Jazz Club

Sokkal jobban szeretem az élőzenét, mint egy olyan bulit, ahol felvételről szól a muzsika. Épp ezért inkább koncertre járó típus vagyok, mint a népszerű bulihelyek rajongója.

Zenei ízlésem meglehetősen szerteágazó, szinte minden műfajból szeretek dalokat a metáltól a komolyzenéig. Tehát meglehetősen nyitott vagyok mindenféle muzsikára, így mikor az egyik munkatársam elhívott egy dzsessz koncertre, rögtön igent mondtam.

Eddig csak néhány dalt hallottam ebből a műfajból, ezért cseppet aggódtam, nagy dózisban - mivel valójában három koncertről volt szó -, mennyire fogom bírni. Nos, aggodalmam elhamarkodott volt, mert nagyon jól éreztem magam és kijelenthetem, szeretem a dzsesszt. Ennek a felfedezésnek örömére pedig összefoglalom élményeimet, hátha más is kedvet kap, hogy belekóstoljon a dzsessz világába.

Tegnap este volt a Budapest Jazz Club 8. születésnapja. Ezen alkalom apropóján három koncertet hallgathattak meg a dzsessz rajongói és minden kíváncsi zenekedvelő. Ha pedig születésnap, a torta sem maradhatott el. A koncertek után még hajnalig tartott a buli. A csapatból ketten gyakorlatilag zárásig maradtunk.

A hely nagyon hangulatos a plakátokkal és képekkel és meglehetősen nagy is. 

Az első tér egy szokványos bár képét mutatja két pulttal és pici kerek asztalokkal. Ezen kívül azonban van egy koncertterem, ott volt maga a szülinapi buli, és egy impozánsan kialakított másik terem körben elhelyezkedő asztalokkal és az asztalok között a legmagasabb ponton egy kisebb színpaddal. (Utóbbi a mellékelt képen.) Szóval igazán dzsesszes itt a légkör és még a tömeg sem zavart, leszámítva, hogy megőszültünk, mire sorra kerültünk a női mosdónál.

Az első koncert egy debütáló lemezbemutató volt. A Silence Fiction viszonylag új zenekar, most jelent meg az első lemezük. Kiváló volt őket hallgatni kezdésnek, mert játszottak saját dalokat és feldolgozásokat is, így megalapozták a kedvemet az estéhez. Az énekesnőnek nagyon szép hangja van.

A második, Szakcsi Lakatos Róbert Trio, már kevésbé volt újnak számító, bár a dobos nagyon fiatal és nem mellesleg zseniális. Kezdő dzsesszhallgatónak nekem ők kicsit monotonabbnak tűntek. Félreértés ne essék, nem játszottak kevésbé jól, sőt, eszméletlenül ügyesek voltak mind a hárman, csak 60 percben kizárólag zenét hallgatni, méghozzá ha úgy vesszük "kemény" dzsesszt, egy kezdőnek, mint amilyen én vagyok, picurit sok volt. Hiányzott nekem az ének, hogy megtörje kicsit a dallamok monoton váltakozását.

Silence Fiction a színpadon

Azonban még így sem kalandozott el a figyelmem, mert a zenészek arcmimikája megért egy külön műsorszámot. Nem tudom, hogy tanítják-e nekik ezeket a grimaszokat vagy csak úgy jön a zenével, de nagyon vicces volt. Én legalábbis jókat kuncogtam, mennyire bele tudják élni magukat.

A torta után (megjegyzem finom csokoládés torta volt marcipánnal a tetején) záró koncertnek jött Elsa Valle Y Sus Hermanos, akik megkoronázták az estét. A kubai énekesnőnek hihetetlen színpadi jelenléte volt. Úgy irányította a többi zenészt, pedig mind nagyon híres és neves művész volt, mintha egy hivatásos karmester beszabadult volna egy diákzenekarba. Intett egyet és elhallgattak, intett még egyet és újra játszani kezdtek. A hangja is elképesztő volt, ám ami a legjobban tetszett, az a kisugárzása. Egy energiabomba ez a nő és még a közönséget is képes volt teljesen bevonni a buliba. Egyébként csendesülős koncertek voltak, de Elsa mindenkit rávett egy kis táncra és énekre is.

A zárókoncert után a másik helyiségben folytatódott a buli. Ketten maradtunk erre az after partyra. Zárásig üldögéltünk, beszélgettünk, iszogattunk és élveztük a muzsikát.

Összességében tehát nagyon tetszett a hely, a koncertek és ez a kellemes dzsesszes hangulat. Cseppet sem bántam meg, hogy elmentem és arra biztatok mindenkit, tegyen egy próbát ezzel a műfajjal. Tombolni nem lehet rá, de ha valaki nyugisabb estét szeretne kellemes zenében, nem fog csalódni.

Zárásnak egy kis ízelítő: Silence Fiction - A thousand years (Sting cover)