Egyszer

A Bexi sorozat 6. és egyben utolsó kötete ránézésre olyan, mint a korábbiak, és sajnos ez a tartalomra is igaz. A borító megszokott és terjedelemre 478 lapjával is épp csak egy picivel hosszabb, mint az előző kötet.

Fülszöveg:

"Bexi kezd besokallni a popszakmától. A lehetőség, hogy folytathatja tanulmányait, ráadásul olyasmivel foglalkozhat, amit igazán szeret, miközben megmaradnak neki a barátai, Aszádék, Antiék, Körte és persze a legfontosabb, Nagy Márk… túl szép, hogy igaz legyen.Azután az őrült hét után a balatoni nyaralóban minden megváltozott, Bexi és Nagy Márk kézen fogva léptek be, hogy együtt nézzenek szembe a kiadó tulajdonosával, de nem biztos, hogy a kapcsolatuk kibírja mindazt, ami rájuk vár."

Nem voltak konkrét elvárásaim az utolsó kötetet illetőn, de azért jóval többre számítottam, mint amit végül kaptam. Ez egy lezáró rész, vagyis itt kell elvarrni a szálakat, megoldani a konfliktusokat és elengedni a szereplőket. Ezzel szemben a könyv első száz oldala visszaemlékezés. Ebből is csupán cirka 20 oldal tartalmaz új információt. (Hogy milyen információt, arról majd később még nyafogok.) A felütés tehát nem épp megszokott egy lezáráshoz, vagy nekem nem hiányzott a nosztalgia, amire egy Leiner Laura kötetben egyébként sincs szükség, hiszen a szerző szereti ismételgetni a dolgokat. 

Maradt tehát három és félszáz oldal a dolgok lezárására, amelyet a sorozatban megszokott lassú tempóban és sok-sok mellékszállal tett meg az írónő. Voltak benne kényelmes megoldások, akadtak benne túlságosan negédes részek, és persze az egész egy újabb zenei műsor köré lett felépítve és alig egy hétbe belesűrítve.

Gondolom, ennyiből már érezhető, hogy nem voltam teljesen elégedett a lezárással, ám ahhoz, hogy kifejtsem, miért, bele kell mennem a részletekbe, így innentől Vigyázat, spoilerek!

Minden, ami jó volt az ötödik kötetben ment a kukába a hatodik rész elején. Igen, ez azt jelenti, hogy a két főhős útjai már megint különváltak. Hogy miért kellett ez azon kívül, hogy az olvasókat idegesítse? Hát, gondolom azért, amiért a korábbi szakítások, hogy lehessen írni még egy könyvet, ami arra épül, hogy összejönnek. Ez pedig rendkívül fárasztó, tekintve, hogy az első rész óta tudjuk, hogy össze fognak jönni, hiszen ez egy romantikus tinikönyv. Na, és hogy jönnek össze már megint? Épp olyan egyszerűen és amnéziásan minden mondva csinált korábbi konfliktusukra, mint a korábbi öt kötet során. Ja, nincs ebben a kötetben semmi új, mert a szereplők megint ugyanazokat a köröket futják le újra, mint az előző részekben.

Ez önmagában elég csalódást keltett bennem, amin nem segített, hogy mindenkinek hirtelen nagyon boldog irányt vett az élete. Félreértés ne essék, nincs bajom a boldog befejezéssel, csak a korábbi műbalhékhoz képest, itt minden egy kicsit furcsán szivárványosan giccses. Mondok egy példát, nem elég az eljegyzés, azonnal kell a gyermekáldás is, hogy legyen még egy dolog, amin örömükben sírdogálhatnak a szereplők. Az én ízlésemnek ez már túl sok volt.

A túl sok pedig igaz volt még egy dologra, Geri már-már démoninak mondható agyatlan szemétségére. Az első könyvbeli csupán unszimpatikus figurából egy ütnivaló seggfej lett, ez aztán a jellemfejlődés negatív irányba. Ráadásul ő is ugyanazokat a köröket futotta le újra és újra, amiben nem volt semmi új, vagy izgalmas.

Spoilerek vége!

A történet irányával tehát voltak problémáim, és a karakterek fejlődésében sem éreztem az elégedettséget. Vegyük például Márkot, aki a kezdeti papírmasé kétdimenziós figurából eljutott arra a szintre, hogy a barátnőjével (persze csak amikor épp Beki tölti be ezt a szerepet) nem bunkó. Szép teljesítmény. A mellékszereplőket pedig inkább hagyjuk, nem fejlődtek semmit sem.

Összességében tehát többet vártam volna egy lezáró kötettől, ám sajnos nem kaptam meg. Könnyed olvasási élményt nyújtott, ám a hatodik kötetre, már nem kicsit volt unalmas ugyanazt a problémát olvasni. Lényegében semmi akadálya nem lenne egy hetedik kötetnek, annyira hasonlít ez a rész az előző ötre. Oké, van egy epilógusnak számító pár oldal, de ez azért elég gyenge lezárásnak. Azért, aki elolvasta az előző részeket, már ne hagyja abba a célegyenesben, vegye kézbe ezt is, csak ne számítson semmi újra. 

Ami pedig a sorozat összességét illeti, nem bánom, hogy elolvastam, mert néha kifejezetten jólesett az a könnyedség, amit nyújtott, de egyáltalán nem éreztem úgy, hogy többet adott volna, mint mondjuk a Szent Johanna Gimi, ám ez nem feltétlenül baj.