2014-es önálló alkotás ez az anime, vagyis kivételesen nem manga alapján készült.
Mindössze 11 részes, kerek egész, lezárt történet, mégis többre becsülöm, mint sok más több száz részre nyújtott sorozatot.
Műfaját tekintve dráma krimivel ízesítve. Szóval, aki romantikát vagy látványos harcot keres, ne ebben az animében tegye. Ez ugyanis egyértelműen inkább elgondolkodtató fajta és nem egy könnyed kis semmiség.
Terror in Resonance és Terror in Tokyo néven is fut és talán az utóbbi illik hozzá a leginkább.
Ismertető:
Két, önmagukat Sphinx-nek nevező, tinédzser terrorista tűnik fel Tokióban. Akcióikat mindig előre bejelentik találós játékra invitálva a rendőrséget. A tét nem kisebb, mint a következő bomba hatástalanítása. Lisa Mishima, egy magányos és szomorú fiatal lány az egyetlen, aki tudja, ki a két terrorista, mivel az egyik akciójuk során megmentik az életét azzal a feltétellel, hogy a cinkosuk lesz.
Előre szólnom kell, hogy nem hagyományos terroristákról van szó. Nine és Twelve se nem fanatikusak, se nem őrültek, sőt kifejezetten okosak (jóval okosabbak az átlagnál) és egy konkrét célért küzdenek bombáikkal. No, de hogy mi is ez a cél, annak járjon mindenki maga utána.
A cselekményt tehát a logika mozgatja, minden részben új feladványt kell megoldani, miközben fokozatosan kibontakoznak a karakterek. A nyomozás mellett - ami egyébként meglehetősen izgalmas és fordulatos - a dráma kap nagy hangsúlyt.
Nincsenek benne nagy monológok, a fiúk múltja foszlányokból épül fel epizódról epizódra, mégis remekül meg lehet ismerni a szereplőket, motivációikat, érzéseiket. Ebből a szempontból zseniális alkotásról van szó.
 |
| Nine, Lisa és Twelve |
A történetnek igazán erőteljes hangulata van, amit egy borongós, esős naphoz tudnék hasonlítani, bár a cselekmény nyáron játszódik.
Twelve és Nine szinte egymás ellentétei. Míg az előbbi vidám és csupa melegség, addig az utóbbi komor és teljesen hűvös figura. Együtt mégis remek csapatot alkotnak, még akkor is, ha kő, papír, olló játékkal döntik el, ki vigye ki a következő bombát.
Nagyjából ennyiben és Twelve játékos természetében ki is merül a humorfaktor és marad a rideg racionalitás és a melankólia.
Könnyű megkedvelni a szereplőket, a terrorista srácokat és az utánuk nyomozó rendőrt is. Azonban akadnak negatív szereplők is bőven, akik a háttérben húzzák meg magukat és csak a fináléra merészkednek elő.
Lisa már jóval megosztóbb személyiség. Ahogy utánaolvastam, rengetegen bírálták, én mégis az első képkocka óta szeretem a karakterét. Ő egyszerűen valóságos. Tudja jól magáról, hogy nem veheti fel a versenyt másokkal, hiába küzd és ez a frusztráció az, ami mégis mozgásba hozza. Nagyon tetszett, hogy esendő volt, sokat sírt és mégis erősnek tűnt. Emberi és pont ezért volt szükség rá ebben a sorozatban.
A másik megosztó karakter Five. Őt is többen bírálták, hogy túlságosan agresszív volt a viselkedése, ami az inkább logikára mint akcióra épülő történetben elég erőteljes kontrasztot adott, mégsem hiszem, hogy baj lenne vele. Hiába szerepel csupán az epizódok felében, remekül ki lehet ismerni és ha valaki megismeri, rájön, miért olyan, amilyen.
Az események pörögnek és megmozgatják az agyat, míg a háttérben húzódó titkok, nos, kevésbé. Már a történet legelején tudtam, mi motiválja a srácokat és épp elégszer láttam már hasonlót más történetekben, hogy ne is lepjen meg. Mégis az egész tálalása nagyon gusztusos. Szép és kimért.
A grafika rendben volt, míg a zene zseniális. Yoko Kanno művésznőnek jár a taps. Ezek a lassú, finom és különleges dallamok remekül illettek a történethez. Nem lehet nem szeretni őket.
Összességében tehát egy hangulatos és elgondolkodtató anime. Nekem nagyon tetszett és még sokáig a fejemben fog járni.
Azoknak ajánlom, akik szeretik a logikára épülő történeteket és nem zavarja őket, ha a dráma mellőz minden romantikát.
Zene kedvcsinálónak: VON
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése