Ha Peking és a nevezetességei szóba kerülnek, akkor biztosan mindenkinek a Tiltott város jut eszébe. Kínai utunk során mi sem hagyhattuk ki ezt az első számú látványosságot. Ebben a bejegyzésben elmesélem, milyen az, amikor egy különleges hely már egyáltalán nem tiltott és veszít jelentőségéből és mi az, ami inkább felértékelődik mellette.
Tiltott város
 |
| a Tiltott város bejárata |
Peking fővárosként betöltött szerepéről már írtam korábban, így rendszeres olvasóim nem fognak meglepődni, ha azt mondom, ez a város közel 500 évig volt Kína központja. (Konkrétan a Ming-dinasztiától a Csing-dinasztiáig.) A város 1406 és 1420 között épült és összesen 980 épületből áll, amelyekben szám szerint 8707 szoba van. Szóval nem épp picike, egy látogatónak legalább három órát rá kell szánnia.
Azért hívják tiltott városnak, mert a császár engedélye nélkül nem lehetett ide belépni. Illetve később, 1966-tól 1971-ig zárva tartották és ekkoriban senki sem léphette át a kapuját. Erre azért volt szükség, mert a 20. század háborús időszakában többször veszélybe került: műkincsgyűjteményét a második világháború után szétosztották különféle helyszínekre, a Kínai Népköztársaság fontolgatta átépítését és a kulturális forradalom műkincsrombolásai is veszélyeztették.
1987-ben a város felkerült a világörökség listájára és több felújításon esett át, hogy a látogatók eredeti fényében csodálhassák meg. A dolog annyira jól sikerült, hogy a belföldi és külföldi turizmus egyik központjává vált.
A Tiltott város lényegében egy vastag, 7,9 méter magas vörös fallal körbevett palotaegyüttes. Olyan nagy, hogy az ember megtesz egy hosszabb sétát, míg eljut a bejáratáig. Aztán sétálhat tovább és tovább az épületek közötti hatalmas térben vagy bolyonghat kicsit a szélső, kisebb épületek között.
Kétségkívül monumentális alkotás van egy hangulata, ahogy az ember végigsétál benne, csak ne lenne ekkora a tömeg.
Hiába hatalmas ez az épületkomplexum, olyan sokan vannak benne nap mint nap, hogy időnként tömegiszonyom volt. Úgy éreztem magam, mint a Vatikáni múzeumokban, ez a csodálatos történelmi helyszín a rengeteg embertől elvesztette jelentőségét. Nem az alapján jártam végig, hogy melyik épület tetszett meg, vagy hol csodálható meg egy kisebb park, hanem hogy hol van kevesebb ember. Semmi kedvem nem volt ugyanis hömpölyögni a tömeggel egyik épülettől a másikig és összezsúfolódni a szűkebb folyosókon.
A turistaáradat elkerülése miatt ezért többnyire nem a város közepén haladtunk, hanem a szélén. Itt kicsit levegősebb volt a tér és találtunk néhány kisebb épületet, ahová be is lehetett menni megcsodálni néhány kiállított bútort vagy szobrot.
A kínaiak egyébként nem arról híresek, hogy a látogatókat elárasszák információkkal. Többször szembesültünk vele, hogy nem nagyon vannak feliratok, ismeretterjesztő táblák, vagy ha akad is belőlük egy-egy, az kínaiul van. Itt azért szerencsénk volt, ne általánosságban igaz, hogy jobb ha a turista előre felkészül például egy útikönyvvel.
Mivel nyáron jártunk itt, nem csak a sok emberrel, hanem a hőséggel is meg kellett birkóznunk. Szerencsére több bolt is akadt és voltak jégkrémárusok is és bár kezdetben ódzkodtam a kínai jégkrémtől (láttam néhány bizarr ízválasztást, például zöldborsósat...) találtam egy finom ananászosat, amit minden külföldinek szívesen ajánlok.
Egyébként elég jó üzlet ez a hely, mert tele van szuvenír boltokkal és van két kiállítás (órakiállítás és a kincstár), amire külön belépőjegyet kell fizetni. Mivel elég sokan álltak ezeknél sorba, inkább lemondtunk róluk.
A Tiltott város tehát egy lenyűgöző hely, de annyira el van turistásodva, hogy közel sem azt az élményt adja, mint ami a császárok korában jellemezte. Nem bántam meg, hogy ellátogattunk ide, de utólag belegondolva nem ez volt a legjobb élményem Pekingben.
Az Ég temploma
A Tiltott város után elbuszoztunk egy hatalmas parkba, amelynek nagyjából a közepén áll az Ég temploma.
Ez a hely is a császárok korához köthető, itt imádkozott a császár minden évben a jó aratás érdekében és ezért van a parkban több különleges épület. Persze a leghíresebb és a legnagyobb az Ég temploma.
Ez a templom gyakorlatilag egyidős a Tiltott várossal, mivel 1420-ban építették. 1998-ban pedig felvették a világörökségek listájára.
A park egyébként belépőjegyes, ám nyugdíjasoknak ingyenes. Ez is, mint Kína több másik parkja az idősek törzshelye, itt kártyáznak, madzsongoznak, táncolnak és élnek közösségi életet. Míg haladtunk a templom felé nagyon sok ilyen csoportosulással találkoztunk.
Szerencsére a turisták, bár összesűrűsödnek az épületeknél, szétszóródnak ebben a parkban, így ez a helyszín nem tűnt olyan zsúfoltnak.
Kényelmesen körbe tudtuk járni a templomot és a többi pavilont. Megnéztünk egy kiállítást a császár szertartásáról és csak üldögéltünk kicsit ebben a megnyugtató zöldövezetben.
Kína kétségtelenül tele van csodálatos épületekkel, ám az ember jobban jár, ha beosztja őket. A hatalmas Tiltott város után ebben a parkban már nem nyűgözött le annyira a kínai császárkori építészet, hanem inkább a csendes természet közelebbi légkörét értékeltem igazán. Egyszerűen nem tudtam több műemlék épületet befogadni, megteltem velük. Ezért is nagy szerencse, hogy a Nyári Palotát másnapra tartogattuk, de erről majd egy másik bejegyzésben, mert megérdemli.
Azért hívják tiltott városnak, mert a császár engedélye nélkül nem lehetett ide belépni. Illetve később, 1966-tól 1971-ig zárva tartották és ekkoriban senki sem léphette át a kapuját. Erre azért volt szükség, mert a 20. század háborús időszakában többször veszélybe került: műkincsgyűjteményét a második világháború után szétosztották különféle helyszínekre, a Kínai Népköztársaság fontolgatta átépítését és a kulturális forradalom műkincsrombolásai is veszélyeztették.
1987-ben a város felkerült a világörökség listájára és több felújításon esett át, hogy a látogatók eredeti fényében csodálhassák meg. A dolog annyira jól sikerült, hogy a belföldi és külföldi turizmus egyik központjává vált.
 |
| tömeg a városban |
Kétségkívül monumentális alkotás van egy hangulata, ahogy az ember végigsétál benne, csak ne lenne ekkora a tömeg.
Hiába hatalmas ez az épületkomplexum, olyan sokan vannak benne nap mint nap, hogy időnként tömegiszonyom volt. Úgy éreztem magam, mint a Vatikáni múzeumokban, ez a csodálatos történelmi helyszín a rengeteg embertől elvesztette jelentőségét. Nem az alapján jártam végig, hogy melyik épület tetszett meg, vagy hol csodálható meg egy kisebb park, hanem hogy hol van kevesebb ember. Semmi kedvem nem volt ugyanis hömpölyögni a tömeggel egyik épülettől a másikig és összezsúfolódni a szűkebb folyosókon.
 |
| egy ritkább népsűrűségű szakasz |
A kínaiak egyébként nem arról híresek, hogy a látogatókat elárasszák információkkal. Többször szembesültünk vele, hogy nem nagyon vannak feliratok, ismeretterjesztő táblák, vagy ha akad is belőlük egy-egy, az kínaiul van. Itt azért szerencsénk volt, ne általánosságban igaz, hogy jobb ha a turista előre felkészül például egy útikönyvvel.
Mivel nyáron jártunk itt, nem csak a sok emberrel, hanem a hőséggel is meg kellett birkóznunk. Szerencsére több bolt is akadt és voltak jégkrémárusok is és bár kezdetben ódzkodtam a kínai jégkrémtől (láttam néhány bizarr ízválasztást, például zöldborsósat...) találtam egy finom ananászosat, amit minden külföldinek szívesen ajánlok.
 |
| látkép a városra |
A Tiltott város tehát egy lenyűgöző hely, de annyira el van turistásodva, hogy közel sem azt az élményt adja, mint ami a császárok korában jellemezte. Nem bántam meg, hogy ellátogattunk ide, de utólag belegondolva nem ez volt a legjobb élményem Pekingben.
Az Ég temploma
A Tiltott város után elbuszoztunk egy hatalmas parkba, amelynek nagyjából a közepén áll az Ég temploma.
 |
| az Ég temploma |
Ez a templom gyakorlatilag egyidős a Tiltott várossal, mivel 1420-ban építették. 1998-ban pedig felvették a világörökségek listájára.
A park egyébként belépőjegyes, ám nyugdíjasoknak ingyenes. Ez is, mint Kína több másik parkja az idősek törzshelye, itt kártyáznak, madzsongoznak, táncolnak és élnek közösségi életet. Míg haladtunk a templom felé nagyon sok ilyen csoportosulással találkoztunk.
 |
| pavilon |
Kényelmesen körbe tudtuk járni a templomot és a többi pavilont. Megnéztünk egy kiállítást a császár szertartásáról és csak üldögéltünk kicsit ebben a megnyugtató zöldövezetben.
Kína kétségtelenül tele van csodálatos épületekkel, ám az ember jobban jár, ha beosztja őket. A hatalmas Tiltott város után ebben a parkban már nem nyűgözött le annyira a kínai császárkori építészet, hanem inkább a csendes természet közelebbi légkörét értékeltem igazán. Egyszerűen nem tudtam több műemlék épületet befogadni, megteltem velük. Ezért is nagy szerencse, hogy a Nyári Palotát másnapra tartogattuk, de erről majd egy másik bejegyzésben, mert megérdemli.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése