Linger

Úgy vagyok az egyetemen a könyvekkel, mint gimiben a bringázással. Akkor nem tántorított el sem szél, sem hó, se fagy, vagy kánikula, bringával mentem mindenhova. Most pedig nem számít, mennyi a kötelező irodalom, mennyit kellene gyakorolni a latint, akkor is olvasok regényeket. Kellenek és kész.
Hát ki is végeztem tegnap egy újabbat, a Lingert, így ezt a bejegyzést főleg neki szentelem, illetve a hétvégémnek. Egyelőre maradok a könyvnél.
A Linger Maggie Stiefvater csodálatos regényének a Shivernek folytatása, trilógia második kötete. A Shiverről már írtam korábban egy bejegyzést, azzal ajánlott kezdeni az olvasást.
Fülszöveg:

"Miután Sam mindenét kockára tette, és megnyerte a jövőjét, amely ijesztően nyújtózik előtte, most Grace rejtélyes betegségével kell szembenéznie. A márciusi hidegben a lány testében egyre növekszik a forróság, és a közös jövő elolvadni látszik a hóval.
Sam a falkáját várja, de aki kilép a fák közül, arra nem számít. És míg ő mindent elkövetett, hogy ember maradhasson, a jövevény alig várja, hogy a tél megfossza őt az emberi gondolatoktól.
Mindig azt hitték, hogy a szerelmük mindent túlél, de vajon azt is, ami most következik?"

Ritkán találkozom, ennyire eltalált és spoilermentes fülszöveggel. Igyekszem továbbra is ennek megfelelően folytatni a bejegyzést.
Szóval, mivel a Shiver nagyon tetszett, nem volt kétséges folytatom-e. Karácsonykor szépen begyűjtöttem a folytatást és most jutottam el oda, hogy el is olvassam. Nem csalódtam.
Maggie hozta a formáját. Már az első néhány oldalon megízlelhettem a stílusát, ami szerintem csodálatos. Nagyon szépen bánik a szavakkal.
Az előző kötethez képest, amúgy van néhány változás a felépítésben. Hiányoznak a hőmérséklet jelölések a fejezetek elején és míg a Shiverben Grace és Sam nézőpontja váltakozik, itt előtérbe kerül még két szereplő.
A cselekmény felépítése hasonlít a korábbihoz. Szép lassan bontakoznak ki az események és a feszültség a könyv végére tetőfokára hág. Szeretem az ilyen fokozatosságot és nem értek egyet azokkal, akik unalmasabbnak találták. Szerintem pont annyi izgalom van benne, amennyi kell, bár kétség kívül nagyobb hangsúly került a szereplők lelkére.
Ha már szereplők. Grace kedves karakter, mégis én inkább Sam felé húzok. Nem azért, mert lány vagyok, hanem mert Sam az, akivel jobban tudok azonosulni. Tetszik, hogy művészlélek, tetszik a gondolkodása és igazán aranyos, mikor Grace közelében van. Mellesleg én is szoktam darukat hajtogatni.
Tehát kedvelem a főszereplőket, viszont ebben a részben mégis jobban érdeklődtem a másik két fontos karakter iránt.
Isabelt eddig is nagyon bírtam. Csípem a vagány csajokat, a gyakorlatias egyéneket. Őt is teljesen meg tudtam érteni minden problémájával együtt.
Az igazi nagy dobás számomra mégis inkább Cole volt. Az elején nem találtam túl szimpatikusnak, de minden egyes róla szóló fejezettel közelebb került a szívemhez. Most pedig állíthatom, nagyon megszerettem. Egyszerűen nem lehet nem szeretni Maggie karaktereit. Annyira emberiek és annyira sokat adnak olvasás közben.
Grace szüleire viszont rettentően haragszom...
Mikor befejeztem, csak néztem magam elé vigyorogva és még órákig a hatása alatt álltam, amit csak az igazán jól sikerült köteteknél érzek.
Összességében egy nagyon jó könyv, méltó folytatás és bátran ajánlom mindenkinek, aki valami érzelmes és szépen megírt kötetre vágyik.

Néhány idézet ízelítőnek:

"Anyám megfagyott műalkotásként meredt rám: Nő chardonnay-val."

"Egy szerelem nélkül maradt ember jelenlétében csókolózni kegyetlenség."

"Minden szempár mögött egy ismeretlen emberi múlt rejtőzik."

Egy kis kiegészítés:
A magyar kiadásban vagy egy kis baki a tördelésnél. A 31. oldal aljára csúszott Sam neve és nem szedték vastagon, így a következő féloldalt én első nekifutásra úgy kezdtem el olvasni, mintha még mindig Grace szemével látnám a világot. Két mondat után viszont összehúztam a szemöldököm, mert nem stimmelt valami. 32. oldal Sam szemszögéből íródott. Ezt csak azért írom le, hogy ne tévesszen meg senkit.
Amúgy már a harmadik és egyben befejező kötet is a polcomon csücsül, de még tartogatom, érlelgetem.

Hétvége:
Mozgalmas hétvégém volt, úgyhogy muszáj ejtenem róla néhány szót.
Péntekre össze akartunk hozni egy rögtönzött gimis osztálytalálkozót. Több héttel előre szóltunk, mikor akarjuk megejteni, akkor még mindenki lelkesedett. Az időpont közeledtével azonban elfogyott a lendület. A több mint húsz főből hatan mentünk el magamat is beleszámítva. Családias légkörben telt tehet az esemény és bár bosszankodtunk a többiek hanyagságán és megbízhatóságának hiányán, nagyon jól éreztem magam. A nyugis esték is kellenek.
Szombaton pedig farsangoltam.
Már nagyon vártam, mivel szeretek jelmezt húzni.
Bár tavaly (mikor boszorkány voltam) úgy gondoltam, idén Anita Blake leszek, változott a terv. Ebbe közrejátszott hajam rövidsége és a kések illetve pisztolyok hiánya. Kissé macerás lett volna beszerezni.
Így lett belőlem idén, ahogy a mellékelt képeken is látszik, árnyvadász.
Fanatikus TMI rajongó vagyok és cseppet sem érdekelt, hogy senki nem tudta, minek öltöztem. Egy részeg srácnak csak "tetkós lány" voltam. Nem zavart, én tudtam és nekem mindig csak az számít, ami a saját fejemben jár.
Aki esetleg nem tudná:
árnyvadász = Cassandra Clare regényének főszereplői, akik az embereket (mondén) védik démonoktól, vámpíroktól, vérfarkasoktól stb., esetleg vadásznak rájuk a béke megőrzése érdekében; különös ismertetőjegyeik a tetoválásoknak tűnő mágikus rúnák a bőrükön (ezt persze mondének nem láthatják); illetve a fekete ruha; meg egy arzenálnyi fegyver (szintén láthatatlanul a laikusok számára).
Így esett hát, hogy talpig feketébe öltöztem: fekete bőrnadrág, fekete trikó, fekete mellényszerű lebernyeg, fekete smink, hosszú szárú, fűzős csizma és természetesen rúnák.
Nem tűnik túl bonyolultnak, de a rúnákkal órákig pepecseltem. Egy tipp annak, aki követve példámat árnyvadásszá akar válni: fekete alkoholos filcet használj!
Szemceruzával kezdtem, de az maszálódik elég rendesen, így áttértem tollra. A kézfejemen tökéletes lett, de a tollat nem emberi bőrre találták ki. Hát fogtam egy alkoholos filcet és azzal fejeztem be a munkát.
Eredmény, amint a képeken látszik, igazán élethű. Hátránya csak az, hogy még most is rajtam vannak, meg kell várni, míg lekopik. Én ezt azonban cseppet sem bánom.
Amúgy volt mindkét lapockámon, egy a nyakamon, egy a szívem felett és három-három a két karomon. Feltűnő jelenség voltam még így is, hogy senki sem tudta, mi lennék.
A borzalmas zenét leszámítva nagyon jó buli volt. Hangulat, társaság, vidámság és jelmezek mind a maximumon.
Szeretek farsangolni.

Egy csipetnyi boldogság:
Ezt csak halkan említem meg, mivel még semmi sem biztos.
Ma kaptam egy e-mailt, ami teljesen feldobott. Olyan lehetőség nyílt meg előttem, ami számomra hihetetlenül nagy dolog. Lehet, hogy megmutathatom, mit tudok, lehet hogy alkalmam adódik belekóstolni valami nagyszerűbe.
Mivel még semmi sincs eldöntve, nem mondok konkrétumot, csak jelzem a lehetőséget. Ha pedig összejön, lehet számítani kevésbé ködös információkra az üggyel kapcsolatban.
Addig lehet drukkolni nekem, hogy tényleg részese lehessek egy számomra nagyon nagy dolognak.