A könyvtolvaj

Nem rajongok a világháború témájú dolgokért és főleg nem a nácik által elkövetett szörnyűségekért. Egyrészről unom őket, mert egy ideje állandó jelleggel ott vannak a köztudat minden zugában, másrészről pedig már így is úgy érzem, túl sokat tudok, nem vágyom még több megerősítésre, milyen kegyetlen tud lenni az emberi faj.
Így cseppet félve tekintettem erre a könyvre, ugyanakkor rettentő kíváncsisággal is. A borító tetszetős és kifejező, no meg sok jót hallottam róla. Tehát hosszú töprengés után beszereztem és nem kellett csalódnom. Csodálatos könyv.
Mielőtt azonban belemegyek a részletekbe, jöjjön a fülszöveg:

"EGY APRÓ KIS TÉNY: MEG FOGTOK HALNI
1939. A náci Németország. Az ország visszafojtja lélegzetét. A halálnak sohasem volt még ennyi dolga.
Liesel, egy kilencéves kislány a nevelőszüleivel él a Himmel utcában. A szüleit koncentrációs táborba vitték. Liesel könyveket lop. Ez az ő története meg a Himmel utca többi lakójáé, amikor a bombák hullani kezdenek.
FONTOS INFORMÁCIÓK
ez a kis történet
egy lányról
egy harmonikásról
néhány fanatikus németről
egy zsidó bokszolóról
és egészen sok lopásról szól.
MÉG VALAMI, AMIT TUDNOTOK KELL
A HALÁL HÁROMSZOR FOGJA
MEGLÁTOGATNI A KÖNYVTOLVAJT."

Először is le kell szögeznem, ez nem egy könnyed olvasmány. 600 oldal tele nyomorúsággal, bombákkal, éhséggel és csontig hatoló mondanivalóval, ugyanakkor kedvességgel, reménnyel és igazsággal. Nem az a fajta olvasmány, amit az ember nem bír letenni, inkább olyan, amit néha pihentetni kell. Egy-egy rész után szükség van a töprengésre, emésztésre, hogy élvezettel lehessen folytatni.
Markus Zusak nagyon szépen ír. Olyan szépen bánik a szavakkal, hogy öröm olvasni és pont annyira érzékletes, amennyire kell.
A téma, bár első ránézésre lerágott csontnak tűnik a már említett második világháborúhoz kapcsolódó alkotásdömping miatt, merőben új. Ha valaki rákeres a háborúra csupa haláltáborokról, zsidó menekültekről szóló dolgokba botlik. Zusak pedig az érem másik oldalát mutatja be, vagyis azt, milyen lehetett egy németnek a hátországban. A tény ugyanis az, hogy teljesen mindegy volt ki német, ki zsidó, ki marslakó, a bombák, a halál és a szenvedés nem válogatott.
Apropó halál, ő a könyv narrátora. Első hallásra furának tűnhet, ez mégis egy zseniális húzás, hiszen ki lehetne pártatlanabb külső szemlélő, mint ő. Én kifejezetten szerettem az objektív meglátásait és a tényeket, amiket finoman az olvasó szívébe csepegtetett.
Tehát az alapötlet és a felépítés csillagos ötös.
A karakterek szerethetőek, igazi emberek, esendőek, hibáznak, mégis igyekeznek a jó úton maradni, amennyire csak lehet. Mindegyik külön egyéniség és mindegyik bekúszik az olvasó szívébe. Liesel és Rudy kapcsolata pedig egy igazi színfolt. Öröm nézni, hogyan cseperednek és mélyül el a barátságuk.
A könyvek iránti szeretet átjön a lapokból, ugyanakkor a szavak hatalmára is igyekszik rávilágítani. Van bőven mondanivaló a fejezetekben.
Cselekményről nem lehet mit mondani, lényegében arról szól, hogyan próbálták túlélni a háborút. Az események szépen egymásra épülnek.
Összességében egy szépen kivitelezett nagyon jó könyv. Tetszett és csak ajánlani tudom.
Néhány kedvenc idézet a végére:

"Liesel élt minden olyan ember nyilvánvaló jogával, aki valaha is tartozott már egy családhoz. Egy ilyen ember nyugodtan panaszkodhat és siránkozhat, kritizálhatja a családja tagjait, de nem engedi senki másnak, hogy ezt tegye. Mert ilyenkor kihúzza magát, és a család védelmére kel."

"EGY APRÓ KIS IGAZSÁG
Nincs se kaszám, se sarlóm. Csak akkor viselek csuklyás fekete köpenyt, ha hideg van. Az arcvonásaim pedig, hát, egyáltalán nincs az a halálfejem, amilyennek olyan élvezettel szoktak lerajzolni. Akarjátok tudni, hogy nézek ki igazából? Segítek. Kerítsetek egy tükröt, miközben folytatom."

"Azt mondják, a háború a halál legjobb barátja, de nekem erről más a véleményem. Számomra a háború olyan, mint az új főnök, aki lehetetlent követel. Megáll a vállad fölött, és egyfolytában ugyanazt ismételgeti: „Csináld meg, csináld meg!” Úgyhogy keményebben dolgozol. Megcsinálod. A főnök azonban nem köszöni meg. Hanem még többet követel."

Helyzetjelentés:
Felkértek koszorúslánynak. Egyik volt évfolyamtársam menyasszony és jövő nyárra már esküvőt terveznek. A tervek pedig olyan előrehaladott állapotban vannak, hogy már most felkért engem, F. barátomat és egy másik volt osztálytársat koszorúslánynak. Bár nem rajongok az esküvőkért, most mégis fellelkesedtem. Ahogy ültünk a menyasszonyék konyhájában az asztalnál négyesben, kártyáztunk és nassoltunk, mint hat éve (Azzal különbséggel, hogy ropi mellé szörp helyett pálinkát is tettek.) és esküvői ruhákat nézegettünk, belelkesültem. Olyan váratlanul ért a felkérés és mégis olyan boldoggá tett. Jó érzés, ha számítanak az emberre a nem annyira közeli barátok is. Persze még messze van a nagy esemény, így még bármi közbejöhet.