Angyalcsók

Angyali vadász sorozat második kötete.

Első részről, Angyalvér már írtam korábban és bár nem nyűgözött le teljes mértékben, találtam benne kivetnivalót, azért tetszett. Szórakoztató volt és cseppet sem untam. Így a bejegyzés végén meg is jegyeztem, hogy mindenképp folytatom a sorozatot. Nos, betartottam elhatározásomat, lecsaptam rá a könyvtárban, érlelgettem kicsit a polcomon, aztán nekiláttam.

A borító ismét ötcsillagos. Nekem nagyon teszik, mert egyszerű, ám kifejező. Ráadásul, míg az első rész borítóján Manhattan volt a háttérben, hiszen ott játszódott a cselekmény, itt Peking került rá, bár oda csak a könyv legvégén jutnak el a szereplők. A véres tollpihe és a rúzsnyom (Vagy vérnyom?) ismét jól kiemeli a szürkés alapot. Egyszerűen csodálatos munka, nagy piros pont az Egmont Kiadónak és vastaps Redl Anna borítótervezőnek. A dicséret azért is jogos, mert számomra a borító volt a könyv legjobb része...

A kötet amúgy meglehetősen vaskos darab, 432 oldal, el is nyammogtam rajta. 

Ismertető, ami erős spoiler az első részre nézve, úgyhogy, aki még nem olvasta az Angyalvért és még szándékában áll ezt bepótolni, az itt hagyja abba az olvasást.

"A vámpírvadász, Elena Deveraux álma valóra vált: angyallá változott – de időre van még szüksége, hogy megerősödjön és szárnyra kaphasson. Pedig éppen ideje nincs: gyorsan fel kell készülnie a legrosszabbakra. Lijuan, a legősibb arkangyal, aki már a halálon is uralkodni akar, rettenetes meglepetést készít elő a lány számára. Rejtélyes bűncselekmények jelzik: valaki ki akarja használni, hogy az arkangyalok között megbomlott a hatalmi egyensúly – a felderítéshez is szükség lenne Elena vadász képességeire.
A lányt nem csak saját gyengesége bosszantja: azt sem tűrheti, hogy bárki irányítsa őt – lenyűgöző és veszélyes arkangyal szerelme, Raphael azonban már túlságosan hozzászokott az uralkodáshoz. Szerelmük megkérdőjelezhetetlen, de a gyakorlatban halálos is lehet."

Mint fent írtam, kíváncsi voltam a folytatásra, hiszen olyan sok titkot rejtegetnek az arkangyalok, hogy bőven láttam lehetőséget izgalmakra, megoldásra váró rejtélyekre és kalandokra. Aztán ahogy elkezdtem olvasni ezt a részt, rájöttem, nem biztos, hogy megkapom. Majd kiderült, nem teljesíti egyik elvárásomat sem és elkezdtem szenvedni a könyvvel. Szinte kényszerítenem kellett magamat a folytatásra, ami bosszantó és lehangoló. Olyan sok szép könyvem van otthon a polcomon és olyan kevés időm az olvasásra, erre keserű szájízzel rágódok egy érdemtelen köteten. Csalódtam.

Azt azonban, hogy mi okozta csalódásomat nem tudom kisebb spoilerek nélkül kifejteni, illetve a korhatár emelése nélkül, mivel épp az erotikus tartalommal voltak problémáim. A sorozat rajongóinak ez pedig valószínűleg nem fog tetszeni, a lelki békéjüket megzavarhatja, úgy tessék folytatni az olvasást.

Szóval innentől Vigyázat, spoiler! Vigyázat, 18+-os tartalom! Vigyázat, dühöngés!

A könyv, mint írtam, több mint négyszáz oldalas. Ebből 300 oldalnyi a szexuális utalgatás és ágyjelenet, 100 oldalnyi a vérengzés és 32 oldalnyi a kaland. Ez pedig egyáltalán nem jó arány.

Nem olvasok erotikus könyveket, mivel ahogy a sci-fi, illetve a krimi műfaja, ez sem hat meg, nem köt le. Azt szeretem, ha felnőtt tartalom ezen része fűszerként jelenik meg a könyvekben. Ha két szereplő egymásra találásának beteljesedését jelenti, vagy színezi a cselekményt, esetleg konfliktushelyzetet teremt. No és persze, ha mindez igényesen van megírva. 

Az első részben épp az tetszett, hogy bár volt benn ilyen tartalom, illett a cselekménybe és nem rontotta a fő szálat, vagyis az Urram utáni nyomozást. Itt viszont az egyensúly felborult, az agyvizem meg felforrt.

Az még oké, hogy Elena egy évig kómában volt és ezalatt Raphael hűséges cölibátusban élt, így mikor kedvese újra eszméletéhez tért, a szexuális feszültsége csúcspontjára ért. Ám ez nem volt ilyen egyszerű, hanem az írónő ismét bevetette a késleltessük a dolgot manővert méghozzá pocsék és logikátlan módon.

Raphael kijelentette, nem fekszik le Elenával, mert a lány nem elég erős még ahhoz, amit tenni akar vele. Mire én: "Miért, mégis mi a francot akar vele csinálni? Végigvenni a Káma-szutrát egy éjszaka alatt?" Nem igazán tudtam elképzelni és talán nem is akartam. 

Még azzal sem volt különösebb bajom, hogy a főszereplő nőszemélyt annyi vonzó pasi vette körül, mint egy szupermodellt. (Anita Blake köteteken edződtem.) Nem is Dimitrivel volt bajom, hanem a fő párossal.

Szóval arkangyalunk tartózkodott, Elena meg tüzelt, mint nősténymacska tavasszal. Közben minden második oldalon kiderült, mennyire szexi Raphael, legyen épp félmeztelen, öltönyben, vagy szkafanderben, az olvasó orra alá lett dörgölve, hogy ő márpedig egy görög isteneket megszégyenítő férfiállat. Szóval kétszáz oldalon olvashattam, mennyire kívánják egymást, hogyan elégíti ki az angyal szerelmét alternatív módszerekkel, miközben nem sok minden más történt. 

Oké, volt néhány gyilkosság, elég véresen, meg Elena folyton rémálmokkal küzdött. De ebből is mi lett? Mikor Raphael végre ágyba vitte barátnőjét (már komolyan vártam, mikor lesz már vége az erotikus évődésnek, ami baromi unalmas volt) a dolog átesett annak a bizonyos lónak a másik oldalára. A szokásos minden második oldalon Raphael férfiasságának dicshimnusza után jöhetett egy kis kufirc. Az nem számított, hogy épp egy széttrancsírozott hullától siettek az ágyba, az sem hogy Elena lidérces álmai után, csak dugtak, mint a nyulak. Mikor pedig kiderült, Elena rémálmai, amik az elfojtott emlékeit hozták a felszínre, nemi erőszakban sem szenvednek hiányt, a főhősnő mégis angyala férfiasságához menekül vigasztalódni, elszakadt nálam a cérna. Ki az az elvetemült nőszemély, aki a nemi erőszak emléke után férfire vágyik? Pszichiátert a csajnak, de sürgősen!

Ami még magukat a jeleneteket illeti, semmi extra, így nem értem, mi a francnak kellett a körítés az elején, hogy a lány még nem elég erős hozzá. Igaz, volt egy rész (nem tudtam már követni hányadik menetnél), mikor nem értettem, mi is van Elena bugyijával. Először csak az van rajta, aztán az angyal megszabadítja tőle, két mondattal később azonban már a bugyin keresztül kényezteti és gondolom nem a bokáját...

Szóval a sok körítéssel csak azt akartam jelezni, hogy a 300 oldalnyi násztánc baromi fárasztó volt. Már forgattam a szememet, valahányszor egymásnak estek. Rohadtul nem érdekelt, milyen pózban és mikor csinálták, mekkora orgazmusuk volt, mikor akadt elég megcsonkított hulla, akiknek az ügyét még nem zárták le. A nyomozás és kaland teljesen hátérbe szorult. Ezt pedig még az angyalok világának bemutatása sem enyhítette

Az utolsó ötven oldal pedig, amiben végre pontot tettek a gyilkosságok végére szánalmasan lapos volt. Semmi csavar, semmi izgalom, még a finálé csatajelenete is lassú volt csipetnyi logikátlansággal fűszerezve.

Az egész könyvet el lehetett volna intézni 100-150 oldalon, ha kicsit megvágták volna az erotikus jelenteket.

Figyelmeztetések vége!

Nem tetszett, mert terjengős és unalmas, néhol nem elég átgondolt és alig van értelmes cselekménye. A karakterek pedig nem fejlődtek. A szokásos "ki a tökösebb" játék még mindig megvan a két főszereplő között, ám Elena egyértelműen vesztésre áll, hiába játssza a vagány csajt, mikor folyton ágyba akarja vinni a pasit, kicsit hitelét veszti a dolog.

Az arkangyalokban is csalódtam. Lijuan olyan félelmetesnek és legyőzhetetlennek van beállítva, erre röhejes hibákat vét. Szánalmas egy banda. 

Nem érte meg folytatni, sokkal gyengébb mint az első rész, így csak azoknak ajánlom, akiknek az Angyalvér nagyon tetszett és kedvelik az erotikus könyveket. Mert ez az. Nem krimi, nem fantasy, hanem erotikától túlfűtött ponyva.

Én ezennel befejeztem Angyali vadász olvasó pályafutásomat. Nem érdekel a folytatás, mert ez már nem az én műfajom. 

Kis megjegyzés (kirohanás) a végére:

Nem értem, manapság miért szexszel akarnak eladni mindent, még a könyveket is. Nem hiszem, hogy valóban ekkora kereslet lenne az erotikus irodalomra. Valahogy mégis egyre több író esik a sikk hatása alá és kezd el egyre több és több erotikát vinni a történetbe, mert attól jobban fogy a könyv. Ez pedig elég sűrűn a cselekmény és a minőség rovására megy, ami lehangoló.

Ráadásul ezek az ágyjelenetek annyira egy séma alapján vannak megírva, hogy szánalom. Ha nem lenne néha megjegyezve a szereplő neve, nem lehetne megmondani, melyik regényből ragadták ki. A ponyvapornó sajnos terjed, mint a szifilisz.