Hosszú jegyesség

Ma, miközben az egyetem egyik folyosóján olvastam (A szél árnyéka), eszembe jutott ez a film. Épp egy nyomozásos résznél tartottam és megcsapott az a hangulat, ami a film nézése alatt kerített hatalmába. Aztán gondolatban egész nap cetliket készítettem különféle dolgokhoz fűződő véleményeimről. Szóval most blogolnom kell, hogy egy részét kiadjam és ez a film két okból is érdekes. Első és legfontosabb: Gaspard Ulliel játszik benne, akinek nagy rajongója vagyok. Második és nem elhanyagolható indok: jó film. Harmadiknak pedig mondhatnám, hogy így legalább a bejegyzésem egy része értelmes dolgokról fog szólni.
Ismertető:

"Az első világháború idején öt végsőkig elcsigázott francia katona elhagyja őrhelyét a Somme-i lövészárokban. A hadbíróság halálra ítéli őket: a szökevényeket a két frontvonal közötti senkiföldjére viszik, hogy elpusztuljanak a kereszttűzben. Amikor az egymással szembenálló seregek összecsapnak, mindannyian meghalnak. Vagy talán mégsem? Az egyik elítélt menyasszonya, Mathilde nem nyugszik bele szerelme, halálhírébe. Nyomozásba kezd, ám az igazságnak annyi arca van, ahány szemtanú. Mathilde a beszámolók alapján igyekszik összerakni a senkiföldjén töltött éjszaka és a következő reggel történetét."

Műfaját tekintve romantikus dráma. Megvan benne minden, ami számít ebben a kategóriában. Van szerelem, feszültség és nagy csattanó a végén. Ezt pedig körbelengi a háború és a remény különleges keveréke.
Senki se számítson nagy akcióra, bár a háborút szerintem gyönyörűen ábrázolták. Pont annyira sokkoló, amennyire kell és egy picivel sem túlzó, vagy csökkentett. A háború ugyanis egy ízig vérig negatív és brutális dolog, nincs benne semmi nemes, vagy fennkölt, mészárlás az egész. Amúgy a látványtervezésért Oscar-díjat is kapott.
Az alapsztori egy nyomozás köré szerveződik, amiben Mathilde megpróbál rájönni, mi történt szerelmével. Így a háborút csupán visszaemlékezésekből ismerhetjük meg, ahogy szép lassan körvonalazódik a múlt. Cseppet sem egyszerű felgöngyölíteni a dolgokat, amit a sok szereplőhöz kötődő csavarok csak még érdekesebbé tesznek. A véletlen pedig egy pluszt ad az egésznek.
A néző kétkedik, elbizonytalanodik, majd ismét kétkedik. Nem olyan könnyű eldönteni Mathilde megérzése helyes-e.
A színészekre nem lehet panasz. Határozottan elfogult vagyok, ha Gaspardról van szó, viszont Audrey Tautou is szépen teljesített. Ráadásul inkább ő volt a hangsúlyos, így az alakítása még fontosabb lett. Ehhez mérten tökéletesen oldotta meg a feladatot.
Szerintem, ezt a filmet a hangulatáért kell megnézni. Aki nem értékeli a látványt, a lappangó érzelmeket, annak esetleg vontatott lehet. Viszont minden drámarajongónak meleg szívvel ajánlom, mint különleges csemegét.

Nem bírom ki kép nélkül. Ilyen férfi nem létezhet büntetlenül... Vajon hány lánynak törte már össze a szívét? Önként jelentkeznék következő áldozatnak...

Mostanában kissé csapongnak a gondolataim. Unalmas perceimben azt veszem észre, hogy valami értelmetlen dolgon agyalok.
Ilyen volt az a romantikus tévképzet, ami az egyik unalmas előadáson kerített hatalmába. Azt vettem ugyanis észre, hogy az asztal egy pontját meredten bámulom egy ostoba vigyorral és azon képzelgek, hogy Mr. Életem szerelme néhány év múlva milyen nagy örömet fog nekem okozni már azzal, ha láthatom. Abszurdum az egész, de olyan jó volt rózsaszín sületlenségekre gondolni a jogszabályok helyett, amiket a tanár hablatyolt.
Milyen is lenne Mr. Életem szerelme, további gondolatanyagot szolgáltatott, míg elmentem ebédelni. Rájöttem ugyanis, miféle férfi lenne az ideális számomra, legalábbis elméletben. (Egy helyes régész, aki szeret olvasni, utazni, hűséges és van benn egy csipetnyi romantika, hogy levelezzen velem, vagy minimum képeslapot küldjön, ha távol van.) Kár, hogy eddig még hasonlóval sem futottam össze. De az ábrándozásban épp az a jó, hogy nyugodtan elszakadhatunk a valóságtól.
Amúgy kész őrület, hogy képzelgek, miközben magánéletem egy paradoxon, ugyanis vagy nincs, vagy bár ne lenne.
No, de hogy érzékelhető legyen, ritka az ilyen romantikus gondolat az én fejemben, leírom, ma épp min töprengtem. Az ilyen típusú gondolatok ugyanis gyakoribbak elmémben.
Mai nagy gondolattémám a következő: Lehet-e egy sárkánynak tollas szárnya?
Sárkányábrázolásnak kétféle típusa van: ázsiai, vagyis hosszú kígyószerű lény szárnyak nélkül, vagy európai, tehát négylábú, hártyás denevérszárnyra emlékeztető végtagokkal.
No, de a kérdés az: Ezek a hártyás szárnyak elbírnának-e egy akkora behemót testet? Nehéz elképzelni.
Az ázsiai tekergőző mozgással inkább úszik a levegőben, viszont egy európai bestia úgy repül, akár egy madár.
Okfejtésem a következő: sárkány egy hüllő és a hüllők közeli rokonságban állnak a madarakkal, tüdejét és csontozatát tekintve pedig a sárkány inkább madár, hogy képes legyen a levegőben fennmaradni, így a denevér repülési elve nem alkalmazható rá, legyen bármekkora a bőrhártyás szárny fesztávolsága. Mindebből következik, hogy a tollakkal borított szárny alkalmasabb egy ekkora test felemelésére és semmivel sem furcsább vagy elképzelhetetlenebb, mint a többi repülési lehetőség. Ergo lehet egy sárkánynak tollas szárnya.
Valamikor rajzolok is egy ilyen lényt, úgyis imádom a sárkányokat és szomjazom valami egyedire.
Ebből a bejegyzésből is látszik, hogy nem vagyok túl összeszedett gondolatilag. Megint kicsit túlcsordul az agyam, épp ezért írom le hülyeségeimet, hogy kiadva magamból egy kis időre félre tegyem.