Új nap virrad

Egy kis áttekintés a Tündérkrónikák korábbi részeiről, mielőtt rátérek az ötödik és egyben befejező kötetre:

Tündérkrónikáim

Karen Marie Moning tündéres fantasy sorozata meglehetősen nagy népszerűségnek örvend. Az új részek megjelenését mindig lelkesen várták a rajongók, ami tekintve a történet izgalmait és a kínzásnak is minősíthető függővégeket, cseppet sem meglepő. A magyar olvasok pedig talán még nagyobb örömmel fogadták az új könyveket. 

Kelly Kiadó kezdte el a sorozatot és adta ki az első három könyvet (Keserű ébredés, Álom és valóság, A hajnalra várva), majd a Cor Leonis Kiadó vett át és folytatta az utolsó két kötet, a negyedik Rossz hold kelt fel és az ötödik, bejegyzésnek is címet adó, Új nap virrad piacra dobását.

Tündérek a polcomon

A borítók mindegyik rész esetében szépek és a szövegek gondozására sem lehet panasz. Egyedül a gerincük miatt morgolódhat a könyvgyűjtő. A harmadik rész ugyanis új gerincet kapott megtörve így a sorozat egységét. Ezt a rajongók nagy része sérelmezte is, talán ezért nyúlt vissza a Cor Leonis az eredeti sémához. A negyedik rész így ismét passzolt az alapötlethez, ám az ötödik könyv megint más gerincet kapott. A polcon kissé furcsán mutatnak egymás mellett.

A sorozat erőssége a kidolgozott tündérvilág, a sok-sok rejtély és izgalom, valamint a jól megalkotott karakterek.

Bár az első részben voltak fenntartásaim a főhőssel szemben és az akciót is laposnak találtam, ez a későbbi részekben csak javult. Szép ívet járnak be a részek egyre fokozva a kíváncsiságot és a feszültséget. A karakterek pedig fejlődnek, főleg Mac, aki a rózsaszín kislányból, erős és magabiztos nő lett. 

Ennek fényében nem csoda a népszerűség, hanem reális következmény. Nekem nagyon tetszett és örülök, hogy a polcomon tudhatom őket.

Fantasykedvelőknek meleg szívvel ajánlom, illetve mindazoknak, akik vagány női főhősről szeretnének olvasni. Tényleg sokakat rabul ejt az a könyvsorozat, amire jó példa, hogy még anyukám is olvassa.

Kissé félve adtam a kezébe az első részt, mikor olvasnivalót kért tőlem, ám rövidesen kiderült, őt is elbűvölték a tündérek. 

Szóval csak bátran kezdjen bele bárki, ha felkeltettem kíváncsiságát. És egy jó tanács: ha az első könyv nem győz meg teljesen, akkor is adj esélyt a másodiknak, mert a folytatás egyre jobb és jobb lesz.

Tehát ötödik könyv, befejező rész.

A borító, mint már említettem, ezúttal is mutatós lett. Vastagságra közel duplája az előző részeknek 600 oldalával, no de amilyen sűrű a cselekmény, ez teljességgel érthető.

Egy kis statisztika Molyról: ez a könyv a negyedik legjobb fantasy és a tizedik legjobb kortárs könyv a ranglistán.

Fülszöveg:

"Mac sokszor érezte már, hogy mindent elveszített, de ahogy ott áll a sziklaszirten, lábai előtt egy halott férfival, akit ő segített megölni, már tudja minden átélt borzalom csak rózsaszín közjáték volt. A nővére miatti bosszú már túl kevés, a szülei utáni aggódás eltörpül, a világ megmentése csupán másodlagos. A bűntudat, amit az emberélet kioltása okozott, és a remény, hogy van kiút az ismeretlen, tündérátokkal sújtott világból, szinte jelentéktelenné válik az egyre több kérdés, és a sürgető vágy mellett, hogy visszaszerezze azt, amit saját önön hibájából elvesztett. Az Új nap virrad nem csak az alternatív tündérbirodalmakat, de Olvasók világát is kiforgatja a négy sarkából, mielőtt választ adna bármelyik kérdésre is! Titkok és izgalmak rejtőznek minden oldalon, ahogy egyre inkább haladunk a történet vége felé. Az Új nap virrad is elemi erővel ejti rabul az embert a legelejétől, és nem is ereszti egészen a legvégéig, ahol a legnagyobb rejtély megoldása vár. Mit akar a Sinsar Dubh? Igaz-e a prófécia, és Mac tényleg pusztulást hoz-e a világra? Még mindig az Alina halála miatti bosszú a legfontosabb? Mi történet valójában V’Lane-nel? Egyáltalán ki a halott férfi Mac lábainál? Na és kicsoda valójában Mac? De ami a legfontosabb, maradt-e még annyi fény a világban, hogy minden jóra forduljon?"

Mindig próbálom nem elszólni magam az értékelések írásakor, néha azonban elkerülhetetlenek a kisebb spoilerek. Szóval innentől spoiler veszély, úgy  tessék olvasni!

A felfelé ívelő tendencia tovább folytatódik. A könyv ott veszi fel a cselekmény folyamát, ahol a negyedik kötet véget ért. Nem túl meglepő, hogy kit is szúrt le Mac a lándzsájával, amit hatalmas kiborulás követ. Mac elveszti a fejét érthető okokból, mégis kedvem lett volna ráordítani, hogy térjen végre észhez.

Aztán persze megtörtént az, amit előre vártam és már csak az volt a kérdés, hogyan mászik ki Mac ezután az önként vállalt kátyúból.

Az eleje tehát jól követhető, aztán jön a "könyv" és minden fenekestől felfordul. Mind a 600 oldal egy-egy újabb múltbéli homályos emlék, egy újabb kérdés és egy újabb elmélet különböző arányú egyvelege. A történet szálai úgy összekuszálódnak, hogy ha valaki megpróbálja kibogozni, beleragad.

Én legalábbis így jártam, mikor volt egy elméletem, jött Mac és hangoztatta a saját elméletét egyre meggyőzőbben és elbizonytalanított. Aztán persze végül kiderült, hogy az eredeti gyanúm közelebb állt  az igazsághoz. 

Ebben a részben ugyanis semmi és senki sem az, aminek látszik.

No, de ennyit a cselekményről, bogozza ki mindenki maga. Írok inkább a részletekről és a benyomásimról.

A könyv öt egységből áll és minden egység elején két idézet szerepel, amiből az egyik általában dalszövegrészlet. Ezek a dalok pedig jól passzolnak.

Mac szemszöge adja az alapot, ám az előző kötet példáján, itt is fel-fel bukkan Dani nézőpontja is, valamint minden Barrons rajongó örömére a mogorva könyvesboltos is kapott egy rövid nézőpontot. A fejezeteket pedig tovább színesítik Dani Hírmondójának lapjai.

Mac továbbra is vagány és erős nő a kezdeti megingás ellenére is, így végig megőrizte szimpátiámat. Dani kicsit többet is szerepelhetett volna és a végén még elkélt volna egy Mac-Dani beszélgetés, de ez csak az én véleményem.

Barrons továbbra is sötét, szexi és rejtélyes, ám szerencsére ebben a részben fény derül minden motivációjára és persze arra is, kicsoda, micsoda, még ha nincs is felcímkézve. Az egója természetesen továbbra is egy felhőkarcoló méreteivel vetekszik. 

A párbeszédek ebben a részben is pörögnek, van min kuncogni, ahogy a szereplők egymás torkának esnek, vagy épp bosszantják a másikat.

V'Lane, bár nem a szívem csücske, el kell ismernem nagyszerű karakter. Sikerült meglepnie, amiért piros pontot érdemel. A másik szereplő, aki pozitív benyomást keltett, az Christian, bár őt eddig is kedveltem. (Igaz, az őt ért fordulat nem lett teljesen kiaknázva.)

Rowena egy gonosz banya, nem is ragozom tovább, a sidhe-látók fejlődnek, de még mindig birkák kissé Dani szavaival élve. Darroc pedig, nos ő úgy el volt telve magától, hogy csak vigyorogtam rajta és vártam a vesztét. (ÁTS, te meg lebuktál, bár egy időre Mac megtévesztett, de akkor is átláttam rajtad.) 

Ebben a kötetben is rengeteg a rejtély és a kérdés, ám a befejező részek jó szokásához híven, a végén mindenre fény derül. Közben viszont az olvasó úgy elveszik a szálakban, hogy azt se tudja Mac fiú-e vagy lány. Moning tehát nagyszerűen vezeti a szálakat, és ahogy visszautal egy-egy korábbi mozzanatra, csak még hihetőbbé teszi a fejleményeket. Nagyon sokat fejlődött az elő könyv óta.

Összességében tehát nagyon tetszett. Egy kiváló sorozat nagyszerű befejezése, ahol minden darab a kirakós helyére kerül és az olvasót hosszú kötetek óta kísértő kérdőjelek is feloldódnak.

Aki olvasta az előző négy kötetet, nem fog csalódni, aki pedig még nem, az bátran vágjon bele. (Egy tipp: az olvasó jobban jár, ha mikor elkezdi a sorozatot, már mindegyik rész a keze ügyében pihen az idegtépő függővégek miatt.)

Mindig maradj a fényben!

(főleg, ha nincs nálad MacHalo)