Az őszülő bajusz bölcsessége

A Dalai Láma macskája című sorozat ötödik kötete, ami magyar megjelenést nézve csak a negyedik. A kiamaradt harmadik kötet furcsaságáról már töprengtem A négy lábon járó spiritualizmus értékelésénél, és sajnos azóta sem kaptam választ a kérdésre.

A borítóról továbbra is egy gyönyörű cica néz ránk, így a könyv megjelenésére nem lehet panasz. Garantáltan megragadja a cicakedvelők figyelmét.

Alig 300 oldal, így gyorsan végig lehet lapozni.

Fülszöveg:

"A bájos, kotnyeles és kíváncsi macska, DLM egy állatorvosi rutinvizsgálat során szembesül élete legmegrázóbb felismerésével: öregszik. A kezdeti kétségbeesés után a tőle megszokott kíváncsisággal, meghökkentő bölcsességgel és játékos humorral járja körbe ezt a témát. Gyorsan ráébred arra, hogy az élet múlandóságának felismerése tárja fel előttünk az igazi értékeket. Mert mi is lenne fontosabb az életnél? Annál, hogy elfogadjuk önmagunkat értékeljük azt, ami igazán számít…
A gyermeki énünk még őrzi a felhőtlen örömet, amit a felfedezés és az élet csodái táplálnak. DLM ismét lenyűgöz mindenkit áradó jóindulatú energiájával, felébredő életkedvével, miközben a már ismerős helyszíneken az ismerős szereplők élik tovább izgalmas életüket, és haladnak tovább a buddhista tanítások szerint.
Kaland, humor, bölcsesség, mélységek és magasságok, érzelmek, bölcs tanítások egy különleges himalájai macska szemszögéből."

Ez a sorozat kifejezetten kellemesen indult. Az első kötet rendkívül cuki, mértékletesen okító jellegű, és igazi kedvcsináló a buddhizmushoz. Számomra legalábbis egy jó olvasási élmény volt, meghozta a kedvemet a folytatáshoz. Csakhogy a sorozat nem tudta fenntartani ezt a kedélyes könnyedséget. Már az előző kötetnél is éreztem, hogy nekem ez, vagy épp nagyon kevés, vagy pont, hogy nagyon sok. Ez a kettős érzés itt csak fokozódott, és cseppet sem tett jót az olvasási élménynek.

Ahogy a cím is sugallja, a kötet központi témája az öregedés és az elmúlás. Nem egy könnyed téma, még egy cica szemszögéből sem. Kicsit aggódtam is, hogy esetleg baj érheti a főhőst, de szerencsére DLM továbbra is megfigyelő szerepben maradt. Végigkövette egy idős festőművész utolsó napjait, ezáltal mutatta be a témát, és ez így rendben is volt. Azonban meglehetősen felszínes maradt. Ebben a kötetben ugyanis alig találtam igazán jó gondolatot. Kicsit közhelyes volt minden, mintha a szerző nem is igazán akart volna elmerülni a témában. Más témákban azonban lubickolt (például: karma, asztrológia és mantrák), és az indokoltnál jóval több tered adott régi és új mellékszereplőinek. A kötet ezzel számomra elvesztette a fókuszt, és csapongott, mint az a másik híres cica a kása körül.

"De ahogy Christopheren keresztül én is rájöttem, az élet értéke sokkal kevésbé függ a hosszától, mint attól, hogy mit kezdünk vele. Attól függ, hogy megbecsülünk-e minden értékes napot, kiváltságnak vagy csak természetesnek vesszük, hogy részesei vagyunk. Attól a képességtől függ, hogy a lehető legtöbbet tudjuk-e kihozni minden adott helyzetből, hogy örömet okozzunk másoknak, félelem és szomorúság nélkül. Ez az, ami különbséget tesz az értelmes és a jelentéktelen homályban elmúló élet között."

Olvasás közben végig azon gondolkodtam, ez a sorozat eddig is ennyire spiri volt vagy csak az én ingerküszöböm került az évek alatt alacsonyabbra. Úgy éreztem, nem a buddhizmusról olvasok, hanem belecseppentem egy sajátos spirituális világba, ahol az idő megold mindent, ahol minden pozitív okkal történik, és ahol mindenki lelkileg egyre emelkedettebbé válik. Ez pedig az indokolatlanul sok mellékszereplő miatt alakult ki bennem. A szerző ugyanis mindenki sorsát tovább akarta egyengetni, és mivel ez egy könnyed kis könyvecske, mindenki a boldog befejezés felé haladt. Egy elmúlásról szóló könyvben ez egy elég érdekes megoldás.

Ha csak a festő szálára fókuszált volna a könyv, ami egyébként érdekes volt és tényleg a buddhizmushoz kötődött, és több lett volna a kötet eleji "kaland" az öregedés kérdéskörében, akkor úgy éreztem volna, azt kaptam, amit vártam. Csakhogy túl sok volt a felesleges kitérő. Nem érdekelt, hogy a hatodrangú mellékszereplőre is rátalál-e a szerelem, vagy hogy milyen "kezeléseket" kínál egy spirituális spa.

Összességében kicsit csalódtam ebben a kötetben. Még mindig tüneményes koncepció egy cica szemszögéből buddhista alapgondolatokat olvasni, viszont szerintem elfáradt a szerző, és így elfáradt a történet. Kénytelen volt mellékszereplőkkel és a könyv témájához cseppet sem illeszkedő szálakkal kitölteni a lapokat, hogy meglegyen a nyomtatáshoz szükséges oldalszám. Pedig, ha mélyebbre ásta volna magát az elmúlás kérdéskörében, lehet hogy nem lett volna teljesen rózsaszín ez a kötet, de legalább hitelesebbnek és szerethetőbbnek hatott volna.

A sorozat kedvelőinek akkor ajánlom, ha az előző kötet (A négy lábon járó spiritualizmus) nem okozott csalódást. Ha viszont valaki már ott húzta a száját, ez a rész sem fog tetszeni neki.

A négy lábon járó spiritualizmus

 A dorombolás művészete elolvasása után nagyon boldog voltam, hogy a sorozat harmadik kötete is elérhető magyarul. Csakhogy aztán rájöttem, ez bizony a negyedik rész, a harmadik kötet pedig egyszerűen kimaradt a magyar könyvpiacról.

A dolog kulcsa a kiadóváltásban keresendő. Míg a sorozat első két részét a Synergie adta ki, addig az újat már a Totel Szervíz. (Utóbbi kiadó egyébként újra megjelentette az első két kötetet 2021-ben, így még furcsább a harmadik kimaradása.)

Mivel mindegyik könyv önállóan is megállja a helyét, történet szempontjából lényegtelen hányadik kötetről van szó, mégis fontosnak tartottam előre tisztázni mindezt.

A borító nagyon szép és a cím is kifejezetten ötletes. 280 lapjával megszokott terjedelmű olvasmány.

Fülszöveg:

"Őszentsége a Dalai Láma rendkívül sok látogatót fogad – köztük hercegeket, elnököket és popsztárokat –, akik szeretnének emléket vinni magukkal a találkozásról. Milyen jó lenne egy olyan könyvet ajándékozni nekik, amely emlékezteti őket a felemelő érzésre, amelyet a láma különleges személyisége és kisugárzása kelt bennük, emellett mélyebb bepillantást enged a manapság nyugaton is egyre népszerűbb buddhizmus fő tanaiba. A közvetlen munkatársak megijednek a feladattól. Mi sem természetesebb, hogy erre legalkalmasabbnak Őszentsége féltett kincse, Minden Idők Legszebb Teremtménye, a Dalai Láma igéző zafírkék szemű macskája tűnik, aki oly sok tudásra tett szert az évek során bölcs tanítója oldalán. Így hát macskabajszos forrásból közelíthetjük meg a buddhizmus négy nemes igazságát, s annak a való életre vetített gyakorlati alkalmazását. A négy lábon járó spiritualizmusban kalandokból, szívet melengető mély érzelmekből és bajuszrezgető, szőrbodorító izgalmakból ezúttal sincs hiány."

A kötetben a korábban már megismert szereplők a korábban már érintett buddhista tanokat boncolgatják tovább.

A könyv a címben is helyet kapó négy buddhista alappillér köré épül. Mindegyiket egy-egy mellékszereplő hétköznapi példája által mutatja be, így könnyen követhető és érhető.

"Mióta Őszentsége először említette, azóta tanulmányozom Buddha szobrait és képmásait, de istenbizony, semmiből nem látok négyet rajtuk. Sem a kezükben nincs négy jellegzetes akármi, sem a díszítésükben. Bármi legyen is ez a négy izé, számomra egyelőre megfejthetetlen a titkuk – de nagyon remélem, hogy idővel megértem őket."

Valamiért nekem ennek a kötetnek az olvasási élménye elég hullámzó volt. Akadtak benne olyan részek, amelyek érdekesnek, kedvesnek és elgondolkodtatónak hatottak. Például az idősek otthonában játszódó részeket kifejezetten szerettem. Akadtak azonban olyan szakaszok a könyvben, ami inkább száraznak, helyenként nyilvánvalónak és helyenként már túlságosan transzcendensnek tűnt. Gondolok itt elsősorban a jógikra és a második kötetben már felvetett előző életekre. Ezek a részek kevésbé kötöttek le, el-elkalandoztak közben a gondolataim. Pedig a könyv kifejezetten rövid részekre épül, nem mesél sokat, hogy könnyen be lehessen fogadni az információkat és úgy általánosságban kellemes a tempója.

"Univerzális igazság, hogy ha a magad boldogítására törekszel, ahhoz másokat kell boldoggá tenned. Azáltal, hogy adsz, magad válsz többé."

Természetesen most is voltak remek gondolatok a könyvben, mint a fenti idézet, és úgy általánosságban pozitív benyomást adott a buddhizmusról. Mélyebben azonban most sem merült el bennük és ez így a negyedik kötetnél már cseppet furcsa.

A főhős cica persze még mindig aranyos, a körülötte élő emberek pedig szimpatikusak, így nem volt benne semmi más vagy rosszabb, mint az előző két köteteben. Bennem mégis hiányérzetet keltett, pedig a Dalai Láma ezúttal picurkát többet szerepelt.

Összességében tehát kellemes, könnyed könyvecske. Kikapcsolódásnak, pozitív gondolatok összegzésének ideális, de nem ad többet, mint előzményei. Szóval, aki azt várja tőle, amit az előző két rész nyújtott, bátran vágjon bele, nem fog csalódni. Aki viszont már kicsit szintet lépne, magasabb elvárásai támadtak, óvatosan bánjon vele.

A dorombolás művészete

A Dalai Láma macskája elolvasása után nem volt kétséges, hogy kell nekem a folytatás. Csakhogy még mindig nem olyan egyszerű beszerezni őket, így kicsit váratott magára a dolog.

A borító ezúttal is szép, a terjedelem pedig könnyed 272 lapjával. A cím igazán hívogató, főleg ha az olvasó macskakedvelő típus.

Fülszöveg:

"Mielőtt a Dalai Láma Amerikába indul egy több hetes oktatási körútra, azt a feladatot adja szeretett DLM-ének (Dalai Láma Macskája), hogy találja meg a boldogság valódi forrását. Szegény cicus nem is sejti, hogy milyen kalandokat rejt ez a kihívás.Egy kimerítő hajsza McLeod Ganj utcáin az önimádat veszélyeinek váratlan felismeréséhez vezet. A Tarchin jógival történt misztikus találkozás során elképesztő felfedezéseket tesz a múltjával kapcsolatban, ami mindannyiunk számára tanulságos. Elismert pszichológusok, magas rangú lámák és híres írók kihallgatott beszélgetései segítik őt abban, hogy megtalálja a kapcsolatot a tudomány, a buddhizmus és a boldogság között."

Méltó folytatása az előző kötetnek. Kifejezetten tetszett, hogy a könyv cselekménye picivel később indul, mint ahol az előző rész befejeződött. No, nem mintha nem olvastam volna szívesen kismacskákról, ám ez azért több mint egy egyszerű cicás könyv, így a helyes szőrgombócokon kívül egyéb elvárásaim is voltak.

Mondanivaló szempontjából épp ott folytatódik, ahol az előző kötet befejeződött, vagyis a buddhizmus megismerése tovább halad az élet apróságai felöl egy nagyobb kép felé. Ez azért jó, mert így a szerző nem ismétli önmagát, hanem egyre több szempontból mutatja be a buddhista tanokat természetesen nem csupán elméleti szempontok alapján.

Mivel a Dalai Láma ebben a könyvben viszonylag keveset szerepel, nagyobb hangsúly került a többi szereplőre, és persze új karakterek is feltűntek. Ezúttal az ő életük alakulása adta a cselekmény vonalát és nem a jövő-menő híres vendégek. Ettől a könyv egy picit otthonosabbá vált, hiszen a karakterek többségét már ismerősként köszönthette az olvasó, másrészt megmaradt egy szűk körben a központi kérdés köré építkezve. Na, és hogy mi ez a kérdés, hát a dorombolás, vagyis a boldogság.

A könyv ezúttal sem volt kioktató, csak elmesélt egy-egy nézőpontot, felvetett egy-egy elméletet, és megmutatta, hogy a főhős cicus szempontjából mit is jelent a boldogság, akarom mondani dorombolás.

"A boldogság mindig ebben a pillanatban rejtőzik, itt és most."

A szövegben természetesen akadnak szép és elgondolkodtató mondatok, mint a fenti idézet. A befogadásuk és értelmezésük azonban az olvasóra van bízva. Épp úgy, mint a jóga, a meditálás illetve a reinkarnáció témája, amelyeket a történet könnyed macskaléptekkel körbejár.

A buddhizmusból fakadó spiritualitás miatt ez a rész cseppet misztikusabbnak mondható, mint az előző. A főhőst már nem csupán a materiális dolgok foglalkoztatják (mint az étel vagy egy kényelmes fekhely), hanem elkezd a karmikus kapcsolatain is töprengeni két szundikálás között. A könyv így szintet lép a kedvcsináló buddhizmustól az alapokig. Persze még így se várja senki a vallás mélyebb megismerését ettől a könyvtől, hiszen egyáltalán nem ez a célja. Ez csupán egy kedves történet egy cica nézőpontjából buddhista gondolatokkal fűszerezve. Ez a macska ugyanis nem egy közönséges házikedvenc, hanem a Dalai Láma macskája, így kijár neki a nagyobb figyelem és tisztelet.

Nekem tetszett ez könyv, nem csalódtam benne. Épp annyi kellemes gondolatot olvashattam a lapjain, mint vártam, és épp abban a könnyed stílusban, ahogy az első könyv alapján megszoktam.

Tudom ajánlani mindnekinek, akinek A Dalai Láma macskája tetszett, illetve azoknak, akik egy kedves történetre vágynak pozitív gondolatokról. Macskakedvelők előnyben.

Kiegésztés:

Jó hírrel szolgálhatok, a szerző harmadik kötete, A négy lábon járó spiritualizmus is elérhető már magyarul. Gyorsan meg is rendeltem.

A Dalai Láma macskája

Nagyon sokáig szemeztem ezzel a könyvvel. Nagyon szeretem a cicákat, így minden érdekel, ami róluk szól, ám a macskás könyvek nem mindig váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Ráadásul elég nehéz volt levadászni ezt a könyvet, mert nem minden könyvesboltban árulják. Végül mégis meggyőzött a borítón szereplő cica gyönyörű tekintete és sikerült beszereznem, amit egyáltalán nem bántam meg.
Nagyon tetszik a borító, de ez egy macskaszerető szempontjából nem meglepő. 252 lapjával nem egy vastag olvasmány, épp ideális méret utazáshoz.
Fülszöveg:

"Egy ​éhező és sajnálatra méltó kiscicát kimenekítenek Újdelhi sikátoraiból és egy olyan életben lesz része, amilyenről nem is álmodhatott. Egy gyönyörű, a hófödte Himalájára néző szentélyben, a dalai láma macskájaként kezd új életet.
Ez a melegszívű, bohókás de bölcs, soknevű cica bepillantást enged a dharamsalai élet zárt világába. Kis kémként tudósít Őszentsége bizalmas találkozóiról a hollywoodi hírességekkel, filantrópusokkal, önsegítő könyvek szerzőivel, és ezen keresztül megtudhatjuk, hogyan lelhetünk boldogságra ebben a rohanó, anyagias világban."

Mikor elkezdtem a könyvet, aggódtam kicsit a macska narrációja miatt. Ez ugyanis az a tényező, amin a macskás könyvek elbukhatnak. Néhány fejezet után azonban örömmel nyugtáztam, hogy ez a veszély itt nem áll fent.
A soknevű macska csak egy kis fűszer ehhez a könyvhöz és cica mivolta abból áll, hogy mindig az események középpontjában van, ahogy azt egy szőrmóktól mi emberek megszokhattuk. A könyv tehát okkal használja egy macska nézőpontját és cseppet sem akar ezen a vonalon túlságosan messzire menni. Persze akadnak gondolatok, amelyek a macskalétet fényezik az emberekkel szemben, ám elég csekély mértékben és csupán a szórakoztatás kedvéért.
A kötet lényegi eleme így egyáltalán nem a macska, bár ezt a főhős cicahölgy valószínűleg kikérné magának, hanem a buddhizmus. A szerző ezt kívánja bemutatni a laikus nyugati olvasóknak és ehhez a macska nézőpontja egy kiváló eszköz. A főhős ugyanis, hiába született Indiában, meglehetősen laikus a buddhizmussal kapcsolatban, ám a Dalai Láma ölében dorombolva nem maradhat sokáig az. Egyre többet és többet tud meg a vallásról és annak filozófiájáról, amit nem restell megosztani az olvasóval.

"A buddhizmus célja nem az, hogy megtérítse az embereket. Hanem az, hogy olyan eszközöket adjon nekik, amelyekkel nagyobb boldogságot érhetnek el. Hogy boldogabb katolikusok, boldogabb ateisták, boldogabb buddhisták legyenek."

A narráció tehát kifejezetten leleményes. Az olvasó fejezetről fejezetre újabb és újabb vendégek macskaszemen át történő megfigyelésével megismerkedik egy-egy újabb buddhista gondolattal a boldogság és megvilágosodás érdekében. Ráadásul ezek a gondolatok hétköznapi problémákba ágyazva jönnek, egy-egy hétköznapi témát járnak körül, így minden olvasó könnyedén azonosulni tud velük. A könyv így cseppet sem szájbarágós, sőt, távol áll tőle.

"A legtöbb macska és ember nevében szólva, azt hiszem pontosan fogalmazok, ha azt mondom, hogy a változás az, amit leginkább mással szeretnénk, hogy megtörténjen, és nem velünk."

Nekem nagyon tetszett, hogy szépen adagolva egyre többet és többet tudtam meg a buddhizmusról. Főleg, hogy nyáron a rengeteg Buddha szobor között, épp erre a tudásra vágytam. Persze ahhoz ez a könyv nem elég, hogy valaki elmélyedjen a tanokban, ám kezdetnek, kedvcsinálónak tökéletes.
Ami a hitelességet illeti, a Dalai Lámának valóban van macskája vagy legalábbis él macska a környezetében és tényleg rengeteg látogatója is akad és sokat utazik, de ez egy regény, így nem kell készpénznek venni. Ez azonban nem von le semmit a kötet értékéből.
Összességében nekem tetszett ez a könyv és a sok pozitív buddhista üzenet, ami benne van. A macska pedig egy kedves narrációt adott neki, amitől még gördülékenyebb volt az olvasás. Tudom ajánlani mindenkinek, aki bepillantana a buddhizmus világába, aki egy kis kedvcsinálóra vágyik belőle és persze mindenkinek, aki szereti a cicákat.

Kiegészítés:
A könyvnek van folytatása. A második kötet, A dorombolás művészete szintén elérhető magyarul. A harmadik kötet, The Power of Meow azonban nem jelent még meg hazánkban és eléggé kétségesnek tartom, hogy a jövőben meg fog. Pedig, ha a folytatás is ennyi kedves gondolatot tartalmaz, ez igazán sajnálatos volna.