Az árnyékvilág peremén

Brent Weeks tud valamit...
Korábban már írtam egy bejegyzést az Éjangyal trilógia első kötetéről (Az árnyak útján). Akkor azt mondtam, nem biztos, hogy folytatni fogom ezt a sorozatot, mivel az első kötet nem nyűgözött le.
Jelentem, folytattam és most már biztosan be is fogom fejezni. Amit hiányoltam az első könyvben, azt megkaptam a másodikban és most szomjazom a harmadikra.
Visszatérve korábbi véleményemhez, valóban nem éreztem olyan ütősnek a kezdést. Így jegeltem a sorozattal kapcsolatos gondolatimat és úgy döntöttem, majd ha újra elolvastam Az árnyak útján-t és érezek némi vágyat a folytatásra, megfontolom a dolgot. Aztán kaptam egy jó lehetőséget nyár végén Könyvmolyképzős kötetek beszerzésére és arra jutottam, megér egy próbát. Azóta a polcomon csücsült a többi olvasásra váró könyvem társaságában. Egészen mostanáig nem éreztem túl sok kedvet hozzá, pár napja azonban valami pörgősre vágytam és leemeltem a polcról.
Szinte a kezemhez nőtt, alig bírtam letenni. Jó döntés volt folytatni ezt a trilógiát.
Innentől spoiler veszély!
Fülszöveg:

"Kylar leszámolt orgyilkos életével. Az Istenkirály hatalomátvétele után a mestere, Durzo, és legjobb barátja, Logan halottak. Kylar új életet kezd: egy új városban, új barátokkal, új hivatással. Új életével új titkok kerülnek napvilágra és régi ismerősök keresik fel Kylart. A sok új rejtély közül csak egy, hogy Logan talán életben van. Kylart fájdalmas választások elé állítják: örökre kilép az árnyak közül, és békében él új családjával, vagy kockára tesz mindent, hogy végrehajtson egy utolsó, nagy megbízatást?"

Néhány oldal után éreztem, elpuhultam. Mostanában könnyedebb, emészthető könyveket olvastam, így a hirtelen jött sötétség és brutalitás szinte megcsapott. Aztán úgy kezdtem vigyorogni, mint egy heroinfüggő, aki jó néhány napnyi elvonás után megkapta az adagját.
Szeretem a fantasyt, szeretem a mellbevágó történeteket, szeretem, ha érzékeltetik, milyen is az igazi veszély. Szóval már nagyon hiányzott a harc, a sötétség és a vér.
Ez a kötet nekem összeszedettebbnek tűnt. Kevés volt benne az üresjárat és elmaradt az ugrálás az időben. (Persze az első részben muszáj volt kicsit ugrándozni, hogy Kylar felnőhessen.)
Mivel már ismertem a szereplők 80%-át, a maradék 20% nevei, meg hogy ők hogyan kerülnek ide, mikor valami fontosabbra lennék kíváncsi, sokkal követhetőbb és élvezetesebb volt.
A cselekmény most is összetett, több szálon futó és nagy szereplőgárdát felvonultató, ahogy azt már megszokhatta az olvasó. Viszont a szálak szépen egymásba futnak, felfedve, elrejtve dolgokat és újabb konfliktusokat idézve elő. Weeks akár egy pók, mesterien szövi a hálóját.
Nem is írok a cselekményről, hiszen annyira összetett, hogy minden egyes mozzanat spoilernek számít a későbbiekre nézve.
A karakterek nem sokat változtak a szememben, leszámítva Logant.
Logan az első részben nekem túl jófiú volt, most viszont kimutatta a foga fehérjét és szépen megnyert magának. Végig drukkoltam és izgultam érte.
Kylart továbbra is kedvelem a kócos hajától, a láthatatlan hátsóján át a bosszúálló maszkjáig. Érte is izgultam gőzerővel, nem is alaptalanul, hiszen ebben a sorozatban bárki megsérülhet vagy beadhatja a kulcsot.
Elene irritált. Korábban sem csíptem, most viszont az őrületbe kergetett. Minek piszkálja Kylart? Van egy helyes pasija, aki bárkivel szembeszáll ha kell és csak őt imádja, erre panaszkodik. Nem értem ezt a nőt... Még az sem tüntette fel jobb színben, hogy a könyv végére megvilágosodott. "Késő bánat." - morogtam magamban.
Uly aranyos, Jarl kedves, míg Vi egy nagy hűha. Nem semmi egy lány és kedvelem az ilyen kissé ellentmondásos karaktereket.
Persze a gonoszak továbbra is tűzre vetendően negatívak és ez így van jól. Weeks világa nem egy leányálom cukrozott tejszínhabfelhőkkel. Inkább a pokol tornáca, ahonnan csak egy lépés a lávaköves vég és egy ugrás az üdvözülés.
Megnyert magának és az utolsó néhány sor úgy döbbentett meg, mintha egy marslakó közölte volna velem, nyertem egy utat Sohaországba. Úgyhogy bárgyún vigyorogva követelem a folytatást.
A harmadik kötet, amúgy már elérhető magyarul, csodaszép borítóval, de sajna egyenlőre túl alultáplált a pénztárcám, így várnom kell vele egy ideig.
Ajánlom mindenkinek, aki elolvasta már Az árnyak útján-t. Vérbeli ütős darab, nem véletlenül magas korhatárral. Érzékeny lelkületűek csak óvatosan kezdjenek bele.

Egy kis kiegészítés: A korábbi kötettől eltérően, ebben nem veszejtőnek nevezik a Kylar mesterségével foglalkozókat, hanem mestergyilkosoknak. Egy ideig zavart, de egy több mint 600 oldalas könyvnél, megszokja az ember.
Zárásul hoztam egy képet az író egyik rajongójától csenve:


"A mi hőseink nem csillognak"