A szabadulás

Egy újabb disztópia az olvasmányaim között, ami már szerepelt a Könyves kívánságlista rovatomban (VI. rész), és amiről eddig csupa jót hallottam. 

Mikor először figyeltem fel erre a kötetre, nem tudtam, hogy trilógia nyitó része. Aztán az egyik kedves olvasóm felvilágosított, így már sorozatként kezdtem el olvasni.

Cartaphilus Kiadó munkája (ez eddig az első olvasmányom tőlük) és meg kell jegyeznem, kiváló munkát végeztek. A szöveg hibátlan, ami sajnos szinte ritkaságnak számít a könyvpiacon, a borító pedig hatásos. Ha jól gondolkodom, Amy szerepel a képen és ez a szépia stílus tökéletesen passzol egy letűnt világ emlékéhez. 

Kemény kötést kapott, amire a 800 feletti oldalszám miatt szüksége is volt. Nem könnyű megbirkózni vele, akár önvédelmi fegyvernek is elmenne, bár nem a füstösök ellen...

Fülszöveg:

"Rákbeteg felesége halála után dr. Lear, az özvegy tudós elkezdi kutatni a hosszú élet titkát, a betegségek és az öregedés ellenszerét. A hamarosan a hadsereg felügyelete alá kerülő kísérletsorozat eredményeként azonban a 12 kísérleti alany – minden emberi vonását elvesztve – félelmetes, gyilkos lénnyé alakul át. A kutatás utolsó fázisában a tudósnak szüksége van egy hatéves kislányra is, akit szintén beoltanak a kiszámíthatatlan hatású vírussal. Annak ellenére, hogy a Colorado-hegységbeli kísérleti telepet kommandósok őrzik, a kísérleti alanyok, azaz a „fertőzöttek” kiszabadulnak. Senki és semmi nem állíthatja meg őket, a fertőzés egyre terjed, s mind több ember válik hozzájuk hasonló vérszomjas szörnyeteggé."

Jó néhány disztópiát olvastam már, így joggal mondhatom, ez a könyv a műfaj egyik díszpéldánya. Nagyszerűen van összerakva, tele borzongatóan valósághű pusztulással, értelmes magyarázatokkal és reménnyel.

A történet legnagyobb erőssége az író alaposságában rejlik. A vastagság nem véletlen, Justin Cronin szeret mindent szépen kifejteni, alaposan felvázolni múltat és jelent egyaránt. Ez persze a pörgős akciókönyveknél jóval terjengősebbé teszi a szöveget, mégsem lesz lapos vagy unalmas. Az elejétől a végéig feszültségben tartja az olvasót. Az író stílusára tehát nem lehet panasz. 

Ez egy különleges könyv, mivel nem csak a pusztulás utáni világot mutatja be, hanem a vég folyamatát is. A cselekmény napjaink világában nyit, majd megmutatja, milyen egyszerű véget vetni neki. Aztán jön a pusztulás és káosz, majd a túlélők küzdelme. Az olvasó minden mozzanattal tisztában van, tudja mi és miért történt és ezzel belesüpped a lapok közé és valóságosabban él át mindent.

"Gyorsan történt. Harminckét perc kellett ahhoz, hogy elpusztuljon egy világ, és megszülessen egy másik."

A valósághűség másik oka a hitelesítő fejezetek, vagyis a naplótöredékek, levelezések és hivatalos dokumentumok, amik meg-megtörik a folyószövegből álló fejezeteket.

Sok szálon fut a cselekmény és sok szereplőt vonultat fel. Volt, akit megkedveltem, akit megutáltam és volt, aki semleges maradt. A karakterek pedig legalább olyan kidolgozottak, mint maga a világ. Mindegyikük motivációja teljesen érthető és a különféle személyiségtípusok is jól kirajzolódnak.

Amy különösen a szívemhez nőtt, mert ő különleges. Különleges volt az elején, a közepén és a végén, igaz szerintem jóval többre is képes lenne. Talán majd a folytatásban.

Nagyon tetszett a szereplők kapcsolata a hétköznapi konfliktusoktól a sok ijedt ember kis térben összezárt elkerülhetetlen problémáiig. A szerelmi szálak takarék üzemmódban működtek, tökéletesen passzolva ehhez a kegyetlen világhoz. Örültem, hogy egyik pár kapcsolata sem lett túlságosan hangsúlyos, inkább megmaradt a háttérben színezéknek.

Cronin a pusztulás okának kiváló érzékkel alkotta meg a füstösöket/fertőzötteket. Egyszerre használta a vírus okozta fenyegetés és a vámpírok őrületét létrehozva egy különleges vámpírkórt. Ötletes és egyedi. Az álmokért pedig külön piros pontot érdemel.

A történet tehát nagyszerűen van felépítve, a hangulata is szükségszerűen borongós és nyomasztó. Van itt minden az emberi kegyetlenségtől, a vérszomjon át az atombombák szörnyűségéig. (Engem mégis inkább a szülés leírása csapott kicsit mellbe. Megbirkózom a tömegméhszárlással, a leszakadó végtagokkal, de egy ilyen részletes szülőszobai jelenethez még nem vagyok elég edzett.) Ez nem egy könnyed, nyári olvasmány, inkább a rágósabb fajta. 

Összességében tehát nagyon tetszett, bátran ajánlom mindenkinek, aki egy posztapokaliptikus könyvre vágyik. 

"A bátorság nem nehéz, amikor az alternatíva az, hogy megölnek. A remény a nehéz."

Kiegészítés:

Ahogy már a bejegyzés elején is említettem, trilógiáról van szó. Van még bőven potenciál ebben a világban, a szereplőkben és persze az íróban is. A szabadulás vége el is húzza a mézesmadzagot.

A második rész, Tizenketten címmel a kiadó ígéretei szerint, még ebben az évben megjelenik magyarul. Már a címe is sugallja, milyen háborút tartogat az olvasóknak, így nagyon kíváncsi vagyok rá.

A harmadik rész, The City of Mirrors még az alkotás stádiumában van. Cronin 2014-re ígérte, így hazánkban jó eséllyel csak 2015-ben fog megjelenni. No, de a jó könyvekre érdemes várni, türelmes vagyok.

Új nap virrad

Egy kis áttekintés a Tündérkrónikák korábbi részeiről, mielőtt rátérek az ötödik és egyben befejező kötetre:

Tündérkrónikáim

Karen Marie Moning tündéres fantasy sorozata meglehetősen nagy népszerűségnek örvend. Az új részek megjelenését mindig lelkesen várták a rajongók, ami tekintve a történet izgalmait és a kínzásnak is minősíthető függővégeket, cseppet sem meglepő. A magyar olvasok pedig talán még nagyobb örömmel fogadták az új könyveket. 

Kelly Kiadó kezdte el a sorozatot és adta ki az első három könyvet (Keserű ébredés, Álom és valóság, A hajnalra várva), majd a Cor Leonis Kiadó vett át és folytatta az utolsó két kötet, a negyedik Rossz hold kelt fel és az ötödik, bejegyzésnek is címet adó, Új nap virrad piacra dobását.

Tündérek a polcomon

A borítók mindegyik rész esetében szépek és a szövegek gondozására sem lehet panasz. Egyedül a gerincük miatt morgolódhat a könyvgyűjtő. A harmadik rész ugyanis új gerincet kapott megtörve így a sorozat egységét. Ezt a rajongók nagy része sérelmezte is, talán ezért nyúlt vissza a Cor Leonis az eredeti sémához. A negyedik rész így ismét passzolt az alapötlethez, ám az ötödik könyv megint más gerincet kapott. A polcon kissé furcsán mutatnak egymás mellett.

A sorozat erőssége a kidolgozott tündérvilág, a sok-sok rejtély és izgalom, valamint a jól megalkotott karakterek.

Bár az első részben voltak fenntartásaim a főhőssel szemben és az akciót is laposnak találtam, ez a későbbi részekben csak javult. Szép ívet járnak be a részek egyre fokozva a kíváncsiságot és a feszültséget. A karakterek pedig fejlődnek, főleg Mac, aki a rózsaszín kislányból, erős és magabiztos nő lett. 

Ennek fényében nem csoda a népszerűség, hanem reális következmény. Nekem nagyon tetszett és örülök, hogy a polcomon tudhatom őket.

Fantasykedvelőknek meleg szívvel ajánlom, illetve mindazoknak, akik vagány női főhősről szeretnének olvasni. Tényleg sokakat rabul ejt az a könyvsorozat, amire jó példa, hogy még anyukám is olvassa.

Kissé félve adtam a kezébe az első részt, mikor olvasnivalót kért tőlem, ám rövidesen kiderült, őt is elbűvölték a tündérek. 

Szóval csak bátran kezdjen bele bárki, ha felkeltettem kíváncsiságát. És egy jó tanács: ha az első könyv nem győz meg teljesen, akkor is adj esélyt a másodiknak, mert a folytatás egyre jobb és jobb lesz.

Tehát ötödik könyv, befejező rész.

A borító, mint már említettem, ezúttal is mutatós lett. Vastagságra közel duplája az előző részeknek 600 oldalával, no de amilyen sűrű a cselekmény, ez teljességgel érthető.

Egy kis statisztika Molyról: ez a könyv a negyedik legjobb fantasy és a tizedik legjobb kortárs könyv a ranglistán.

Fülszöveg:

"Mac sokszor érezte már, hogy mindent elveszített, de ahogy ott áll a sziklaszirten, lábai előtt egy halott férfival, akit ő segített megölni, már tudja minden átélt borzalom csak rózsaszín közjáték volt. A nővére miatti bosszú már túl kevés, a szülei utáni aggódás eltörpül, a világ megmentése csupán másodlagos. A bűntudat, amit az emberélet kioltása okozott, és a remény, hogy van kiút az ismeretlen, tündérátokkal sújtott világból, szinte jelentéktelenné válik az egyre több kérdés, és a sürgető vágy mellett, hogy visszaszerezze azt, amit saját önön hibájából elvesztett. Az Új nap virrad nem csak az alternatív tündérbirodalmakat, de Olvasók világát is kiforgatja a négy sarkából, mielőtt választ adna bármelyik kérdésre is! Titkok és izgalmak rejtőznek minden oldalon, ahogy egyre inkább haladunk a történet vége felé. Az Új nap virrad is elemi erővel ejti rabul az embert a legelejétől, és nem is ereszti egészen a legvégéig, ahol a legnagyobb rejtély megoldása vár. Mit akar a Sinsar Dubh? Igaz-e a prófécia, és Mac tényleg pusztulást hoz-e a világra? Még mindig az Alina halála miatti bosszú a legfontosabb? Mi történet valójában V’Lane-nel? Egyáltalán ki a halott férfi Mac lábainál? Na és kicsoda valójában Mac? De ami a legfontosabb, maradt-e még annyi fény a világban, hogy minden jóra forduljon?"

Mindig próbálom nem elszólni magam az értékelések írásakor, néha azonban elkerülhetetlenek a kisebb spoilerek. Szóval innentől spoiler veszély, úgy  tessék olvasni!

A felfelé ívelő tendencia tovább folytatódik. A könyv ott veszi fel a cselekmény folyamát, ahol a negyedik kötet véget ért. Nem túl meglepő, hogy kit is szúrt le Mac a lándzsájával, amit hatalmas kiborulás követ. Mac elveszti a fejét érthető okokból, mégis kedvem lett volna ráordítani, hogy térjen végre észhez.

Aztán persze megtörtént az, amit előre vártam és már csak az volt a kérdés, hogyan mászik ki Mac ezután az önként vállalt kátyúból.

Az eleje tehát jól követhető, aztán jön a "könyv" és minden fenekestől felfordul. Mind a 600 oldal egy-egy újabb múltbéli homályos emlék, egy újabb kérdés és egy újabb elmélet különböző arányú egyvelege. A történet szálai úgy összekuszálódnak, hogy ha valaki megpróbálja kibogozni, beleragad.

Én legalábbis így jártam, mikor volt egy elméletem, jött Mac és hangoztatta a saját elméletét egyre meggyőzőbben és elbizonytalanított. Aztán persze végül kiderült, hogy az eredeti gyanúm közelebb állt  az igazsághoz. 

Ebben a részben ugyanis semmi és senki sem az, aminek látszik.

No, de ennyit a cselekményről, bogozza ki mindenki maga. Írok inkább a részletekről és a benyomásimról.

A könyv öt egységből áll és minden egység elején két idézet szerepel, amiből az egyik általában dalszövegrészlet. Ezek a dalok pedig jól passzolnak.

Mac szemszöge adja az alapot, ám az előző kötet példáján, itt is fel-fel bukkan Dani nézőpontja is, valamint minden Barrons rajongó örömére a mogorva könyvesboltos is kapott egy rövid nézőpontot. A fejezeteket pedig tovább színesítik Dani Hírmondójának lapjai.

Mac továbbra is vagány és erős nő a kezdeti megingás ellenére is, így végig megőrizte szimpátiámat. Dani kicsit többet is szerepelhetett volna és a végén még elkélt volna egy Mac-Dani beszélgetés, de ez csak az én véleményem.

Barrons továbbra is sötét, szexi és rejtélyes, ám szerencsére ebben a részben fény derül minden motivációjára és persze arra is, kicsoda, micsoda, még ha nincs is felcímkézve. Az egója természetesen továbbra is egy felhőkarcoló méreteivel vetekszik. 

A párbeszédek ebben a részben is pörögnek, van min kuncogni, ahogy a szereplők egymás torkának esnek, vagy épp bosszantják a másikat.

V'Lane, bár nem a szívem csücske, el kell ismernem nagyszerű karakter. Sikerült meglepnie, amiért piros pontot érdemel. A másik szereplő, aki pozitív benyomást keltett, az Christian, bár őt eddig is kedveltem. (Igaz, az őt ért fordulat nem lett teljesen kiaknázva.)

Rowena egy gonosz banya, nem is ragozom tovább, a sidhe-látók fejlődnek, de még mindig birkák kissé Dani szavaival élve. Darroc pedig, nos ő úgy el volt telve magától, hogy csak vigyorogtam rajta és vártam a vesztét. (ÁTS, te meg lebuktál, bár egy időre Mac megtévesztett, de akkor is átláttam rajtad.) 

Ebben a kötetben is rengeteg a rejtély és a kérdés, ám a befejező részek jó szokásához híven, a végén mindenre fény derül. Közben viszont az olvasó úgy elveszik a szálakban, hogy azt se tudja Mac fiú-e vagy lány. Moning tehát nagyszerűen vezeti a szálakat, és ahogy visszautal egy-egy korábbi mozzanatra, csak még hihetőbbé teszi a fejleményeket. Nagyon sokat fejlődött az elő könyv óta.

Összességében tehát nagyon tetszett. Egy kiváló sorozat nagyszerű befejezése, ahol minden darab a kirakós helyére kerül és az olvasót hosszú kötetek óta kísértő kérdőjelek is feloldódnak.

Aki olvasta az előző négy kötetet, nem fog csalódni, aki pedig még nem, az bátran vágjon bele. (Egy tipp: az olvasó jobban jár, ha mikor elkezdi a sorozatot, már mindegyik rész a keze ügyében pihen az idegtépő függővégek miatt.)

Mindig maradj a fényben!

(főleg, ha nincs nálad MacHalo)

Mozgóképek X.

Káoszba fulladt júniusban nem volt túl sok időm filmekre. Épp ezért a filmes rovat bejegyzésében sem tudok 4 filmnél többről beszámolni. Ezúttal meglehetősen vegyes lett a műfaji paletta.

Mellékhatások

"Emily (Rooney Mara) és Martin (Channing Tatum) fényűző életet éltek, mindenük megvolt, amire csak vágytak, egészen addig, míg Martin belső kereskedés miatt börtönbe nem került. Négy év után a fiatal feleséget épp úgy letaglózza férje szabadulása, mint mikor lecsukták: képtelen örülni az együtt töltött időnek, mély depressziója öngyilkossági kísérletbe kergeti. Emily felkeresi Jonathan Banks (Jude Law) pszichológust, abban reménykedve, hogy a terápiák, és az antidepresszánsok kirántják elkeseredettségéből, és újra élvezni tudja az életet. De Emily tünetei nem változnak, egyre sötétebb gondolatai már-már az őrületbe kergetik őt. Ekkor dönt úgy Banks, hogy egy új gyógyszert ír fel a fiatal nőnek, azonban a nem várt mellékhatásokkal senki nem számol."

Ígéretes ismertető, ígéretes színészek és sok-sok pozitív kritika. Nem volt kétséges, hogy megnézem. Kicsit talán sokat vártam tőle a híresztelések alapján, talán ezért nem kapja meg tőlem a maximális pontot. 

Jó volt, érdekes volt, egész ügyes csavart vittek bele, de lassan haladt és a vége nem tetszett. Egyszerűen nem nyújtott "feloldozást" a befejezés, maradtam tovább a bizalmatlanság és kissé lehangoltság állapotában. No, de ez egy komoly film, nem is lett volna reális a rózsaszín befejezés. Csak nem tetszett a vége és kész, néha van ilyen.

Azoknak ajánlom, akik megfontolt, érdekes filmeket keresnek, illetve a pszichológia iránt érdeklődőknek. Persze senki sem lesz tőle lélekbúvár, de talán segít megérteni, mit is csinál egy ilyen mókus a bőrkanapés szobájában.

Boszorkányvadászok

"Miután gyerekként rákaptak a vér ízére, János (Jeremy Remner) és Júlia (Gemma Arterton) önbíráskodó bosszúállók lettek, a megtorlás elszánt angyalai. Ám sejtelmük sincs róla, hogy most ők válnak prédává, és a boszorkányoknál sokkal hatalmasabb gonosszal kell szembenézniük, a saját múltjukkal."

Mikor megláttam a bemutatóját, azt gondoltam: "Hű, de laza!" Összemosni egy Penge vagy Underworld stílusú akciófilmet az egyik legismertebb gyerekmesével nagyon vagánynak tűnt. 

Aztán elkezdtem nézni és úgy a 10. perc után nem tudtam eldönteni, sírjak vagy nevessek. Végül az utóbbi mellett maradtam és végigvihogtam az egész filmet.

A látványvilág gagyi, a történet unalmas, lerágott csont, mellőz minden eredetiséget és a színészek sem nyerték el szimpátiámat. Mintha nem merték volna igazán átdolgozni a mesét, ami nagy hiba volt. 

Aki pörgős filmre vágyik, keressen másikat, a boszik kedvelői pedig jobb, ha távol maradnak tőle (kivéve a vasorrú bába ábrázolásmód rajongóit). Agykikapcsolós, délutáni mesének azért elmegy.

First Time

"A vígjáték két olyan tini évődését mutatja be, akik először esnek szerelembe, és a szex is első alkalommal kopogtat az ajtajukon. Dave útját követhetjük nyomon, egy gimis végzőst, aki egy olyan lány után epekedik, akit nem kaphat meg. Aubrey harmadéves, művész lélek, ám a dögös pasija nem érdekli túlzottan. Amikor Dave és Aubrey egy partin összefutnak, egy véletlen beszélgetés után felpattannak azok a bizonyos szikrák…"

Csak bámulni akartam a képernyőt és nem gondolkodni, mikor erre a fimre vetemedtem. Néha kifejezetten pihentetőek a tinivígjátékok. 

A történetben nincs semmi extra, leszámítva a tényt, hogy nagyon valóságos. Első szerelem, első botlások, pont mint az életben.

A cselekmény lassan halad, pontról pontra bontakozik ki és bár a szereplőkben sincs semmi különös, megragadja a néző figyelmét. Engem legalábbis lekötött a tétova love sztori, meg néhány mosolyogtató jelenet. Célnak megfelelt.

Tinifilmek kedvelőinek bátran ajánlom. 

(Amúgy Aubrey pasija mitől dögös? Vártam az átlag helyes srácot a fogkrémreklámokból, erre kaptam egy tinédzserkorban megrekedt, jetire hajazó fazont. Tudom, tudom ízlések és papucsok...)

Vonzások (Stoker)

"Miután India (Mia Wasikowska) édesapja autóbalesetben meghal, Charlie nagybátyja (Matthew Goode), akiről azt sem tudta hogy létezik, hozzájuk költözik, hogy segítsen neki és érzelmileg labilis édesanyjának, Evelyn-nek (Nicole Kidman) átvészelni a nehéz időszakot. Nem sokkal érkezése után India rájön, hogy a titokzatos de elbűvölő embernek rejtett szándékok mozgatják, ám ahelyett hogy megrémülne tőle, a lány egyre jobban a rabjává válik"

Ezt a filmet elsősorban a színészek miatt néztem meg. Nicole Kidmant gondolom, senkinek sem kell bemutatnom és talán Mia Wasikowska neve is ismerősen cseng. Róla már írtam korábban pár sort (A nyugtalanság kora) és most sem okozott csalódást. Nagyszerűen játszott.

Persze a jó színészek még nem garantálják a sikert, több kell ahhoz. Itt pedig szerintem minden adva van. Jó történet, ami bár lassan halad végig izgalmas, ahogy állandó feszültségben tartja a nézőt, és remek látványvilág. A közeli képek, a színek kissé tompa árnyalata és a sejtelmesen kimaradt képsorok tökéletesen passzolnak a hangulathoz. A zene pedig zseniális.

Nagyon tetszett ez a film, hiába elég elvont és talán egy cseppet beteg, engem megfogott. 

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a pszicho-thrillereket, nem fog csalódni.

Pontozás:

Vonzások                       ->    10

Mellékhatások                ->     9

First Time                       ->     7

Boszorkányvadászok      ->     4 

A végére hoztam egy kis muzsikát a Vonzások legjobb dallamát:

Delírium

Ezt a könyvet azért olvastam el, mert az írónő munkájához volt már szerencsém korábban is. A polcomon csücsül a Mielőtt elmegyek, ami egy nagyszerű könyv, és ami meggyőzött Lauren Oliver írói képességeiről.

A Delírium egy disztópia trilógia első része.

Ciceró Kiadó munkája és ezúttal semmi extra nincs a kivitelezésben. A borító egyszerű, már-már átlagos, vastagságra pedig 400 oldal körül van. A viszonylag nagy betűtípus és az írónő gördülékeny stílusa miatt azonban hamar végig lehet olvasni.

Fülszöveg:

"„Kilencvenöt nap, és védett leszek. Nem tudom, fájni fog-e a kúra. Túl akarok lenni rajta. Nehéz türelmesnek maradnom. Nehéz nem félni, amíg nem vagyok biztonságban, habár a delírium eddig még elkerült. Mégis aggódom. Állítólag a régi időkben az emberek megőrültek a szerelemtől. Ez a legelvetemültebb gyilkos a világon: akkor is végez az áldozattal, ha megérinti, és akkor is, ha nem.”

Már az alcím figyelemfelkeltő "Nincs halálosabb kór a szerelemnél". No, persze ezt félre lehet értelmezni tipikus romantikus könyvnek titulálva. Ez viszont ízig-vérig disztópia, hiába a szerelem kiemelkedett fontossága.

Lauren Oliver stílusa még mindig nagyszerű. Könnyed, részletes, tele hangulatokkal és érzésekkel. Nem lehet rá panaszom.

Az alapötlet pedig zseniális. Szerelem, mint halálos kórság? Miért nem jutott ez eddig senkinek sem az eszébe? Először jókat mosolyogtam a tüneteken, a betegség meghatározásán és úgy általában az egészen. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ez cseppet sem vicces. Többről van itt szó, mint holmi romantikaellenes próbálkozásról, ez kemény diktatúra, agymosás és az emberi élet és szabad akarat sárba tiprása.

Nem csak a szerelmet veszik el az emberektől a kúra során, hanem minden érzelmet. A kikezeltek teljes apátiában élik ingerszegény életüket és csak a kötelesség, a társadalmi elvárások és a megszokott rutin hajtja őket előre. Ez pedig szörnyű és dühítő. Az én lelkem ugyanis az "Élj szabadon, vagy halj meg!" eszmét képviseli.

Disztópia a javából, amire tökéletes példa a balul végződött titkos buli és Lena szomszédjának kutyája. Aki ezek után is romantikus könyvnek tekinti, az keressen fel egy pszichológust.

Minden fejezet előtt van egy kis idézet, ami segít megérteni a könyv világát és jól körülhatárolt teret ad a háttérbe. Pontosan le vannak fektetve a szabályok, ahogy az egy ilyen típusú könyvben kell. 

Lena érdekes karakter. Szabad szellemű olvasóknak valószínűleg kezdetben érthetetlen, hiszen nem egy lázadó típus, mint Hana, ám ez így tökéletes. Sok dologban nem értettem egyet vele és ez így volt rendjén. Hiteles volt a környezetéhez, a világhoz, amiben felnőtt, az elvárásokhoz és hitelesen változott a cselekmény során. Nem szabad elítélni, amiért komolyan betegségként tekintett a szerelemre, hiszen erre nevelték, mióta az eszét tudta. 

A szereplők tehát reálisak, és itt nem csak Alexre vagy Hanára gondolok, hanem az összes felbukkanó személyre, legyen bármennyire jelentéktelen mellékszereplő. Részét képezik a világnak, passzolnak bele.

Lena és Alex kapcsolata szépen alakult, minden mozzanata valóságosnak hatott, mégis engem Lena és Hana barátsága jobban megérintett. Sokkal érdekesebbnek találtam a kapcsolatukat, mint a romantikus vonalat.

Az alapötlet, a világ és a karakterek tehát jók, nekem mégis hiányzott valami.

Szeretem a lassú folyású könyveket, itt pedig a cselekmény lassan halad, azonban hiányzott valami. Hiába kedveltem a stílust és tetszett a szép kibontakozás, néhol elég lagymatagnak találtam. Itt-ott nem kötötte le eléggé a figyelmemet és a vége (egy csavart leszámítva) kikövetkeztethető volt. Annyira tudtam, hogyan fog véget érni, ami sokat rontott a varázson. Valahogy nem tudtam teljesen belemerülni a könyvbe és a hangulatba, pedig olyan jól indult. A közepe táján megfeneklett a lendületem, amin az utolsó pár oldal akciója sem segített. 

Hiába a remek és egyedi világ, végül ebből is egy ifjúsági disztópia lett a sok közül. (Kicsit talán a Csúfokra emlékeztetett.) Olvastam már hasonlót.

Összességében tehát tetszett, még mindig szeretem az írónő stílusát, de nem múlta felül előző regényét, sőt, számomra jóval alatta maradt. Ettől függetlenül bátran ajánlom Lauren Oliver rajongóinak, a disztópia kedvelőinek és mindenkinek, akit már elkapott a szerelem kórsága. 

Kiegészítés:

Ahogy a bejegyzés elején is írtam, ez egy trilógia nyitó darabja. A második rész, Káosz címmel már megjelent, míg a befejező kötet, ami a Rekviem nevet kapta, a hónapban fog a boltokba kerülni. A kiadó legalábbis ezt ígérte.

Szeretném elolvasni a teljes trilógiát, mivel forradalom szagát érzem a levegőben.

Könyves kívánságlista VII.

Június utolsó napja van, így eljött az ideje Könyves kívánságlista rovatom következő részének.

Hiába van mindig picivel több, mint elég könyvem olvasásra várva, nem bírom megállni, hogy ne vadásszak új könyvek után. Komplett könyvkatalógus részleg van az agyamban benne minden olyan könyvvel, ami érdekel, akár olvastam már, akár nem. Mégsem árt néha listát írni róluk.

Erről jut eszembe, pár napja kezembe került egy régi jegyzetfüzetem. Minden lapot igyekszem kihasználni, így a félig megtelt füzeteket is őrizgetem, hátha jó lesz még valamire. Ebben pedig a firkáim és jegyzeteim mellett találtam egy listát, méghozzá egy könyves kívánságlistát. A következő könyvek szerepeltek rajta: A szél árnyéka, Éjjeli utazás, Fekete bárány, Lélektelen, Az árnyak útján, Angyalvér.

Ez a lista van vagy három éves és a hat könyvből négyet olvastam is. A maradék kettő pedig már csak akkor csigázna fel, ha szembe jönne a könyvtárban. 

Ebből is látszik, hogy a kívánságlistám nagyon képlékeny. Jelenleg négy könyv csücsül rajta:

Haladjunk jobbról balra:

Sophie Kinsella - Segítség, kísértet!

Ez a könyv akkor került fel a listámra, mikor épp megcsömörlöttem olvasmányaimmal. Rájöttem ugyanis, hogy nagyon kevés vidám könyvet olvasok és ez talán nem a legegészségesebb amúgy is sötétlila lelkemre nézve. Éppen ezért vidám könyvre kezdtem vadászni, hogy jobb kedvem legyen. Ekkor bukkantam rá erre a könnyed, reményeim szerint humoros történetre.

Sophie Kinsella neve Egy boltkóros naplója miatt lehet ismerős. Vidám, csajos könyveket ír, ez a kötete pedig egy kis természetfeletti vonalat is kapott, így megtetszett. Ráadásul olcsón be tudom szerezni, ami tovább növelte vonzalmamat. Ha épp nem lesz sok olvasásra váró saját könyvem és ismét rám tör a "Na, ne már, hogy csak negatív könyveket olvasok!" szindróma, akkor kedélyjavítónak beszerzem. Addig viszont marad a kívánságlistámon.

Victoria Schwab - Az Archívum

Meglehetősen új könyv (2013-as megjelenésű) és Molyon csupa jót hallottam róla. Érdekes és izgalmas történetnek ígérkezik és ha jól vagyok informálva, nincs folytatása. 

A szellemes téma a gyengém (Szellem névvel ez gondolom senkit sem lep meg.) így nagyon piszkálja a fantáziámat. Majd talán egyszer beszerzem.

Michelle Moran - Nefertiti

Ezt a könyvet egyik kedves olvasóm ajánlotta. Mindig szívesen fogadom a tippeket, ez most sem volt másképp. Az ajánlás alapján nem is maga a sztori vonz, bár az egyiptomi történelem igazán érdekes (amíg nem kell elszavalni az Óbirodalom uralkodóinak névsorát), hanem a stílus. Szívesen elolvasnám.

J. A. Redmerski - A soha határa

Friss megjelenésű könyv, amit mostanában nagyon sokan olvasnak. Megtetszett a borító és a cím, így mikor a kiadó akciót hirdetett rá, jobban utánanéztem és kacérkodtam a gondolatával.

Érdekes könyvnek tűnik, bár hallottam róla jót és rosszat egyaránt. Végül nem vettem meg, mert bőven van olvasnivalóm, ám felkerült a listámra, hogy majd esetleg később, ha könyvhiányom lenne, eszembe jusson. 

Nem vagyok olvasásfüggő
Abba tudom hagyni, amint befejeztem még egy fejezetet

A rovat legutóbbi része óta tehát ez a négy könyv keltette fel kíváncsiságomat. Rá- és lebeszélni még mindig ér és más könyvek ajánlását is szívesen fogadom. 

Igaz, nem ígérhetem, hogy hamarosan újabb könyveket pakolok a várólistámra, mivel még mindig vár rám 12 csinos kis kötet és jelenleg is két könyvet olvasok egyszerre, bár a Delíriumot gyorsan befejezem, amint el tudok szakadni a féltéglaméretű másik olvasmányomtól (A szabadulás). Persze, mivel most van bőven szabadidőm, amit olvasásra fordíthatok, gyorsabban fogyasztom a lapokat.

F. barátom megjegyezte, mikor elmeséltem neki, szám szerint hány könyv vár arra, hogy olvassam: "Elleszel velük egész nyáron." 

Mire én: "Viccelsz? Max egy hónap és jöhet a következő adag." 

Ez történik, ha egy könyvmoly kiélheti szenvedélyeit...

D.E.A.R.

D.E.A.R. = Drop Everything And Read (Dobj el mindent és olvass)

Ez a négy betű határozza meg jelenleg napjaimat. Egyszerűen csak olvasok és kész.

A blog már több, mint három éve szerves része lett életemnek. Pont akkor kezdtem bele, mikor az egyetemi oktatásba igyekeztem beküzdeni magam. Azóta pedig sok fontos, meghatározó, boldog és szomorú dolog történt velem, amiknek hol volt nyoma bejegyzéseimben, hol nem. 

Csak néha szoktam személyesebb hangvételű sorokat írni, mivel úgy gondolom, senkit sem érdekelnek apró-cseprő dolgaim és annyira nincs feltűnési viszketegségem, hogy világgá kürtöljem, mit ettem mondjuk ebédre. Van azonban olyan helyzet, mikor szükségét érzem a számomra fontos mozzanatok leírásának még ha csak vázlatosan is. 

Ez egy ilyen pillanat, ilyen bejegyzés.

Lezárult ugyanis egy újabb szakasz az életemben. Végeztem az egyetemmel (bár remélhetőleg nem örökre) és ezzel egy hároméves periódust hagytam a hátam mögött. 

Címszavakban, adatokkal ez azt jelenti, hogy: 

- 339 blogbejegyzést írtam

- 150 regényt olvastam

- rászoktam a kávéra

- szereztem 3 új barátot és egy expasit

- többé-kevésbé megtanultam jógázni és íjjal lőni

- felcsaptam bébiszitternek

- picit háziasabb lettem

- no, és szereztem egy diplomát

Szóval cseppet sem unatkoztam és ez alatt a pár év alatt, tudtam, hol a helyem a világban, ám ahogy minden más, ez sem tarthat örökké. Tudom, kicsit fura vagyok, de szeretek tanulni, szeretek egyetemre járni és hiányozni fog a jól bevált rutin. Ugyanakkor örülök, hogy végre vége van.

Az elmúlt félév kész káosz volt, az utóbbi két hét pedig maga az apokalipszis. Adrenalinon, csokin és kávén éltem, alig aludtam, egy barlanglakó remete szociális szintjére fejlődtem vissza és kaptam egy kisebb idegösszeomlást mély depresszióval megfűszerezve. Van mit kipihennem...

Épp ezért lett a szlogenem: D.E.A.R. vagyis mostantól két hónapig csak a lábamat lógatom és azt teszek, amit akarok és akkor, amikor én akarom.

Nyári terveim tehát a következők:

- minimum napi 8 órát aludni

- olvasni, olvasni, olvasni

- alkotni (írni, rajzolni, kreatívkodni)

- képeslapokat küldeni és kapni (Éljen a Postcrossing!)

- visszaszocializálódni a társadalomba, vagyis barátokat, ismerősöket, rokonokat látogatni

- utazni belföldön és talán külföldön is

- sportolni, mert egy éti csiga is fittebb nálam 

- gazdag férjet fogni, aki vesz nekem egy könyvtárt

Na, jó, férj nem kell, de a könyvtár jöhet. A többiből viszont nem engedek. Nagy valószínűséggel nem lesz sok hasonló lustálkodással tölthető alkalmam, így ki kell használnom a nyár minden percét. 

A tervek tehát megvannak és tudom, hogy sok dolog fog közbejönni, de mindent megteszek, hogy leküzdjem őket. Kezdetnek rendelek egy kis napsütést és forróságot, hogy végre elmehessek úszni és ha ez megvan, rendszeresíteni is fogom. 

A könyvek falása is megkezdődött, bár a bőség zavara miatt, azt sem tudom, melyikhez kapjak. Valószínűleg több könyvet fogok egyszerre olvasni, ahogy épp kedvem tartja.

Csikóhalas fülbevalók

Alkotni is alkottam már egy helyes kis fülbevalót, bár nem volt nehéz feladat, sőt. 

Kreatív boltban bóklászva találtam ezeket az eszméletlenül aranyos csikóhalgyöngyöket. Nem hagyhattam ott, szinte könyörögtek, hogy vegyem meg őket. Haza is hoztam hát és fülbevalót varázsoltam belőlük, ahogy a mellékelt képen látszik. 

Plusz folyamatban van két medál felfűzése, egy csomózott fülbevaló befejezése és akarok még egy csomózott karkötőt is.

Ötletekben tehát nem szenvedek hiányt, amint kedvet érzek hozzájuk, vagy megszáll az ihlet már dobok is el mindent és rákoncentrálok valamelyik munkára. 

Jöhet a nyár és a D.E.A.R. időszak!