Márciusban öt filmet néztem meg. Közülük csupán egyet láttam moziban, azt is a hónap legelején, még mielőtt bezártak a mozik. Azóta tehát kizárólag otthon filmezek, és azt kell mondanom, nagyon hiányzik a moziélmény. No, nem mintha nem lenne jó bebúrkolózni a kanapén a kedvenc plédembe San Diegóval, és elmajszolni egy nagy tál popcornt a tévé előtt, de a mozi mégis más. Egyszerűen szeretem a mozi hangulatát, a mindent átható vajas kukorica illatát, sőt még az ismeretlen embereket is, akár szórakoztatóbbá teszik a filmet megjegyzéseikkel, akár az agyamra mennek velük. Most viszont egy ideig be kell érnem nélküle.
Ennyit a nyafiról, lássuk inkább, mit néztem az elmúlt hónapban:
A láthatalan ember
"Cecilia Kass egy erőszakos kapcsolat csapdájában vergődik egy gazdag és briliáns tudóssal, de egyszer csak úgy dönt, hogy megszökik éjnek évadján, és elrejtőzik. Tervében segítségére van a nővére, egy gyerekkori barát és annak tinédzser lánya.Ám amikor Cecilia erőszakos exe öngyilkosságot követ el, és hatalmas vagyonának egy jelentős részét feleségére hagyja, Cecilia arra gyanakszik, hogy élettársa halála csak színjáték volt. Amikor a hátborzongató események sora halálos fordulatot vesz, és szerettei életét veszélyezteti, Cecilia elméje kezd megbomlani, miközben kétségbeesetten próbálja bizonyítani, hogy kísérti őt valaki, akit senki sem lát..."
Egyetlen mozis élményem hatalmas csalódás volt. Nel barátommal mentünk el erre a filmre egyik este munka után. Nem voltak túl magas elvárásaink, csupán könnyed szórakozásra vágytunk. Hát, nem igazán kaptuk meg.
Maga az alapötlet, ahogy ezt a klasszikus szorit újragondolták, tetszetős. Láttam benne fantáziát, és a film elején úgy tűnt, ki is használják ezt a kreatív szabadságot. Csakhogy valahol félresiklott a dolog. A kezdeti megalapozottság véget ért, helyét kusza akció vette át, amit borzongatónak szántak, de még a zenét sem sikerült eltalálniuk hozzá. Ritka idegesítő volt a film zenéje, pedig a zene az, ami remekül tudja fokozni a hatásokat. A történet egyébként elég kiszámítható, nekem nem okozott nagy meglepetéseket.
Ez a film tehát elég gyenge lett. Gyenge cselekmény, gyenge izgalmi faktor és nagyon rossz zene. Nekem nem tetszett, hol unatkoztam rajta, hol bosszankodtam a kivitelezésén. Ezt a történetet ugyanis sokkal jobban és izgalmasabban el lehetett volna mesélni, ám így csak egy lett a több tucat gagyi thriller között. Kizárólag akkor ajánlom, ha valaki nagyon unatkozik és nincs más, amit megnézhetne.
Lány
"Lara 15 éves lány, aki fiútestbe született. Profi balerinának készül a nagy presztízsű belga táncakadémia növendékeként. A balett órákon a fizikai és lelki tréning minden táncosnak önmagában is nagy megterhelést jelent, Lara ráadásul közben nemi átalakító műtétére is készül. Lara számára a testi felnőtté válás egyszerre zajlik a fiú testből lány testbe átalakulással."
Ezzel a filmmel már a mozikba kerülésekor szemeztem. Egyrészt szeretem az európai filmeket, másrészt kifejezetten különlegesnek találtam. Illetve A dán lány óta nyitottan állok ehhez a témához. Sokaáig azonban nem szántam rá magam a megnézésére, mert vártam hozzá a megfelelő hangulatot. Azt hiszem jól tettem, mert jó időben néztem meg.
Ez a film egy lassú dráma. Nincsenek benne nagy események, mégis van egy gördülékeny mozgása, ahogy halad az aprób dolgokon át a várhatóan nem túl kellemes végkifejletig. Nem mondom, hogy könnyű nézni, de én erőteljesebbre számítottam. (Termszetesen nem számolva a végével, mert az tényleg ütős volt.) A főhős problémái átérezhetők, még úgy is, hogy a nézők többsége nagyon távol áll ettől a helyzettől, szóval ügyesek voltak a készítők. A főszereplő játékára sem eshet panasz, míg a hangulata elég könnyen beszippantja az embert.
Nem egy könnyen fogyasztható film, de érthető és ami fontosabb, átérezhető alkotás. Én végig feszült figyelemmel követtem, és úgy érzem, jól tettem, hogy megnéztem.
Ajánlom mindenkinek, aki szeretne kicsit kilépni a konfortzónájából és nyitotabbá válni a tőle távolinak tűnő emberek problémáira.
Az a nap a tengerparton
"1962 nyara. Florence (Saoirse Ronan – Brooklyn, Lady Bird) és Edward (Billy Howle – Dunkirk), a két tapasztalatlan fiatal mindennél jobban szereti egymást, ezért úgy döntenek, örökre összekötik életüket. Ám a nászéjszaka korántsem úgy alakul, ahogy álmaikban elképzelték. A lány, férje iránt érzett szerelme ellenére sem tudja leküzdeni a testi kontaktusokkal kapcsolatos rettegését, így a nagy nap hatalmas veszekedésbe fullad. Visszaemlékezéseikből megismerjük, hogyan pecsételődött meg sorsuk azon a napon, a tengerparton..."
Hiába hallottam róla több negatív kritikát, továbbra is érdekelt ez a könyv alapján készült alkotás, bár az eredeti műhöz még nem volt szerencsém.
Nem ez a film a következő klasszikus romantikus sikerfilm, az biztos. Nem is lehetne az, mert egyáltalán nem felel meg a klasszikus értelemben vett romantikus filmeknek, hiába állítja a szerelmet a középpontjába. Pedig első ránézésre egyszerű a képlet, fiatal házasok megismerkedését és szerelembe esését követhetjük nyomon az esküvő utáni ügyetlenkedéseikkel. Ez mind aranyos és valahol szórakoztató, de a néző érzi, hogy nem lesz jó vége. Én legalábbis sejtettem, hogy nem marad minden ilyen szép és kiengyensúlyozott, az a bizonyos bomba végig ott lóg a levegőben. Mondjuk láthatatlanul, csak sejetetve a nézővel, ám így is elég. A film, ezért egy idő után műfajt vált és már-már tragédiába hajlik, ahogy megöli ezt a bimbózó románcot. Kezdetben bosszankodtam miatta, és dühítettek a szereplők, de minél többet gondolok rá, annál inkább felértékelődött ez a film. Ez tipikusan olyan alkotás, amelynek ülepednie kell. A néző tehát jobban teszi, ha nem ítél rögtön, hanem hagyja kicsit érlelődni az élményt.
Kizárólag azoknak ajánlom, akik valami kifejezetten józanítóan valóságos szerelmi történetre vágynak minden giccstől és csillogástól mentesen. Van létjogosultsága az ilyen filmeknek, mert az életben bizony nem minden szerelem ér boldog véget, és ezt nem árt észben tartani a sok hollywoodi giccs mellett.
NinoKuni
"Két átlagos tini varázslatos útra indul, hogy megmentsék barátjuk és hasonmása életét. De a szerelem megbonyolítja utazásukat."
Teljesen véletlenül indítottam el ezt a filmet. Mióta telepakoltam a Studio Ghibli filmjeivel a Netflix listánkat, egyre több animét dob fel nekem a rendszer. Az egyik ilyen ajánlás hatására néztem meg ezt az alkotást, és azt kell mondjam, körültekintőbben is választhattam volna...
Ez az anime egy szerepjáték alapján készült, ami elég hamar nyílvánvalóvá vált, de úgy voltam vele, ha már elkezdtem, be is fejezem. A történet az alapanyaghoz mérten, elég szimplán alakulgat és eléggé kiszámítható. Meglepetést tehát senki se várjon, sőt, általánosságban ne legyenek nagy elvárásai. Ez ugyanis egy tipikus középkori módra kardozós, sci-fi elemekkel beoltott, hercegnőt megmentő történet. Semmi új és semmi kreatív. Mert ami kreatív lett volna, azt elvágták már a legelején. A grafika közepes, a zene unalmasan tipikus, és úgy álalánosságban nem egy jó film. Nekem nem igazán tetszett, a végét már félálomban nézten meg, és egyáltalán nem értettem a fura, kicsi lények létjogosultságát.
Talán csak azoknak tudom ajánlani, akik ismerik az alapjául szolgáló játékot, ők talán tudják, mire számíthatnak. Ha viszont valaki anime filmre vágyik, maradjon a jól bevált Ghibli filmeknél, mert ez bizony a nyomukba sem ér.
Vademberek hajszája
"Ricky, a dacos városi kölyök új nevelőszülőkhöz kerül, Új-Zéland vadregényes tájaira. A kezelhetetlen srác a kissé furcsa, de szeretetteljes Bella néni és új kutyája, Tupac körében hamar otthonra lel, bár a zsémbes és magának való Hec bácsival nehezen találja a közös hangot. Amikor egy váratlan tragédia miatt Rickyt újra a gyermekvédelem felügyelete fenyegeti, a javítóintézet elől inkább hegyekbe menekül. Hec bácsi persze könnyedén rátalál, ám egy veszekedés és baleset miatt hetekre a dzsungelben ragadnak. Országos körözést adnak ki rájuk, és az újonnan törvényen kívülivé vált párosnak választania kell: vagy a saját fejük után mennek, vagy összefognak és megpróbálják együtt túlélni a nagy kalandot."
Szeretem Taika Waititi fillmjeit, így nagyon kíváncsi voltam erre is. Ezúttal sem csalódtam.
Ez egy kedves, szórakoztató és családbarát film egy kissé bizarr humorral. Kicsit talán több poénforrásra számítottam, ám ettől még elégedett voltam. Hiába elborult kicsit a film, valahogy sikerül megőriznie a komolyásgát, és egy kis kedves mondanivalóval is szolgálnia. Akcióból viszonylag mértékletesen adagol, ám a látványvilággal nem fukarkodik. Új-Zéland gyönyörű és ezt ezt ki is emeli. A színészek ügyesek, főleg a főhős kölyök, és úgy összeségében rendben lévő alkotás.
Nekem tetszett, jól szórakoztam rajta. Nyugodt szívvel tudom ajánlani mindenkinek.
Értékelés:
Vademberek hajszája -> 9
Lány -> 8
Az a nap a tengerparton -> 7
NinoKuni -> 5
A láthatatlan ember -> 3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése