Magyar olvasóknak ez a legújabb Jón Kalman Stefánsson regény, pedig valójában ez a szerző legkorábbi munkája.
A borító mutatós, nagyon tetszik a színvilága, és 244 lapjával nem hosszú olvasmány.
Fülszöveg:
"Egy teljesen átlagosnak mondható nyugat-izlandi falucskában a végtelen nyári nappalokat követő hosszú téli éjszakák különös dolgokat idéznek elő: a Kötöttárugyár igazgatója miután egy éjszaka latinul álmodik, az örökkévalóságra szegezi tekintetét, és lemond a földi boldogságról, egy öregembert szertefúj a szél, és madáreledellé változtatja, egy politikust elnyel a sötétség, az életét számokban mérő könyvelő ráeszmél, hogy képtelen megszámolni az arcán lecsorgó könnycseppeket, a helyi gazdabolt raktárában pedig mintha kísértet járna, ami nem is lenne csoda, hiszen egy régi bűntett színhelyére épült. A fény és árnyék váltakozásának időtlen világában, ahol az égen úszó felhők és a tenger hullámainak ritmusában folyik az élet, a szív sötét sikátoraiban tévelygő emberek olyan örök kérdésekkel szembesülnek, mint az emberiség sorsa, a szerelem, a magány és a halál."
Érdekes volt utolsónak kézbe venni ezt a korai könyvet, és látni, honnan indult a szerző. Mivel nagy rajongója vagyok, hamar felfedeztem benne azt a stílust, amit megszerettem tőle, bár érezhetően sokat formálódott, csiszolódott az évek és könyvek során. A szépen megfogalmazott gondolatok, és a rettentően emberi karakterek azonban változatlanok, mert ebben jó igazán a szerző.
"Még a legőszintébb megbánás sem képes visszavonni a szavakat, ha egyszer útnak indulnak, önálló életet kezdenek élni, és semmi sem állíthatja meg őket."
A könyv elmenne novelláskötetnek is, mivel minden fejezete egy-egy különálló történetet mesél el, aminek van eleje, közepe és nagyjából vége is. Bár igazán vége semminek sincs, hiszen az élet sosem áll meg.
"Aki temetésen sír, nem csupán a saját halálát siratja, hanem az egész világ pusztulását, mivel minden véget ér, és nem marad semmi."
Az olvasó egy kis izlandi falu életébe nyerhet bepillantást. Itt mindenki ismer mindenkit, nem igazán vannak titkok és mégis akadnak meglepő dolgok. A hangsúly az emberek hétköznapjain van, a személyiségükön, életük alakulásán, na meg persze minden örömükön és bánatukon. A történet ezért kifejezetten hétköznapi, ám akadnak benne elemek, karakterek, amelyek különlegesebbé teszik.
Mindegyik történetnek van üzenete, amelyet az olvasó szépen felfejthet a gyönyörűen megfogalmazott sorokban. (A fordító, Patat Bence ismét kiváló munkát végzett a szöveggel.) Ez az üzenet, hol egyértelmű, hol el van bújva, de még ha nem is ismerjük fel, akkor is elgondolkodunk kicsit rajta, mert ez a könyv azt mutatja meg, milyen sokszínű az élet, milyen sok különböző ember osztozik rajta és ők hogyan tudnak, vagy épp nem tudnak kapcsolódni egymással.
"A könnyek csónak alakúak, és a szomorúság és a gyász ül az evezőknél."
A hangsúly tehát nem azon van, mit tesznek a szereplők, hanem, hogyan, miért, mikor és ennek milyen előzménye, illetve következményei vannak. Kicsit olyan ez a könyv, mint egy antropológiai leírás. Egy ilyen lélekközpontú történetnél pedig nem igazán lehet sok dolgot elárulni, inkább ki kell próbálni.
Nekem nagyon tetszett ez a könyv, mint minden a szerzőtől, bár nem lett a kedvencem tőle. Szívesen ajánlom azoknak, akik már ismerik a szerzőt, mert ha a stílusát szeretik, ezt a könyvet is kedvelni fogják. Illetve ugyanolyan szívesen ajánlom azoknak is, akik még nem vettek kézbe semmit tőle, mert megéri belekóstolni, kezdő kötetnek épp ideális. Szépen megfogalmazott sorok kedvelői előnyben.
(Egy kis figyelmeztetés a végére: az egyik fejezetben rossz dolog történik kutyákkal. Fájt, ezért gondoltam szólok, hogy minden olvasó felkészülhessen rá.)
Zárásnak még egy idézet a könyvből:
"A régi mondák szerint az ember nem pillanthatja meg Isten arcát, mert a látvány a halálát okozná, és ez kétségkívül érvényes arra is, amit keresünk – maga a keresés a cél, amitől az eredmény megfosztana bennünket."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése