2016. január 7., csütörtök

A varázslók

Ezt a könyvet már a megjelenésekor kiszúrtam. Szerepelt is kívánságlista rovatomban
A borító gyönyörű és a fülszöveg is felcsigázta érdeklődésemet. 442 oldal vagyis kicsit vaskosabb könyvecske. 
A kiadó munkájára nem lehet panaszom, sőt, ki kell emelnem a fordítót, Sámi Lászlót, mert nagyszerű munkát végzett. A lábjegyzetei, főleg a szójátékokra vonatkozóan, feldobták az olvasási élményt. Piros pont jár neki!
Fülszöveg:
"A többi fiatalhoz hasonlóan Quentin Coldwater sem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy zártkörű és titkos egyetem hallgatója nem lesz New York egy eldugott részében. S noha a tanulás évei úgy telnek, mint bárhol máshol – barátokra tesz szert, rendszeresen lerészegedik, majd idővel lefekszik valakivel, akibe beleszeret –, a titkos tudás örökre megváltoztatja őt. Kitűnően sajátítja el a modern varázstudományt, ám a szíve mélyén mindig is vágyott nagy kalandot és boldogságot nem kapja meg hozzá. Egy nap a barátaival azonban felfedeznek valami hatalmasat, ami mindent megváltoztathat."
Nem igazán tudom megmondani, mit vártam ettől a könyvtől, ám az biztos, nem azt kaptam, amire számítottam. Hiába a szép borító, az ígéretes fülszöveg és a "bestseller" címke, én ezt a könyvet untam.
Trilógia nyitó kötete, így nem kell feltétlenül sietnie, sőt elkél az alapozás. Azonban ez a kötet nem azért 442 oldal, mert a karaktereket kívánja elmélyíteni, vagy előzményt teremt egy konfliktushelyzetnek, esetleg megalkotja a történet világát, hanem mert felesleges és érdektelen köröket fut le, miközben gyakorlatilag alig szól valamiről. 300 oldalon kellett átrágnom magam, hogy történjen benne bármi cselekményre hasonlító.
No, de mivel minden sora ennyire "érdekfeszítő", kisebb spoilerek elárulása nélkül nem tudom kifejteni véleményemet. Szóval aki meglepetésre vágyik, itt hagyja abba az olvasást.
A könyv több mint fele Varázskapun játszódik, vagyis egy mágikus egyetemen. A főhős itt cseperedik mezei bűvészből ifjú mágussá. Érdekesen hangzik, nem igaz? Hát, nem! Azonkívül, hogy Quentin magol, összevissza csavargatja az ujjait és mindenféle felesleges és értelmetlen varázslást hajt végre, semmi, ismétlem semmi nem történik közel 250 oldalon. A könyvbeli mágia bonyolult és meghatározhatatlan. Az olvasóban nem áll össze a kép, hogy ez most fura kitekert fizika vagy egyszerű mint a vakhit. Közben pedig állandó jelleggel emlegetik Filloryt, amelynek következtében valahányszor megláttam ennek a mesés helynek a nevét, sikoltani támadt kedvem, annyira idegesített.
Nem szokásom műveket összehasonlítani és nyafogni, hogy x olyan mint y, de itt szemet szúr az áthallás. Fillory gyakorlatilag Narnia lebutított változata. Tele van bolyhos kedves beszélő állatokkal meg mágikus kalandokkal meg minden giccsel, amit egy gyerekkönyvben nem szégyellnek. Csakhogy ez nem gyerekkönyv, így mikor a két szál összefut, mert na bumm, Fillory létezik, micsoda meglepetés... akkor az érdektelen mágusok utaznak kicsit a bársonyfülű medvék világába és nem tudtam eldönteni sírjak kínomban vagy röhögjem halálra magam.
Szóval csupán az utolsó száz oldalon van akció kardforgató nyuszival és csúnya gonosszal, akit órákig kell csépelni, mire megdöglik. Ráadásul az író mindezt komolyan gondolta. Az elején csak-csak elejtett egy poénszerűséget, hogy mennyire laza a kis részeges csapat és mégis az egész könyv nagy csattanója egy epikus harc plüssállatokkal. Nem tudom, Lev Grossman mit szív, de sürgősen álljon le a szerről.
Ennyit a "cselekményről" vagyis itt a spoiler vége.
Attól, hogy maga a történet nem fogott meg, még szerethettem volna a karaktereket, ha nem lettek volna olyan unalmasak, mint az események. Quentin végig nyafogta a kötetet vagy Filloryról ábrándozott. A többi szereplő pedig csak lógott vele, együtt ettek, ittak, dugtak és egyedül Alice volt picikét érdekes néha, de annyira sajnos nem, hogy megmentsen az ásítozástól.
Oké, értem én, hogy az író ezzel a fásultsággal mit akart kifejezni és Quentin miért ennyire depresszív alak, de a tálalás cseppet sem megfelelő. A szerző minden szükségtelen részletet kihangsúlyoz. Például szereplői többször pisilnek a könyvben, ami természetes emberi reakció és nem szemérmességből marad ki a kötetek 99%-ból, hanem mert a szomszéd kiskutyát sem érdekli. Ezzel szemben a fontos dolgokra, például erre az egész varázslós micsodára (már szavakat sem találok rá, annyira nincs se füle se farka), alig szán néhány mondatot. A szöveget inkább teletűzdeli mindenféle utalással, mintha fel akarna vágni, hogy ő bizony erről meg arról is hallott, ezt és azt is ismeri, az olvasó meg csak törje a buksiját. Ezért is vagyok nagyon hálás a fordítónak, mert elegánsan mindent ellátott lábjegyzettel, így legalább a magyar szövegben nem volt olyan hatásvadász az egész.
Összességében tehát egyáltalán nem tetszett ez a könyv. Olvasás közben rettentően unatkoztam vagy bosszankodtam az említett bugyuta mesés vonatkozásokon és a szereplők egyikét sem sikerült megkedvelnem.
Nem tudom, kinek ajánlhatnám, de az biztos, Narnia rajongói jobb ha elkerülik.

Kiegészítés:
Trilógiáról van szó, tehát van még kétkötetnyi folytatása. A második rész, A varázslókirály már elérhető magyarul, míg a befejező kötetre, The Magician's Land még picit várni kell.
Hiába szép a borítója, nem áll szándékomban elolvasni a folytatást.

2 megjegyzés: