Vér és csillagfény napjai

Egy igazán különleges fantasy trilógia második kötete. Az első rész, Füst és csont leánya nagyon tetszett, így alig vártam, hogy a folytatás is a kezembe kerüljön. 

A borító ezúttal nem egyezik az eredetivel, de a koncepciót átvették, így a magyar változat is fekete-piros lett egy női arccal és nekem valahogy a hazai jobban is tetszik. Kicsit lágyabb, kicsit csalogatóbb. Persze, aki nem ismeri a történetet, valószínűleg nem esik hasra tőle.

376 oldalával kellemes vastagságú, de cseppet sajnálom, hogy puha kötést kapott. Semmi bajom a puhatáblás könyvekkel, sőt néha jobban is szeretem őket, de mivel az első rész kemény kötést kapott, úgy lett volna az igazi, ha a folytatás is tartja ezt a hagyományt.

Fülszöveg:

"A kék hajú Karou végre megkapta a választ kérdéseire. Már tudja, ki is ő, mi is ő valójában. Ezzel a tudással együtt azonban fény derül egy másik titokra is. Egy titokra, amelyet szeretne meg nem történtté tenni: az ellenséget szerette, aki elárulta – és a világ szenvedett miatta. A világsikerű Füst és csont leánya folytatásában Karounak döntenie kell, milyen áldozatot képes hozni népe megmentéséért. Karou és Akiva a háborúban ismét ellenséges oldalon áll. Szépséggel, szomorúsággal és titkokkal teli történetük újra az emberi világban ér össze.
A lány mint új feltámasztó szörnyű hadsereget teremt, Akiva közben az angyalok gonoszsága ellen harcol.
Születhet vajon új remény az elveszett álmokból?"

Ez a történet, ez a világ még mindig nagyon egyedi, rendívül izgalmas és mágikusan hangulatos.

Oké, talán cseppet elfogult vagyok, de egyszerűen faltam a sorokat és mikor épp nem bújhattam a könyvet, akkor is ott motoszkált a fejemben. Szóval teljesen lekötött.

A cselekmény ott folytatódik, ahol az első rész véget ért, és bár megfontolt tempóban indul, egyre nagyobb fordulatszámot vesz és a végére teljesen felpörög. Ebben persze nincs semmi meglepő, hiszen a háború és lázadás mindig kalandos, de ugyanakkor véres és szomorú is. Mivel nem szeretnék elárulni egyetlen picike fordulatot sem, inkább a hangulatáról írok.

Laini Taylor még mindig megtalálja a szavakat, hogy különleges atmoszférát teremtsen. A rövid fejezetek, az éles váltások, a velős sorok és az elejtett szép vagy épp humoros gondolatok különleges bájt adnak a könyvnek. Bár a helyszín ezúttal nem Prágára koncentrálódik, mégis hozza azt a titokzatos és egzotikus légkört, amit megszoktak az olvasók.

Az első részben megismert szereplők mellett több új karakter is feltűnik, akik vagy csak színesítik az eseményeket és jobban bemutatják ezt a háborús világot, vagy fontosabb feladatokat is kapnak, mint például Ziri, akit könnyű megkedvelni.

Nagyon tetszett, hogy még mindig nem lett fekete és fehér a küzdelem, mivel egyik oldal sem dicsekedhet makulátlan hírnévvel. Ahogy az angyalok között vannak velejéig gonosz szereplők, úgy a kimérák között is és ettől válik a harc reálissá és persze még értelmetlenebbé. A pacifista üzenet ugyanis továbbra is jelen van.

"Az irgalom irgalmat szül, a vérontás vérontást. Nem várhatjuk el, hogy a világ különb legyen, mint amilyenné tesszük."

Ez a rész kissé komorabb lett, mint az előző, ám ez így van rendjén. A veszteség elkerülhetetlen, így valahol értettem Karou megtörtségét, ettől azonban nem lett a szívem csücske. Sőt, kifejezetten elborzasztott mennyire nem figyelt rá, mi is folyik körülötte. A két fél kölcsönös mészárlási akció csak fokozták az említett békepárti üzenetet.

Ezért érthetően akad benne dráma, ugyanakkor humor is. Ezt a kis pozitív fűszert pedig Zuzana és Mik párosa szolgáltatja. Őket egyszerűen nem lehet nem kedvelni, nem lehet nem mosolyogni a megjegyzéseiken és nem lehet nem irigyelni Karout amiért ilyen remek barátai vannak.

Sajnos ebben a részben a barátain kívül Karounak nem sok jó tulajdonsága van. Ahogy már említettem, megértem, hogy összetört és kicsit tartottam tőle, hogy az emlékek visszaszerzésével majd megtörik a személyisége, de nem így lett. Egyszerűen csak megkeseredett, a gyász elvette az eszét és rendkívül gyerekes módon viselkedett miközben homokba dugta kék hajú fejét. Idegesített.

Akiva ellenben a személyiségfejlődés mintapéldánya. Imádom a srácot! Végre egy erős férfifőhős, aki képes a saját kezébe venni a dolgokat és túllépni a tényen, hogy már megint kitépték és földbe taposták a szívét. Sokkal többet szenvedett, mint Karou, mégsem lett se őrjöngő sorozatgyilkos (legalábbis nem sokáig), se önmarcangoló szerencsétlenség. Történjen bármi, ő talpra áll és küzd, mert elvei vannak, gerince van és érző szíve, amit nem csupán a szerelem dobogtat meg. Ráadásul ebben a könyvben a legokosabb gondolatokat ő mondja ki.

"Amíg élsz, mindig van rá remény, hogy a dolgok jobbra forduljanak."

Nagyon tetszett, hogy az írónő jobban bemutatta Eretz világát (könyv elején térkép is van róla), így az olvasónak szélesedett kicsit a kimérákról alkotott képe és jobban átlátta az angyalok hierarchiáját. A szeráfok hatalmi játszmáiért pedig külön piros pontot érdemel.

Összességében tehát egy különleges történet továbbra is különleges és izgalmas folytatása. Nem csalódtam, még mindig nagyon tetszik ez a fantasy világ.

Meleg szível ajánlom mindenkinek, akinek az első kötet tetszett. Akinek pedig még nem volt szerencséje ehhez a trilógiához, ám szívesen olvasna angyalokról és szörnyekről, vágjon bele bátran, megéri megismerkedni vele.

a történet konfliktushelyzete

Kiegészítés:

A befejező kötet, Dreams of Gods and Monsters rendkívül izgalmasnak ígérkezik, ezért nagyon remélem, hogy a Kossuth Kiadó még ha hosszú ideig is kell rá várni, de megjelenteti magyarul. Kár lenne ezt a remek sorozatot félbehagyni és kifúrná a rajongók oldalát a kíváncsiság. 

Pontos megjelenési információk tehát még nincsenek, de bizakodó vagyok.

Laini Taylor írt egy kiegészítő novellát Night of Cake and Puppets címmel, ami a második és harmadik kötet között helyezkedik el és Zuzana és Mik románcáról szól. Szívesen elolvasnám ezt is, de nem sok esélyt látok magyar megjelenésére.