Az ogfák vöröse

Hosszú évek óta szemeztem ezzel a sorozattal a könyvtárban. Időnként levettem a polcról, aztán meg visszatettem, mert a sci-fi besorolás újra és újra eltántorított. Pedig a borító hívogató, magyar szerző munkája, és kifejezetten jó értékeléseket hallottam róla. Úgyhogy ennyi év után végre beadtam a derekamat, elolvastam az első kötetet, és nem bántam meg.

A 2006-os kiadást olvastam, amelyet egyébként a szerző dedikált is a könyvtár olvasóinak. (Lásd a lenti képen!) 448 lapjával meglehetősen terjedelmes olvasmány, bár az utolsó 6 oldal egy kislexikon a történetben elhangzó, esetleges további magyarázatra szoruló dolgokról. Kifejezetten hasznos volt az elején a világ megismeréséhez, és a szerző kreativitását dicséri. Plusz elfért benne írói elősző (Tolkien után szabadon), köszönetnyilvánítás és még kiejtést segítő útmutató is.

Fülszöveg:

"A Csodaidők világa különös, futurisztikus, gazdag fantáziával megalkotott világ. Amikor azonban átlépünk ebbe a világba – ahol már több bolygón él az emberiség – sok mindent találunk ismerősnek. Mi még ugyan nem utazunk naprendszerek között, nem lépdelünk narancsszín gyepen, nem ismerjük a háromdimenziós sakkot vagy a holokapcsolat döbbenetes lehetőségeit, de jól értjük az árvaházban növekvő Judy vágyait, a zsarnoki apa ellen lázadó Yaan indulatát s Giin, a tekintélyes közösségi és szellemi vezető vívódásait. És ismerős a hagyományőrzés fészekmelege, a fiatalok forrófejűsége, a nagypolitika boszorkánykonyhája is."

Ez a könyv egy négy részes sorozat első kötete, ami egy elképzelt jövőben játszódik, így elég erőteljesen alapozó jellege van. Ez azonban nem áll rosszul neki, sőt, az írónő nagy fantáziáját bizonyítja. A történet ugyanis nagyon kreatív és meglepően alapos. A szerző figyelt a részletekre, ám nem ment ezekkel az olvasó agyára. Úgy építette fel a világot minden látható és háttérben meghúzódó elemével, hogy az olvasó egy idő után beleszokott a szavakba, szokásokba, tájakba, és a kezdeti különösség érzését felváltotta az otthonosság érzete. Ez elsősorban egy szereplőnek köszönhető, de erről majd később.

A világfelépítés tehát részletes és érdekes. A szerző, valódi nevén Görgey Etelka, stílusa kellemes, könnyed, gördülékeny. A szöveggel ezért minden idegen kifejezés, ismeretlen szó ellenére gyorsan lehet haladni.

Kicsit tartottam a sci-fi vonaltól, de szerencsére jók voltak a megérzéseim és ez az a fajta sci-fi, ami még nekem is csúszik. A hangsúly ugyanis nem az űrutazáson és egyéb más technikai izéken van (bár kétségtelenül akad belőlük jó sok, de könnyen fogyasztható tálalásban), hanem az embereken. Ez ugyanis egyszerre egy családtörténetbe ágyazott politikai dráma elég erős társadalmi vonatkozásokkal. Ettől érdekes, izgalmas és nagyon sok mindennel párhuzamba állítható. Akad itt minden a hatalomra törő diktátortól, a háborús fenyegetettségen át, a megosztott üzletemberekig. A cselekmény mozgató rugója ugyanis a háttérben zajló politika, amit egyéb társadalmi problémák (pl.: szegénység, rasszizmus, vallási ellentétek) fűszereznek. A történet ettől komplex és érdekes, és mivel mindezt egy család szemszögén át látjuk, elég könnyen belevonódva érzi magát az olvasó.

A könyv három nézőponton, három szereplő történetén át fut. Ezek hol egymástól távol, hol nagyon is szorosan, egymást kiegészítve haladnak. A kapcsolódási pontjaikat megemlíteni spoileres lenne, így ebbe nem szeretnék belemenni, inkább csak megosztom személyes véleményemet a szereplőkről.

Judy

Judy a legkönnyebben megkedvelhető szereplő. Nem csak azért, mert kislányként a problémái univerzálisak és űrutazás ide vagy oda hétköznapiak, hanem mert egy egyértelműen kedves személyiség. Az a néhány rossz döntés, amelyet meghoz, érthető és átérezhető, így végig pozitív volt a megítélésem róla. Ráadásul az ő karaktere az, aki segíti a háttérvilág megismerését, mivel neki is új minden, ő is épp beleszokik ebbe a környezetbe, így nagy segítség az olvasónak. Kiegyensúlyozottan hozza ugyanazt a karaktert végig, de van egy olyan érzésem, hogy ez a folytatásban változni fog. Kedveltem, az ő fejezetei előtt sosem tettem le a könyvet, ahhoz túlságosan könnyed élmény volt róla olvasni.

Giin

Giin az abszolút kedvenc karakterem, akivel lassan találtunk egymásra. Először csupán azért tetszett, mert az ő szála viszi előre a cselekményt, ám mivel benne van az események sűrűjében a kötet elején rengeteg információt zúdít az olvasóra, amit persze nem fejt ki, mert neki természetes ez az összetettség. A karakterét lehetne unalmasnak mondani, mert ő a tipikus "jó fiú", ám a bennem élő jól fejlett igazságérzet keblére ölelte. Nagyon drukkoltam neki, nagyon kedveltem a megingathatatlan erkölcsi fölényét, és nagyon mérges voltam, amikor keresztbe tettek neki. Rajta érezhető volt egy kis személyiségfejlődés, és ez is csak a javára vált. Kellemes volt róla olvasni, de amikor fáradt voltam, volt hogy eltettem az ő részét későbbre.

Yaan

Yaan szimpatikusan indult nálam, mert sajnáltam, és mert ő adta az első bepillantást a család életébe és ezzel a kultúrába is. Aztán rossz döntéseket rossz döntésekre halmozott, ami egy ideig még érthető volt, de aztán elhatárolódtam tőle. Értem a karakterét, értem a fejlődésének irányát, értem, hogy a történet szempontjából szükséges és jó karakter, de egyáltalán nem kedvelem. Olyan irányba halad, amitől csak rosszabb lesz neki is és a többi szereplőnek is, és amúgy sem kedvelem a befolyásolható figurákat. Ő pedig nagyon durván befolyásolható, és nem látom, hogy a közeljövőben önálló tudatra ébredne. Plusz a radikális csoportoktól és a fanatikusoktól mindig kiráz a hideg. Úgyhogy őt nem kedvelem, de a cselekmény szempontjából értem. Általában az ő fejezetei előtt tettem le a könyvet.

A háromból két főszereplő tehát szimpatikus volt nekem, ami általában jó olvasási élményt szokott okozni. Ez meg is történt, így érdekes volt a könyv, vitt magával a cselekmény, igazán kreatívnak érzem az ötletet, és boldog vagyok, amiért találtam még egy sci-fi könyvet, ami tetszik.

Összességében tehát ez egy jó történet, bátran ajánlom azoknak, akik kedvelik a politikával átitatott családi drámákat. Az pedig, hogy egy futurisztikus jövőben játszódik, senkit se rettentsen el, mert a felmerülő kérdések simán aktuálisak. Ha viszont valaki kemény, technikai adalékokkal átitatott sci-fire vágyik, és nem annyira érdeklik a politikai meccsek, csalódhat.

Kiegészítés:

Ahogy a bejegyzés elején már említettem, a Csodaidők sorozat négy kötetre rúg. Már befejezett sorozatról van szó, így mind a három további rész elérhető. Hamarosan sort fogok keríteni rájuk.

Az írónőnek pedig van egy másik, kiegészítő sorozata is, az Időcsodák. Jelenleg három résznél jár, de jön majd a negyedik is valamikor. Mivel erőteljesen spoileres a Csodaidőkre, amíg ezt a sorozatot be nem fejezem, nem foglalkozom vele.