2012. december 5., szerda

Álom és valóság

Ezt a bejegyzést egy kis önfényezéssel kell kezdenem.
Hogy én milyen ügyes és okos vagyok, amiért nem adtam fel ezt a sorozatot! Az első rész, Keserű ébredés nem igazán nyűgözött le, sőt. Ezért sokáig fontolgattam, érdemes-e folytatni, tekintve nem épp rövid terjedelmét ennek a sorozatnak, illetve a tényt, hogy olyan sok jó könyv szaladgál a világban és oly kevés az idő.
Aztán valahogy mégis piszkálta kicsit a fantáziámat, főleg a sok rajongó miatt. Felmerült bennem a kérdés, mégis mit esznek ezen ennyien, mikor nem kimondottan tömegcikk kategória. Valami magyarázatnak lennie kellett, amit saját bőrömön akartam megtapasztalni. Így végül hosszas töprengés után megkaparintottam ezt a könyvet és egy kicsit érleltem a polcomon. 
Még nem oszlottak el vele kapcsolatban teljesen a félelmeim, így szombaton csak azért kezdtem bele, mert elutaztam és pont ez a könyvméret fért el a táskában. Csak kb. ötven oldal kellett és megállapítottam, sokkal jobb, mint az első rész. Mielőtt azonban belemegyek a részletekbe, néhány szó a külsőségekről.
Kelly Kiadó munkája, a borító gyönyörű, passzol az első részhez, vastagsága ideális 300 lapjával, vagyis nem eshet rá esztétikai panasz. A belső pedig tükrözi a külsőt és ismét adtak hozzá egy kis kiejtési segédletet, ami kifejezetten hasznos, illetve Mac naplójának szócikkeit, ami szintén tetszetős.
Fülszöveg:
"Még csak néhány hét telt el azóta, hogy a sorozatunk első kötetéből megismert MacKayla Lane repülőgépe földet ért Dublinban, és az ír fővárosban máris fenekestül felfordult a világ. Mac erre alighanem csak annyit mondana: na és, az övé is felfordult, abban a pillanatban, amikor értesítették róla, hogy Írországban tanuló nővérének brutálisan megcsonkított holttestét megtalálták egy szeméttel borított sikátorban, Dublin északi részén. Macet attól fogva a bosszú élteti. Pártfogója, a titokzatos Jericho Barrons segíti őt abban, hogy az ősi tündérvilágba vezető misztikus nyomokat követve, eljusson Alina gyilkosáig. A nyomozás során megismeri a város ódon falai között nyüzsgő ijesztő árnyfigurákat, szörnyeket, gengsztereket és gonosz tündéreket, megtanul káromkodni, lopni, hazudni és ölni.
Egyetlen rövid hónap alatt sikerül a város minden mágikus erővel bíró lényének a tyúkszemére lépnie. Egyre több veszély leselkedik rá, de szerencséjére Barrons mindig kéznél van, hogy kimentse ellenségei karmaiból.
Csak egy kivétel van: V’lane, a halált hozó szextündér, aki olyan intenzív szexuális vágyat kelt Macben, hogy a puszta látására a lány vetkőzni kezd.
És V’lane többnyire váratlanul tűnik fel Mac közelében. Ahogy most is.
A lány elgyengült térddel rogyott le a homokba. El akarta fordítani a tekintetét, de a szeme nem engedelmeskedett. Karnyújtásnyi távolságra voltak tőle a tündérherceg tökéletes testrészei, amelyeket magában akart érezni, hogy csillapítsák szörnyű, embertelen vágyát. Ökölbe szorította a kezét, hogy könnyebb legyen ellenállnia. A tündérherceg ezen csak nevetett, mire ő lehunyta a szemét, és lefeküdt a puha, simogató fehér homokba. Nem kellett mást tennie, mint az előtte álló Maestróra bíznia a testét, aki úgy játszik rajta, ahogy senki más; simogatása elképzelhetetlen crescendo; olyan húrokat penget, amelyeket korábban még senki, és többé nem is fog.
Egy meztelen tündérherceg láttán minden más férfi örökre háttérbe szorul.
Vajon hol lehet most Barrons? Képes-e mégis legyőzni a veszedelmes szextündér vonzerejét és mesterkedését, s megmenteni a lányt a halálos ölelésből?"
Nos, igen, a fülszöveg megint elég gyenge lett. Túl hosszú, túl spoileres (de mégsem az, különben cenzúráztam volna), túl erotikus és túl hatásvadász, szerintem. Ez azonban senkit se tévesszen meg,  tessék rólam példát venni, elvonatkoztatni a reklámtól és saját megérzésre hallgatni.
Először engem is megijesztett ez a V'lane jön, lát és gerincre vág szitu, ami elég erős spoilernek tűnt. Aztán, ahogy olvastam, eloszlottak ezek a rémképek, mivel a szexi tündér csupán kétszer akciózik a 300 oldal során és abból is csak egyszer használja erotikus erejét. Szóval az olvasó nem tudhatja a fülszöveg alapján, mire számíthat, ami jó. Ezért megbocsátom a fenti sorokat.
Ez a rész sokkal jobban tetszett, mint az első, így illene a javuló pontokkal kezdenem.
Első pont, az írónő stílusa:
Moning nem írt rosszul eddig sem, most viszont kiforrt kicsit. Megtanulta, hogy nem attól lesz sejtelmes a cselekmény, ha kihagyunk jelentős eseményeket, hanem ha jól tálaljuk őket. Nekem sokkal könnyedebbnek és gördülékenyebbnek is tűnt, mintha belejött volna a világba és a szereplőkbe. A szövegért (itt most a beszólásokra és poénokra gondolok) pedig kap egy piros pontot. 
Második pont, MacKayla Lane:
Az első részben irritált és néha legszívesebben lecsaptam volna. Annyira bosszantóan buta liba volt, hogy az már fájt, így nem is tudtam megkedvelni. Ebben a részben azonban ő is változott, felnőtt kicsit, érettebben gondolkodik és kevésbé kényes. Még van mit fejlődnie, hogy igazán vagány nő váljon belőle, de határozottan ígéretes lett.
Harmadik pont, a hangulat:
Az első részt nehezen tudtam besorolni, mivel érezhetően komolyabb hangvételűnek és ütősebbnek lett szánva, ez azonban nem jött át igazán. Itt végre éle volt a sötétségnek, a veszély valódi veszély volt, amin lehet izgulni és a humor is passzolt hozzá stilisztikailag. Mondtam már, hogy imádom a keserű, sötét és szarkasztikus humort?
Negyedik pont, az erotika:
Oké, ez speciel az elsőben sem zavart, mert értelmesen illett a cselekménybe. Az mellékes, hogy totál nem érdekelt, mert az SZT-k és a rossz fiúk jobban lekötöttek. Ebben a kötetben azonban már fenntartások nélkül is tudtam értékelni. Csak egy csipetnyi került bele, pont annyi, amennyi kell, ha a főszereplőnőt ennyi dögös férfi veszi körül. (A könyv végi csókcsata kifejezetten ütősre sikerült és határozottan tetszett. Na, ebből lehetne még később is!) 
Az a baj, hogy a szerzők hajlamosak túlzásba esni, már ami az ágyjeleneteket illeti. Azt hiszik, erre van igényük az olvasóknak és gondolom, úgy tartják, minél több, annál jobb. Hát ez nagy tévedés, mivel a túl sok erotika, vagy romantikázás a pörgősnek szánt könyvekben nem állja meg a helyét, a cselekmény rovásárra megy. Illetve van egy pont, ahol unalmassá válik. (Így jártam az Angyalcsókkal, amit épp most olvasok, kezd kihunyni benne a szikra, mivel minden ötödik oldalon megpróbál egymásnak esni a két főszereplő.)
No, de ez a veszély egyenlőre nem fenyegeti Ms. Lane-t és remélhetőleg ezt a jó szokását a sorozat végéig megtartja.

Tündérgyűjteményem

A felsorolt kritikus pontokon túl meg kell jegyeznem, hogy a cselekmény jóval izgalmasabb lett, normálisan leírt akciójelenetekkel és a rejtélyek is csak fokozódtak. Folyamatosan gyártottam az elméleteket, valami bejött, valami nem. 
A legnagyobb rejtély azonban még mindig Jericho Barrons. Kétségkívül van stílusa és tökéletesen megértem, miért van ekkora rajongótábora, őt egyszerűen nem lehet nem kedvelni. Hiába egy arrogáns, számító és néha durva alak, nem lehet haragudni rá, mert az ember tudja, ő jó fiú és pont. A könyv adott némi információmorzsát róla, ám ez édes kevés. Persze róla is gyártottam vadabbnál vadabb elméleteket, de még mindig nincs határozott elképzelésem, mégis ki vagy inkább mi a fene ez a pasi.
Ahogy már írtam, a párbeszédek és beszólások igazán üdítően vagányak lettek. Mac megjegyzései egyenes arányosságban nőnek személyiségének fejlődésével. Mikor pedig Barrons és Ms. Lane verbálisan összecsap, garantált a vigyorgás.
A tündérek leírása még mindig tetszetős és külön öröm, hogy egyre többféle szaladgál belőlük a városban. (Oké, ez annak nem öröm, aki a desszertjükként végzi majd...)
Összegezve tehát kifejezetten tetszett, kellemesen csalódtam benne és nem bántam meg, hogy adtam a sorozatnak még egy esélyt.
Akiknek tetszett az első kötet, kötelező darab, ám azoknak is figyelmébe ajánlom, akiknek azzal fenntartásai voltak, . Tényleg sokkal jobb ez a rész és határozottan fejlődőképes egy sorozat.
Amúgy fantasykedvelők, tündérmániások és vagány nőkről szívesen olvasóknak meleg szívvel ajánlom. Bármennyire is keserű kimondani, akkor is a Keserű ébredéssel tessék belekezdeni az érthetőség miatt.

Kedvenc idézetem a könyvből:
"A remény kulcsfontosságú tényező. Nélküle semmik vagyunk. A remény formálja az akaratot, az akarat pedig a világot."

Kiegészítés:
Nos, azt már eddig is írtam, hogy több kötetre rúg a Tündérkrónikák, most azonban pontos adatokkal is szolgálok.
A sorozat öt könyvet tartalmaz, mindegyik elérhető magyar fordításban is. Az első három részt (harmadik a Hajnalra várva) a Kelly Kiadó vitte nyomdába, míg a maradék kettőt (Rossz hold kelt fel, Új nap virrad) pedig a Cor Leonis Kiadó vette át. A csere oka, a Kelly anyagi nehézségei és a vérmes rajongótábor volt, akik nem voltak hajlandók beletörődni kedvencük gyászos jövőjébe. 
A lényeg azonban az, hogy hazánkban is elérhető már a tejes sorozat, így előbb, vagy utóbb én is begyűjtöm a maradék három könyvet. Most már aztán érdekel a folytatás.
Meg kell még jegyeznem, hogy Karen Marie Moning nem állt le az írással az ötödik könyv után, hanem tündérvilága bővítésébe kezdett. 
Először is van egy Fever Moon címet viselő könyvecske, ami kapcsolódik a sorozathoz, azon belül is az utolsó részhez.
Aztán ott az új sorozat, a Fever World, ami a Tündérkrónikák után játszódik és Dani áll a főszerepben. Ez három kötetes lesz, amiből eddig csak az első rész, Iced készült el. 
Szóval a rajongóknak van még mit várniuk, ám én egyelőre megelégszem az alap öt kötettel.

Csipetnyi hiúság:
Muszáj megmutatnom, milyen lett a karácsonyi körömdizájnom. ^^
Tudom, tudom még messze van az ünnep, de akkor is ki akartam már próbálni, milyen , ha az emberlányának körmeiről Rudolf rénszarvasok néznek vissza. Nos, ahogy a mellékelt kép is mutatja, rettentő aranyos.
Nagyon-nagyon teszik, csak nem tűnik túl tartósnak a barna lakk és kár, hogy csupán sötét rózsaszín állt rendelkezésemre az orrához. Egy élénk piros jobban kiadta volna a rénszarvasnózit, de így is elégedett vagyok.
És igen, még mindig a saját körmöm, 100% Szellem-részecske, 100% szaru.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése