Hallstatt

Ausztriai utunk elsődleges célpontja Hallstatt volt. Több gyönyörű képet láttam már erről a városról, és mivel egy tó partján terül el, ideális célpontnak tűnt a nyári melegben. Hiába az egyik legnépszerűbb turistacélpont az országban, és hiába figyelmeztetett minket a kedves szállásadónk, hogy rengetegen lesznek, így is ellátogattunk ide. Nos, nem bántuk meg. Ami pedig a tömeget illeti, a Tiltott városhoz képest, itt alig voltak, szóval minden csak viszonyítás kérdése.

a tó

Ez a kicsi és rettentően aranyos település, már a vaskor óta áll ennek a csodálatosan szép gleccsertónak a partján. Elképesztően gyönyörű a táj, már akkor, amikor az ember csak kezdi megközelíteni. A hegyek és a tiszta tó kifejezetten békés képet mutat, akár robog erre sok turistabusz, akár nem.

A város a Világörökség része 1997 óta, és lakossága nem éri el a 800 főt. Utóbbi azonban nem is probléma, mert picike városról van szó, és a népsűrűség ennél jóval nagyobb a sok-sok turistának köszönhetően.

úton a város felé

Ha az ember autóval érkezik ide, ne is gondoljon arra, hogy a városon belül leparkol. Autóval ugyanis nem lehet behajtani, csak áthajtani rajta, így csupán néhány kisebb és meglehetősen drága parkolót talál az ember, amikor néhány perc alatt átrobog rajta. A tó partján azonban távolabb a várostól van még további két fizetős parkoló, ahol jóval több autó elfér, és még strandolni is lehet. Mi az egyik ilyen távolabbi parkolóban hagytuk a kocsit, és visszasétáltunk a városba. A nagy autóforgalom miatt nem annyira kellemes ez a séta, de egyáltalán nem megterhelő és a látvány így is szép maradt.

Egyébként egy meglehetősen meleg napot fogtunk ki, vittem is magammal fürdőruhát, mert az volt a tervem, hogy a városnézés után megmártózom kicsit. Nos, az úszást elég hamar elvetettem, mert ez is egy gleccsertó, mint a Bohinj, vagyis jéghideg még nyáron is. Presze voltak bátor úszók, akik nem féltek a kihűléstől, ám én, mikor belegázoltam combközépig, és álldogáltam benne egy kicsit, zsibbadt és érzéketlen lábujjakkal jöttem ki belőle. Szóval az itteni strandot csak szívósabbaknak ajánlom.

a városban

Mielőtt azonban leteszteltem volna a vizet, besétáltunk a városba, és kigyönyörködtük magunkat.

Ez a település nem csupán a csodálatos környezete, a tó és a hegyek miatt látványos, hanem a klasszikus, fából készült, gyönyörű épületei és hangulatos utcái miatt is. Nagyon szeretem a hangulatos kisvárosokat, így kifejezetten élveztem, ahogy bejártunk minden utcát, megcsodáltunk minden házat, és elég volt oldalra nézni, hogy lássuk a hegyekkel körbevett tavat.

A város a turizmusból éll, így tele van szuvenír boltokkal és éttermekkel, na meg sok-sok turistával, de még így főszerzonban is kellemesnek találtam. Ahogy a bejegyzés elején írtam, minden csak viszonyítás kérdése, nekem akkor, ott, Kína után, nem tűnt soknak az ember.

főtér és a turisták

Tekintve, hogy régre nyúlik vissza a város története, az utcák elhelyezkedése is ennek megfelően kanyargós, szűk és kissé kusza. Ez a kuszaság viszont rettentően hangulatos, és mivel picike településről van szó, nem lehet eltévedni benne. Akár felfelé, akár lefelé indul el az ember, elég hamar a város végére ér, és már fordulat is vissza felfedezni egy másik utcácskát.

A leginkább turistáknak fenntartott rész közvetlenül a tó partján helyezkedik el. Itt találhatók az éttermek és a boltok. Azonban feljebb haladva, a magasabban fekvő utcákon sok-sok érdekességgel lehet találkozni. Például templommal, temetővel, lakóházakkal, csodálatos kilátóhelyekkel, és ha az ember elég kanadvágyó és elég magasra mászik a nem épp jó állapotban lévő lépcsőkön, még egy mókusba is belebotolhat. Mi legalábbis így jártunk, legnagyobb örömömre.

kilátás az egyik felsőbb utcából

A város legfelső utcája egyébként az egyik parkolóhoz visz, ami nem túlságosan érdekes, ám innen is bámulatos a kilátás.

Hallstadt tehát elsősorban nézelődéshez és kellemes sétához ideális. Ezért is voltam nagyon szomorú, mikor hazaérkezésünk után pár hónappal, tavaly november végén, megtudtam, hogy tűz pusztított itt. A tűz pedig renkívül veszélyes a régi faházakra nézve. Szerencsére csak két ház esett az áldozatául és további kettő sérült meg, ám így is nagyon sajnáltam, hiszen a saját szememmel láttam, milyen gyönyörű itt minden épület.

No, de nem csupán a város az, ami érdekes itt, hanem a város feletti bánya is, ami a világ legrégebbi sóbányája és a vaskori temető melllett helyezkedik el a hegy tetején. Ide libegővel lehet felmenni, ami önmagában nem egy nagy élmény, mert elég gyorsan felér a tetejére, ám odafent bámulatos a kilátás.

kilátás a hegyről

Mi csak gyönyörködni jöttünk fel, így nem fizettünk be a bányába vezető túrára. Inkább csak sétáltunk kicsit a hegy tetején az erdőben, bámészkodtunk, és itt volt az egyetlen pont, ahol cseppet zavartak a turisták.

A libegő tetején van egy magaslati, mesterséges ösvény egy épülethez, ami a hegy tetejét jelenti és nem meglepő módon étteremként funkcionál. Erről az ösvényről szép kilátás nyílik (a mellékelt képet is itt készítettem), és hogy az élmény fokozva legyen, az ösvénynek van egy kinyúló része a tó fölé. Na, itt tobzódott mindneki. Oké, tényleg menő lenézni a tóra, de pár méterrel arrébb is ugyanilyen szép a kilátás, így nem teljesen értettem, miért álltak sorba az emberek, hogy fényképet készíthessenek magukról épp azon a ponton. Főleg, hogy egy hosszú acélrúd volt a kilátópont közepén és mindenki lökdösődött. Nem is próbáltam meg bejutni közéjük, inkább kerestem egy másik, nyugodtabb helyet, ahonnan épp ugyanolyan szép volt a kilátás.

magaslati ösvény az étteremhez

Ha már étterem, mivel itt töltöttük az egész napot, úgy döntöttünk, hogy itt is vacsorázunk. Főleg, hogy az energiaszintem úgy megcsappant a hőségtől, hogy mielőtt felmentünk a bányához, muszáj volt ennem egy csokit, mielőtt kidőlök. (Persze, hogy leégtem és persze, hogy épp nem volt nálam a kalapom, hogy megvédjen a napszúrástól...)

kaja a parton

A város a turistákból él, így nem lepődtünk meg a magasabb árakon. Azért mégsem mertük bevállalni az éttermet a hegy tetején, inkább visszajöttünk a tó partjára. Itt igazából az ember a kilátást fizeti meg, mert az étel nem volt nagy szám. San Diego a legtipikusabb osztrák fogást választotta, a bécsi szeletet, míg én pestos tésztát rendeltem. Nem volt rossz, de nem is okozott kifejezett kulináris élményt, így hazafelé a szállásunkra elkönyveltük, hogy jobban jártunk volna Filzmoss egyik éttermével. No, de akkor nem bámulhattuk volna a csodálatos tavat falatozás közben.

Hallstatt nekünk egynapos program volt, és számomra az elvárásokat maradéktalanul teljesítette. A város és a tó épp olyan gyönyörű a valóságban, mint a képeken, ha nem jobban. Nagyon örülök, hogy sikerült ide eljutnom és nyugodt szívvel tudom ajánlani mindenkinek, aki a környéken jár. Érdemes megnézni, akár sok a turista, akár nem.