de muszáj kiadnom magamból.

Spoiler veszély! Folytatás csak saját felelősségre!

A könyv hullámzóan volt elmegy és jó kategória. Aztán felpörögtek az események és a 200. oldal körül jártam, mikor elkezdtem szeretni a könyvet, de aztán jött egy fejezet, ami romba döntött mindent. Miért, ó miért kellett beletenni egy számítógépet? Nem szeretem a sci-fi műfaját és főleg nem szeretem, ha belerondít a fantasyba. Erre itt, a mágia közepén, egy lezárt ajtó mellett mit találnak a főhősök? Egy nyamvadt számítógépet, ami nemcsak beszél, hanem önálló döntéseket is hoz. Ettől pedig olyan dühös lettem, hogy becsuktam a könyvet és elvonultam valami mást csinálni. 

Na, ezért kellett volna már az elején leszögezni, hogy egy alternatív jövőképpel van dolgunk. Lehet, hogy bele sem kezdtem volna. Fantasyt akartam, tömény mágiát, varázslatos lényeket és nem napalmot és beszélő notebookot. 

Spoiler vége!

Tehát vegyes érzelmeim vannak ezzel a könyvvel. Tetszett, mert sötét és pont ilyenre volt szükségem a sok felszínes cukormázas történet mellett, ugyanakkor a negatív pontok felett nem tudok elsiklani, belém akaszkodtak, mint a horgos tövisek. 

Folytatom-e a trilógiát? Fogalmam sincs, előbb meg kell emésztenem és átgondolnom ezt a részt. Az idő majd eldönti.

Azoknak ajánlom, akik kifejezetten sötét kötetre vágynak, nem riadnak vissza az erőszaktól és nem zavarja őket, ha véres foltok száradnak a főhős lelkén. A műfaj megtévesztő lehet, egy csipet mágia, egy csipet racionalizmus, egy csipet középkori hangulat, így ebből a szempontból a kardcsaták, páncélok és antiutópiák kedvelőinek figyelmébe ajánlanám.  

Kiegészítés:

Mark Lawrence brit író diadalmenetben vonult be a könyvpiacra ezzel a kötettel. Neves díjakra jelölték és szépen felmagasztalták. Egyedi és hangulatos világot alkotott és szépen is ír, így értem az okát. 

A trilógia második része, King of Thorns (Tövisek királya) idén jelent meg, míg a befejező kötet, Emperor of Thorns (Tövisek császára) 2013 augusztusára van kiírva.

Ami a magyar megjelenést illeti, nincsenek pontos információim az időpontokat illetően, ám a Fumax Kiadó bizonyára nem feledkezik meg róla és előbb vagy utóbb eljut a magyar olvasókhoz is.