Üldöztetve

Egy újabb sorozat, A Vas Druida krónikái első kötete. Friss, ropogós megjelenésű, a Könyvmolyképző Kiadó sötét örvény címkéjével, ami vagány fantasyt ígér.

Nagyon kíváncsi voltam rá, mert régen olvastam ütős fantasyt és megtetszett a druida téma is. A borító pedig meseszép. A főszereplő könnyen felismerhető rajta (bár a színvilág miatt szőkének látszik az eredetileg íren vörös üstöke) és a kis ikonok, amik a fejezetek elején szintén feltűnnek, impozáns darabok.

286 oldalával kényelmes vastagságú, könnyedén hordozható könyv. Ennyi azonban elég is lesz a külsőségekről.

Fülszöveg:

"Atticus O’Sullivan, a druidák utolsó képviselője, békésen éldegél Arizonában, és egy ezoterikus könyvesboltot vezet. Szabadidejében pedig alakot vált, hogy ír farkaskutyájával vadászatra induljon. Szomszédjai és vásárlói abban a hiszemben élnek, hogy ez a helyes, tetovált, ír srác egy nappal sem több huszonegynél – pedig éppen huszonegy évszázada él a földön. Azt már ne is említsük, hogy energiáját a földből nyeri, éles nyelve van, és egy még élesebb varázskardja: Fragarach, a Válaszadó.
Csak az a probléma, hogy egy fölöttébb dühös kelta isten is szemet vetett kardjára, és évszázadok óta üldözi. Ez a kitartó istenség Atticus nyomára lelt, és barátunknak minden erejére – továbbá egy csábító halálistennő segítségére, vámpír- és vérfarkas ügyvédeinek falkájára, egy szexi csapos lányra (akinek fejét egy hindi boszorkány bérelte ki), és egy adag régimódi, ír szerencsére – szüksége lesz, hogy szétrúgjon néhány kelta ülepet, és megszabadítsa magát a gonosztól…"

Az alapötlet remek és egy kis újdonságot is hoz a fantasypalettára, bár már kezdenek lecsengeni a vérszívók meg az angyalok. A kivitelezéssel azonban nem voltam teljesen elégedett.

Atticus (hadd ne kelljen leírnom az ír nevét) könnyen megkedvelhető főhős. Igaz, az elején tudálékosnak éreztem és a női nem iránti már-már túlságosan heves érdeklődése sem volt számomra kifejezetten szimpatikus. Értem én, hogy csodálja a női test bájait és nem veti meg a testi örömöket, de hogy pont ez legyen a gyenge pontja 2000 éves pályafutása alatt, az már nevetséges. Aztán valahogy mégis sikerült szimpatizálnom vele, amit talán a szarkasztikus megjegyzéseinek számlájára írhatok. Amellett ugyanis hogy spontán latin szavakat használ és Shakespeare-t idézget, üde, fiatalos beszólásai is vannak mindenféle századból kölcsönözve. Ráadásnak szórakoztató körítést ad a legnyilvánvalóbb megállapításoknak is. Szóval, ha az  olvasó belejön a stílusába, meg is kedveli. 

A gondom nem is vele volt vagy a többi karakterrel, hanem a cselekmény haladásának menetével és a mellékszálakkal.

Nem mondanám unalmasnak, de nem is az a végigharcolós fajta. Inkább a kettő között húzódik meg, mivel mindig történik benne valami izgalmas hol kisebb, hol nagyobb jelentőséggel és ezek között a könyv világát megismertető fejezetek szolgálnak átvezetéssel. És itt van az ír farkaskutya elásva...

Hearne fogta a világ teljes mitológiakészletét, a bevett vallásoktól a rég elfeledett ősi kultuszokon át a szektákig, és belegyömöszölte ebbe a könyvbe. Ez nagyjából olyan vállalkozás, mint egy kétajtós szekrényt beletuszkolni egy kézitáskába. Itt-ott ki is lóg.

A cselekmény haladtával a sorok ki-kiköpnek egy-egy istenséget tetszőleges vallásból, hogy belesimuljanak az eddig már kilógottak közé, ez pedig enyhén szólva is sok. Félreértés ne essék, remek ötletnek tartom ezt a "minden vallás panteonja létezik és köztünk jár" figurát, csak szerintem az író túlságosan sokat ragadott meg. Ha mondjuk ebben a részben csak az ír mitológiára koncentrált volna, bőven elég istenség szaladgált volna Atticus nyomában és az olvasó sem kapott volna fejfájást a sok mitológiai névtől. Aki olvasott már görög mitológiát, tudja milyen népes lehet egyetlen típus is, hát még ha ezt megszorozzuk pár ezerrel...

Az istenek népsűrűségét így én soknak éreztem, főleg a cselekmény akciójához és bonyolultságához mérve. Áskálódtak egymás ellen, Atticus feladata és szerepe azonban végig egyértelmű volt.

Ha már istenek meg mitológia, írnom kell kicsit a druida képességekről, amik ebben a kötetben nem bontakoztak ki teljesen. Atticus druida, a földből nyeri hatalmát és mindenféle kántálás helyett teák és amulettek készítésével foglalkozik. Ez pedig ötletes és praktikus, csak kár hogy nincs teljesen kifejtve, mihez ért és mik a korlátai. No, de majd a folytatásban bizonyára sok-sok druida gyorstalpalóval lepi meg olvasóit a szerző.

A könyv nagy színfoltja amúgy Oberon, az ír farkaskutya, aki a főhős legjobb barátja is egy személyben. A párbeszédeik (amik amúgy gondolatok útján működnek) kacagtatóak. Oderon annyira tipikus kutyus, hogy öröm hallgatni.

"Az elmúlt három napban végigsmároltál három istennőt" – jegyezte meg Oberon, miután Brighid távozott. "Cserébe jössz nekem háromszáz uszkárral, és kvittek vagyunk."

A másik színfolt a kedves öreg hölgy, Mrs. MacDonagh, aki laza, zugivó és utálja a briteket. Az ő beszólásai is nagyot dobnak a könyv humorán. 

A szereplőkre tehát nem lehet panasz legyen vérfarkas ügyvéd, hisztis boszorka vagy istenség. Ha pedig az olvasó cseppet jártas a vallásokban és mitológiákban, nem fog állandóan fennakadni, mégis ki kicsoda.

Összességében tehát, bár nem nyűgözött le, szórakoztató volt és tetszett. Szívesen olvastam, a rajongás szelleme azonban még a közelembe sem merészkedett.

Azoknak ajánlom, akik kedvelik a pimasz férfifőhősöket, nem zavarja őket a tömény mitológia és fantasy olvasmányra vágynak.

Kedvenc idézetem:

"Az a barát, aki segít neked eltűnni, de az az igazi barát, aki segít eltüntetni a hullát!"

Kiegészítés:

Tudtam jól, hogy sorozat része ez a könyv, mégis kicsapta nálam a biztosítékot, mikor pontosan utánajártam a dolgoknak.  Kapaszkodjon meg mindenki, A Vas Druida krónikák köteteinek teljes száma: 9!

Csak én érzem úgy, hogy Kevin Hearne nagyzoló hóbortban szenved vagy kompenzál valamit? Nem elég neki a világ összes istene, még 9 könyvet is ír róluk...

A megjelenésekkel egész jól is áll, mivel az USA-ban már az első hat kötet kapható. A hetediket pedig 2014 nyarára ígérte, míg az utolsó kettő a jövő homályába vész. 

Ez a tempó a magyar olvasóknak csak jó lehet, különösen, hogy a Könyvmolyképző Kiadó a második kötetet, Megátkozva címmel már elérhetővé tette. Ez a gyors utánpótlás pedig meglehetősen biztató, igaz, a könyvek fogyása nagyban befolyásolja majd a további megjelenés tempóját.

Akinek tehát az első rész tetszett, már most kezdhet spórolni a többire... 

Kíváncsi vagyok a folytatásra és bízom továbbra is rendületlenül kedvenc könyvtáramban. Addig meg akad bőven más kötet a várólistámon.

Technikai infó:

Több kiadónál is szokássá vált a dupla cím, vagyis hogy meghagyják az eredeti angol címet és alá biggyesztik kisebb betűvel a magyart. Értem a logikáját, néha tényleg jobban hangzik az eredeti, de mivel magyar nyelven szeretek olvasni, úgy döntöttem, ragaszkodni fogok a magyar címhez is. Szóval mostantól a bejegyzéseimben csak a magyar címmel illetem ezeket a könyveket. A korábbi bejegyzésekhez nem nyúlok, innen lép érvénybe a dolog.