Vegyes érzelmeim vannak. Igyekeztem felidézni minden hatást, ami olvasás közben ért, de nem igazán jutottam változásra.Kezdem az elején.
Ezzel a könyvvel már egy ideje szemeztem. Nézegettem, szimpatikus volt és kíváncsi lettem. Aztán, ahogy mindig, utánaolvastam kicsit, hogy megtudjam, milyen véleményen vannak az olvasók. A többség dicsérte, nagyon jó fantasynak tartotta. Mivel az én műfajom a fantasy és valami csöpögésmentes, inkább ütős darabra vágytam, egyre inkább ráhangolódtam a dologra. Aztán sikerült megvennem használtan ugyan, de tökéletes állapotban, féláron.
Nagyon boldog voltam vele, mivel elég vaskos kötet és szeretem, ha egy jó könyv sokáig kitart. Bele is kezdtem, amint betűhiányom lett.
Mielőtt azonban jobban belemerülök, leírás a könyvről:
"Durzo Blint számára az orgyilkosság művészet, és ő a város legelismertebb művésze.
Azoth számára kétes a túlélés. Valami olyasmi, amit senki sem garantál. Utcagyerekként nő fel a nyomornegyedben, és megtanulja gyorsan felmérni az embereket. Ahogy megtanul vállalni bizonyos kockázatokat is. Olyan kockázatokat, mint Durzo Blint tanítványának állni.
De hogy felfogadja őt, Azothnak hátat kell fordítania régi életének, és elfogadnia új személyiségét és nevét. Nem Azoth többé. Kylar Sternként meg kell tanulnia az orgyilkosok világának veszélyes politikáját és a különös varázslatokat - és kifejleszti a halálhoz való érzékét."
Mindenek előtt, muszáj tennem egy megjegyzést a könyv felépítéséről.
Tudom jól, mi az a címoldal, milyen részek hova kerülnek egy könyv megszerkesztésekor. Épp ezért tisztában vagyok azzal, hogy a köszönetnyilvánítás kerülhet a kötet elejére és a végére is. Ezen könyv esetén a végére került, ami szerintem nem épp elegáns húzás. Az első oldalakon kellett volna szerepelnie, hogy a következő mondat hatásos lehessen:
"Az ajánlatom a következő: adj nekem pár oldalt és kapsz tőlem egy pokoli jó kis utazást."
Amúgy a végén szerepel még egy rövid interjú is a szerzővel. Kedvelem az ilyen háttérbe belepillantó részeket. Az írók többségének igazán jó humora van.
Jöjjön a lényeg:
Az első fejezet nagyon tetszett. Gondoltam, na végre egy izgalmas könyv sok harccal. Aztán ahogy olvastam tovább, a lelkesedésem megcsappant.
A fejezetek némelyike elég rövid és bosszantó volt az állandó csapongás. Hirtelen egy ismeretlen szereplőre fókuszált az író. Megtudtuk épp kivel beszél, mit csinál, de lövésünk nem volt, hogy jön ő ide. Aztán néhány oldal után ismét más került a középpontba és az új szereplő eltűnt a süllyesztőbe, hogy minimum száz oldal után újra felbukkanjon két oldal erejéig. Ez pedig darabossá tette számomra a cselekményt. Mintha túl sok szereplőt akarna egyszerre mozgatni és nem tudná, kihez kapjon hirtelen. Ráadásul, az időben is elég furán haladt. Az elején órák, esetleg napok teletek el egy-egy fejezet között. Aztán hirtelen ugrott egy hónapot, egy évet, majd még kettőt és hupsz, már tíz évvel az első fejezet után jártunk. Persze, ez kellett, hogy főhősünk felnőhessen, nekem mégis zavaró volt.
Bár jól felépített sztoriról van szó és vannak benne bőven csavarok, szerintem az olvasók többsége csak a csapongó fejezetek miatt veszti el a fonalat.
Viszont, a könyv felénél beindult a dolog. Végre egyenesen előre haladt megfelelő tempóban és egyre kevesebb lett a nekem feleslegesnek tűnő ugrálgatás.
Volt néhány jelenet, amit tölteléknek éreztem, míg a fontosabb dolgok nem tűntek úgy ki a többi közül. Szerencsére, elég jól tudom követni a szálakat, még így is, pedig a sok név nem túl nagy segítség.
Mielőtt azonban úgy tűnne, hogy csak negatív dolgokat tudok mondani róla, íme az érem másik oldala.
A történet jól felépített, fordulatokban bővelkedik és kiforrott szereplőkben gazdag.
A főhős, Azoth először nem tűnt annyira szimpatikusnak, de ahogy felnőtt, megszerettem.
A kedvencem mégis Durzo Blint. Ő egy igazán kitűnő figura a maga összetett, ellentmondok saját magamnak dolgaival. A stílusa tetszetős és eszméletlen, miket tud beszólni. A gondolkodása és az, hogy ő a szívtelennek látszó, de érző, ám korán sem puhány figura, eredetivé teszi az egészet. Még nem találkoztam ilyen érdekes egyéniséggel.
Logan karaktere is szimpatikus volt, bár ő nekem már túlzottan is becsületes, jó fiú. Baba azonban nem lett a szívem csücske. Ez a szerelmi szál egyáltalán nem hatott meg, túl kézenfekvőnek találtam. Durzo nőügyei sokkal jobban foglalkoztattak.
Bár a főszereplők Veszelytők, vagyis gyilkosok, mégis az olvasó szívébe kúsznak néhány kampós késsel. Lehet értük izgulni, aggódni és persze az ellenségük korai pusztulását kívánni. Az egyértelműen negatív karakterek ugyanis olyan mélyen gonoszak, hogy nincs mentség a számukra.
Élethű. A veszély valódi, bárki meghalhat, ha hibázik és ez adja a könyv egyik fő vonzerejét. A tettek súlyos következményekkel járnak és akár egy borzalmas láncreakciót is elindíthatnak. A szereplők néha bizonytalanok, kételkednek saját magukban és keresik a megfelelő utat.
Ahogy az a borítón is fel van tüntetve, nem gyerekeknek való olvasmány. Elég durva dolgok is történnek benne és a világa meglehetősen sötét tele borzalommal és kevés fénnyel. De mégis ott pislákol valami az alagút végén, a remény.
Amúgy a harcleírások pontosak, élvezhetőek és a szereplők szépen halnak meg, ami nem könnyű feladat.
Tényleg vegyes érzelmeim vannak. Tetszett, de picit csalódtam. Talán túl sokat vártam tőle. Talán nem találhatok minden könyvespolcon egy újabb kedvencet. Talán a kedvenceimhez viszonyítva nehéz kincsre bukkanni.
Ez a kötet egy trilógia első darabja és bár, már a második rész is elérhető magyarul, nem biztos, hogy el fogom olvasni. Jó könyv, de nem a legjobb, így sajnálok rá olyan sokat kiadni, mint amennyi az eredeti ára. Amúgy viszonylag lezárt darab, ami ugyan hagy maga után néhány nyitott kérdést, de nem vált ki belőlem leküzdhetetlen vágyat a folytatás iránt.
Azoknak ajánlom, akik pörgős könyvre vágynak, eredeti szereplőkre kíváncsiak és nem zavarja őket, ha gyakran fejek és végtagok hullanak. Tényleg erősebb idegzet és magasabb vértűrésküszöb kell hozzá.
Egy kis eszmefuttatás a könyv témájához kapcsolódva.
Sokan kérdezik, miért olvasok véres könyveket, amikben bővelkedik az erőszak és brutális dolgok történnek szegény szereplőkkel. Válaszom egyszerű: egy rózsaszín nyuszi, aki boldogan ugrándozik a mezőn, dög unalmas. Senkit sem érdekel, mert ilyen nincs. A valóságban is van szenvedés, küzdeni kell és mindennek ára van. Én pedig olyan történetet akarok olvasni, amibe bele is tudom élni magam.
Egy idevágó idézettel és egy saját rajzzal, ami a könyv főszereplőjét Kylar Sternt ábrázolja, zárom bejegyzésemet.
"Aki azt szeretné, hogy minden úgy történjen, mint a mesékben, az a meséknek csak a végére emlékszik." /Wilhelm Grimm/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése