2018. december 4., kedd

A babaház úrnője

Ezzel a könyvvel már évek óta szemeztem. (Írtam is róla a mára rettentően elhanyagolttá vált Könyves kívánságlista rovatomban.) Megtetszett a borító és a cím kettőssége és a fülszöveget is érdekesnek találtam. Aztán készült belőle egy mini sorozat és volt szerencsém kipróbálni annak szinkronizálását. A szinkronstúdióban pedig elhatároztam, hogy ezt a könyvet muszáj elolvasnom.
504 oldal, így nem egy vékony könyvecske és többnyire csak tömegközlekedési eszközön volt időm olvasni, ezért eltartott egy ideig, míg teljesítettem a feladatot.
Fülszöveg:
"Mindazt, amit látsz, játéknak veszed.
Amszterdam, 1686. A tizennyolc éves Petronella Oortman a városba érkezését követően elfoglalja helyét dúsgazdag kereskedő férje, Johannes Brandt oldalán. Hamarosan rá kell azonban ébrednie, hogy az élete nem pontosan olyan lesz, mint amilyennek elképzelte, és hogy a Brandt-ház szívfacsaró titkokat rejteget.
Miközben kétségbeesetten igyekszik eligazodni a bonyolult viszonyok között, felbukkan egy titokzatos személy, egy miniatűrkészítő, aki rejtélyes küldeményeivel mintha csak az ő sorsát igyekezne egyengetni.
Jessie Burton a női sors és a szabadságvágy örök témáit járja körül, miközben regényének lapjain megelevenednek a tizenhetedik század végi Amszterdam hétköznapjai."
Nem igazán tudom, mit vártam ettől a könyvtől, de nem azt kaptam, az egyszer biztos.
Érdekes nyitány, érdekes helyzet, érdekes karakterek. Csakhogy az oldalszámhoz képest eléggé lassan halad a cselekmény és a rejtélyes utalások (erről a vonalról, majd később) nem fogynak, hanem inkább veszett módon szaporodnak. Ettől az olvasási élménynek van egy kissé zaklatott, mégis lagymatag vetülete és ettől kifejezetten nehéz meghatároznom, hogy tetszett-e vagy sem. Úgyhogy inkább sorra veszem, mit nem adott ez a regény és mit igen. Kezdjük a negatívumokkal, hogy édesebb legyen a befejezés, legalább itt, az értékelésben.
Nem kaptam átfogó képet a városról. A főhősnő kifejezetten sokat elmélkedett szülőfalujáról, az ottani templomról és tehenekről, ám Amszterdamról, ami számára újnak és izgalmasnak hatott, elég keveset mesélt. Ez valószínűleg betudható annak, hogy viszonylag ritkán hagyta el a házat. Félreértés ne essék, nem vártam hosszú utcaleírásokat, csak egy kis hangulatot, pár részletet, hogy érezzem, gondolatban én is a csatornák partján járok.
A korképből sem mutatott sokat. Persze kirajzolódnak a nemi szerepek, a korszak veszélyei és az emberek munkái, ám mivel a történet limitált számú, ám cseppet sem szokványos karakterek köré csoportosul, a nagy összkép, a társadalom egésze nem állt össze. Illetve itt elvártam volna a faggyúgyertyákon és az ételeken kívül más korra jellemző leírást.
Nella idegesített, ám ez az én személyes problémám. Egyszerűen nem bírom elviselni a gyenge és szenvedős karaktereket és ő - korszak nőkkel szembeni elvárásai ide vagy oda - pont ilyen volt. Szerencsére azonban változott, fejlődött, de kár hogy elkésett vele.
Nem érdekelt a babaház. Egyszerűen hidegen hagyott ez a túlmisztifikált vonal. Sőt, megkockáztatom, hogy teljesen felesleges volt. Értem én, mit akart mondani vele a szerző, de ezt mondhatta volna máshogy is és jóval rövidebben.
Voltak tehát problémáim a történet bizonyos részeivel, ám az izgalmas karakterek mentették a helyzetet. Elsősorban Marin és Johannes ellentmondásos személyisége tetszett. Mindketten messze több teret érdemeltek volna, mint mondjuk a miniatűr másolataik.
Nagyon tetszett az egyház és kereskedelem nézőpontjának bemutatása és a cukor kérdésköre is érdekes volt. Ezekből is lehetett volna több, ám egy naiv Nella szemszögéből lehetetlen lett volna.
Valamilyen perverz módon tetszett a könyv lezárása. Marin horrorba illő jelenetei kegyetlen, de finom adalékai voltak a korképnek és bár rengeteg tipikus romantikus "fordulat" volt, cseppet sem lett giccses. Sőt, a könyv befejezése kifejezetten nyers és ez kellett, hogy a főhős valóban fejlődjön és hogy az olvasó elhiggye, a 17. században jár.
Tehát minden hiányossága és számomra nem tetsző mozzanata ellenére, szomorkásan, de pozitív élményként tettem le ezt a könyvet. Nem lett számomra az év könyve, de összességében nem is volt rossz.
Azoknak ajánlom, akik nem borulnak ki egy naiv lányka főhőstől, nem zavarja őket a szinte céltalanul beleszuszakolt "misztikus" vonal és bírják a rideg valóságot. Mert ez a történet tényleg valósághű, tényleg megtörténhetett volna.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése